Egy csapatnyi uppsalai illetőségű svéd kutató egy véletlenül ottfelejtett reakció révén évszázados kémiai problémát oldott meg. A hétvégére magára hagyott kísérlet eredményeként egy új anyagot hoztak létre, amely kiváló vízmegkötő tulajdonságokkal rendelkezik, így a párátlanítástól a vegyiparig számtalan területen használható lehet.
Maria Strømme és kollégái egy 1908-ban kifejlesztett metódus módosított változata révén igyekeztek porított, száraz magnézium-karbonátot előállítani, ami eddig senkinek sem sikerült. A magnézium-karbonát kristályos formájának előállításához 100 °C feletti hőmérsékletre van szükség, ez azonban nem rendelkezik a megfelelő struktúrával a víz megkötésére, így a kutatók lassan két évszázada igyekeznek kidolgozni egy módszert, amely az anyag porított formájának (lehetőleg alacsonyabb hőmérsékleten) történő előállítására. Mindeddig nem jártak sikerrel, a svéd szakértők azonban a véletlenek szerencsés összejátszása során rájöttek a megoldásra.
A rejtély kulcsa a szén-dioxid nyomásának növelése volt: a normál légköri nyomás háromszorosával kell átbugyogtatni a magnézium-oxidot és metanolt tartalmazó keveréken. Amikor a kutatók ottfelejtették az egyik ilyen kísérletet a hétvégére, hétfőn egy gélszerű anyagot találtak a produktum helyén. Kiderült, hogy a gél azért jött létre, mert a metanol molekulái csapdába estek az anyagban. Amikor aztán a gélt a metanol forráspontja, vagyis 70 °C fölé hevítették, az megszilárdult és fehér száraz porrá omlott össze. Az anyag vegyi analízise kimutatta, hogy valóban a magnézium-karbonát tiszta, porított formáját sikerült létrehozni.
Az új anyag, amely a város és az egyetem után kapta az upszalit nevet, sokkal jobb vízmegkötő képességgel rendelkezik, mint a hasonló célokra jelenleg használatos, jóval drágább zeolitok. Az anyag 95 °C-ra hevítve újra kiszárítható, míg a zeolitoknál ugyanehhez 150 °C fölötti hőmérsékletre van szükség. Az új anyag nem veszélyes az emberi szervezetre, így akár beltéri párátlanításra is alkalmas lehet.
A víz megkötésének képessége az upszalit kivételesen hatalmas felszínéből ered. Az anyagban a magnézium-karbonát nem kristályos formát vesz fel, hanem úgynevezett mezopórusos szerkezetet (a zeolitok is ilyenek), vagyis rengeteg aprócska pórust tartalmaz, amelyek jelentősen megnövelik a felületét, teret biztosítva a különféle reakcióknak.
