Shop menü

ÚJABB YOGA TÁBLAGÉPPEL GAZDAGODOTT A LENOVO KÍNÁLATA

A Yoga Tab 11 sokak számára lehet majd egy vonzó megoldás, és emellett Európába jön a Yoga Tab 13, ezt viszont már senkinek nem kell bemutatni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Újabb Yoga táblagéppel gazdagodott a Lenovo Kínálata

A Lenovo nagyon jól szerepel a táblagépek piacán, és a vállalat ezt azzal érte el, hogy sosem pártolt el az ilyen jellegű fejlesztésektől. Idén pedig érezhetően még jobban belehúzott a vállalat ezen a területen. Nemrégiben számolhattunk be a Lenovo Yoga Pad Próról a kínai megjelenés kapcsán, és most kiderült, hogy ez Yoga Tab 13 néven kerül globális forgalomba, és jön mellé egy újdonság Yoga Tab 11 néven.

Galéria megnyitása

A szerkezet ugyanolyan kitámasztós felépítéssel rendelkezik, mint a nagyobb testvére, és a méterével így sincs gond, hiszen a 11 hüvelykes képátló is nagyon jó használati lehetőségeket teremthet. A felhasznált panel LCD technológiás, és bár csak 400 nites lesz a fényereje, de a HDR10 és a Dolby Vision támogatásról is gondoskodik. 10 ujjat érintést is tud kezelni a szerkezet, szóval ebből a szempontból is jónak ígérkezik, és egyébként 2000 x 1200 képpontos lett a felbontása.

Galéria megnyitása

Az Android 11 operációs rendszerrel szolgál a táblagép, és ezen egy sor olyan extra lesz, ami a nagyobb képátlónak a jó kihasználásra fog szolgálni. Lesz itt érintőceruza támogatás is, melynek jó hasznát lehet majd venni rajzolásnál és más grafikus munkák alkalmával. Továbbá gyerekmóddal is lehet számolni, ami biztonságos felületet nyújt az ifjú felhasználók számára.

Galéria megnyitása

Mint a legtöbb tabletnél, a Yoga Tab 11-nél is el lett hanyagolva a kamerarendszer, de azért került képalkotó előre és hátra is. Egészen konkrétan kettő darab 8 megapixeles képalkotóval lett felszerelve a készülék, az egyik előre, a másik hátra tekint. Mindkettővel Full HD minőségű videózás oldható meg, és így a videohívások már egészen jó minőségben bonyolíthatóak majd.

Galéria megnyitása

A Yoga Tab 11 a MediaTek Helio G90T lapkával lett felvértezve. Erről azt kell tudni, hogy már kiváló tempót tud nyújtani, kettő Cortex-A76 mag is található benne hat Cortex-A55 egység mellett, és egy Mali-G76 MP4 integrált GPU felel benne a grafikus munka végrehajtásáért. Két variánsa lesz a tárhely és a RAM szempontjából az újdonságnak, az alapgép 4 GB memóriát nyújt majd 128 gigás kapacitással, a társa pedig már 8/256 GB-os kiszereléssel fog szolgálni. A bővítésre is van mód a tárkapacitásnál.

Galéria megnyitása

Mobil hálózati modemmel is elérhető lesz a Yoga Tab 11, 4G LTE támogatás esetén bárhol lehet majd rajta internetezni. Egyébként támogatja majd a készülék a Wi-Fi 6-ot, lesz a fedélzetén Bluetooth modul, ami külső perifériák használatánál is jól jöhet majd, és GPS szupporttal is lehet számolni. A hatalmas felületen még a navigálás is érdekesebb lehet.

Galéria megnyitása

A Yoga Tab 11 kihajtható talpa akasztóként is használható lesz, ha éppen arra van szükség. Állítólag remek hangzással fog szolgálni, egy JBL hangolású rendszert fog nyújtani (adott a Dolby Atmos is), ami négy hangkeltőből épül majd fel, és egy nagy méretű akusztikus kamra is ki lett alakítva a burkolat alatt. 655 grammot fog nyomni a tablet, és egy 7500 milliamperórás kapacitású akkumulátor felel majd benne az energiaellátásért. Egy töltéssel 15 órányi videózásra ad majd lehetőséget a termék, ami elég szép teljesítmény. Tölteni 20 wattal lehet majd.

Galéria megnyitása

A Lenovo Yoga Tab 11 júliusban kerül majd a boltokba Európa-szerte. A tablet 350 euróba fog kerülni, és kizárólag szürke színben lesz megvásárolható. Emellett azt is elmondhatjuk, hogy a korábban már bemutatott Yoga Pad Pro az öregkontinensen 800 euróba fog kerülni Yoga Tab 13 néven.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére