A Tejútrendszerről, mint spirálgalaxisról meglehetősen szabályos kép él a fejünkben: egy központi, kidudorodó régióból jól körülhatárolható spirálkarok indulnak ki, és az egészet körülveszi egy gömbszerű, csillagokból és sötét anyagból álló haló. Egy csillagászcsoport azonban nemrégiben érdekes anomáliát detektált galaxisunkban. Az egyik közeli spirálkarból egy szabálytalan nyúlvány indul ki. A dolog annál is érdekesebb, mivel ez a nyúlvány ad otthont galaxisunk legjobban tanulmányozott csillagködjeinek, vagyis régóta az orrunk előtt rejtőzött.
A Tejútrendszer a küllős spirálgalaxisok közé tartozik, vagyis magja megnyúlt, és két végéből indul ki a rendszer két fő spirálkarja. Ezeket több vékonyabb kar veszi körül, köztük az Orion nevezetű, amelyben a Nap is kering. Hogy a szerkezet pontosan hogyan jön létre, azt senki sem tudja, de vannak rá teóriák. Az biztos, hogy a karok nagy mennyiségű gázt tartalmaznak, amelyekből csillagok képződhetnek, és ezek a csillagok teszik láthatóvá a karokat.
A szakértők mostanáig azt hitték, hogy a nagyobb és a kisebb karok nagyon egyszerű struktúrát követnek: a centrum felé vastagabb, külső végeik felé pedig elvékonyodnak. A Sagittarius-kar legfrissebb vizsgálata során azonban a Spitzer és a Gaia űrtávcső adatait használó szakértők elkészítették a kérdéses spirálkar minden eddiginél részletesebb, térbeli térképét. A térképen pedig rögtön nyilvánvaló vált, hogy a kar nem teljesen egyenes: egy cipősdobozhoz hasonló szerkezet ágazik le róla a szomszédos spirálkar felé, megtörve az ívet. A 3000 fényév hosszú térrészben a csillagok együtt mozognak, vagyis minden jel arra mutat, hogy valóban összetartoznak, és nem valamiféle mérési problémáról van szó.
Még meglepőbb, hogy amint már említettük, a területen található az égbolt legismertebb objektumai közül több is: a Sas-köd, az Omega-köd, a Trifid-köd és a Lagúna-köd (képünkön). Mind a négy esetben fényes csillagbölcsőkről van szó, amelyek a legkisebb távcsövekkel is láthatók. A Sas-ködben találhatók a híres Teremtés oszlopai, amelyeket rengetegen vizsgáltak az elmúlt évtizedekben.
Mindeddig azonban hasonló átfogó vizsgálat hiányában senkinek sem állt össze, hogy ezek a csillagködök nem az egyik spirálkarban, hanem egy arról legágazó struktúrában vannak. A detektált szerkezet nagyon hasonlít a más galaxisokban megfigyelt sarkantyúkra, amelyek azonban a Tejútrendszerben eddig nem voltak ismertek.
Saját rendszerünk vizsgálatát persze megnehezíti, hogy a belsejében vagyunk, így nem tudjuk kívülről megfigyelni, vagyis könnyen lehet, hogy a mi galaxisunk is tele van sarkantyúkkal, csak eddig elkerülték a figyelmünket. Mivel oldalról és belülről tekintünk rá a galaxisra, minden irányból nagy mennyiségű gáz és por nehezíti a kilátást, így ez sem lenne meglepő. Talán a további hasonló kutatások majd választ adnak erre a kérdésre is.
