A hatalmas népszerűségnek örvendő iGO navigációs szoftver mögött álló NNG illetékesei úgy döntöttek, az ingyenes SzülinApp alkalmazással kapcsolatos felhasználói visszajelzések és tapasztalatok ismeretében egy új alkalmazást tesznek elérhetővé, ami Android és iOS alapú mobileszközökhöz egyaránt letölthető. Az iGO navigation alkalmazás ezúttal nem ingyenes, hanem fizetős, cserébe viszont bármekkora képátlóval rendelkező mobileszközre telepíthető, sőt, ingyenes kipróbálására is van lehetőség.

Az új alkalmazás a tesztidőszak alatt ráadásul teljes funkcionalitással üzemel, így alaposan ki lehet próbálni, mielőtt vásárlásra kerülne sor. A termékhez a Shop menün belül extra tartalmakat is lehet letölteni, illetve vásárolni, így teljes mértékben igényeinkhez szabhatjuk. Annyit még feltétlenül ki kell emelni, hogy ez a szoftver személyautós használatra lett optimalizálva, így ennek megfelelően lehet bevetni.

A megfelelő csomag letöltésével és telepítésével élő forgalmi adatok is rendelkezésre állnak, amelyeket útvonaltervezésnél természetesen figyelembe is vesz az alkalmazás – ha van aktív internetkapcsolat. A hagyományos navigálás természetesen offline módban, internetkapcsolat nélkül is tökéletesen működik. A navigálást a szokásos háromdimenziós megjelenítés segíti, így a tájékozódási pontok jóvoltából bonyolultabb közlekedési csomópontokban is könnyedén megtalálható az út folytatásához szükséges sáv. A kínálatban több mint 100 letölthető ország és 11 önálló régió található, köztük Argentína, Ausztrália, Brazília, az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Mexikó, Németország, Olaszország, Oroszország, Thaiföld és még sok egyéb más. Egyes régiókban országonként lehet térképfájlokat letölteni, így csak azokat a térképek foglalják a helyet, amelyekre feltétlenül szükség van. Ezzel együtt a szokásos POI adatbázis is rendelkezésre áll, így könnyen lehet üzletekre, éttermekre, különböző nevezetes látványosságokra és egyéb helyekre bukkanni, sőt, bizonyos esetekben ezeket a helyeket gyorsan fel is lehet hívni.

Az iOS-re készített változat iOS 7.0-tól felfelé használható iPod Touch, iPhone és iPad készülékeken, a telepítő mérete pedig 251 MB. Az Androidra írt kiadás 316 MB-os mérettel rendelkezik, telepítése pedig Android 4.0.3-as, illetve ennél újabb Android szoftverrel ellátott készülékekre lehetséges. Az alkalmazáson belüli vásárlások összege a tartalomtól függően 125 forinttól egészen 10 090 forintig terjed.

Az iGO navigation iOS-re írt változatát innen, az Androidra készített változatot pedig innen lehet letölteni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ChoSimba
ChoSimba
2016. jún. 14. 12:12
#9

Én azt mondom, hogy adatforgalom ide vagy oda, Budapesten Waze. Kizárólag. Élő frissítés nélkül nem lehet időben tervezni semmit.

A külföld más kategória, a roaming miatt sajnos a Waze nem annyira játszós.

Vidéken meg mindegy, ott nincs dugó, egyébként is csak 3 utca van egy városban, azokat meg megjegyzem :)

A Wazéval annyi gondom van csak, hogy nem jelzi a fekvőrendőrös utcákat/körzetet. Egyre több van belőlük és érdemben befolyásolja a tempót. Az odáig remek dolog hogy egy 30-as körzeten keresztül levághatom vele a dugót, de ha az a körzet tele van fekvőrendőrrel, akkor nem vagyok előrébb.

halaszlo
halaszlo
2016. jún. 14. 11:00
#8

Én IGO-t használtam eddig is, mert nálam fontos az offline használat és offline-ben a legjobbnak találtam. (Navigont és Sygic-et is kipróbáltam) Sajnos eddig androidra csak "lopni" lehetett az IGO-t, amíg a SzülinApp meg nem jelent, de az is csak Magyarországra jó. Nem is értettem, hogy miért nincs kereskedelmi forgalomban Androidos verzió.

És most végre itt van!!! Hurrá!!! Én nagyon örülök neki. :D

mysticman
mysticman
2016. jún. 14. 9:09
#7

Múltkor adtam neki egy esélyt, de borzasztóan gyenge technikailag és technológialig is ez az elkalmazás a Waze-hez képest. Sokkal fluidabb élvezhetőbb szebb letisztultabb a Waze mint ez. Ráadásul ingyen van szóval nem is értem mitől létezik ez az alkalmazás még.

Samanoske
Samanoske
2016. jún. 14. 15:58

Attól.hogy offline.

Igo meg teljesen jól belövi az időt offline is.

johnny63
johnny63
2016. jún. 14. 6:34
#6

Én a Waze-t használom, mert jobb mint az IGO. Ingyenes, és folyton frissítik. Nem egyszer volt, hogy valahol dugót észlelt és csinált egy elkerülő gyorsabb szakaszt. Persze egyetlen hátrány, hogy kell neki a mobilinternet, de valamit valamiért.

vanRobert
vanRobert
2016. jún. 14. 9:08

Sajnos már futottam bele hibás jelentés miatti útvonal áttervezésbe... Aki 10 perccel jött utánam simán ment az eredeti útvonalon és nem volt ott a jelzett lezárás.

De ezektől eltekintve itthon nincs alternatívája. Külföldre keveredve azért már más a helyzet...

5hR3kY
5hR3kY
2016. jún. 13. 20:25
#5

Sajnos a szülinAppban az a szar, hogy pont a lakásom mellett lévő körülbelül vagy 35 éve létező útzárat nem ismeri, és mindig azon keresztül akar átvinni. -_-

HozeManuel
HozeManuel
2016. jún. 13. 18:54
#4

A Google maps vagy a Nokia Here mind ingyenesek és tökéletesen működnek. Mindhármat próbáltam egyik se tökéletes de az igo-ban volt a legtöbb bug. Képes volt egy 6km-es útvonal alatt 4-szer meghülyülni és csak újraindítás után javult meg. Ujraindítás után nem találta a GPS-t ezért megint indíthattam újra... Amikor működik nem rossz, de mintha túl sok erőforrást használna és túl gyorsan meríti az aksit. Ha akármelyik fizetős lesz használom tovább az ingyenest de hogy az ájgóért nem fizetnék soha az tuti. Magyar minőség.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jún. 13. 19:53

Én csak szülinApp-ot használom, de egyszer már benyögte azt, hogy "Újratervezés... Forduljon meg, ahol tud.".

vlevi
vlevi
2016. jún. 13. 18:44
#3

Here Maps (volt Nokia) is full igyenes.

Magyarországra jobb az IGO térképe, ott a Szülinappal navigálok, külföldön a Here.

Mondjuk a Here nagy problémája, hogy nincs többpontos útvonal, és a keresése sem nagyon akar működni netkapcsolat nélkül. Ez pedig pont külföldön tud gáz lenni, roamingos mobilnetet nem kéne erre használni.

HozeManuel
HozeManuel
2016. jún. 13. 18:04
#2

Az hogy még mindig le vannak maradva :D

Asagrim
Asagrim
2016. jún. 13. 18:37

Akkor marad a google maps meg az alap előfizetésembe foglalt adatforgalom felár nélkül. Azért köszi. :)

LavX
LavX
2016. jún. 13. 16:55
#1

őőőő... mi is ebben az újdonság?

Vissza az oldal tetejére