Shop menü

ÚJ KUTATÁS CÁFOLJA A VÉDŐOLTÁSOK ÉS AZ AUTIZMUS KAPCSOLATÁT

Amerikai szakértők több mint 95 ezer testvérpár adatait vizsgálták meg, de nem találták nyomát annak, hogy a kanyaró elleni védőoltás növelné az autizmus kockázatát.
Jools _
Jools _
Új kutatás cáfolja a védőoltások és az autizmus kapcsolatát

Annak ellenére, hogy évtizedek kutatásai sem találtak kapcsolatot a kanyaró elleni védőoltás és az autizmus kialakulása között, egyes szülők még mindig erre a téves hiedelemre alapozva nem adatják be gyermeküknek a vakcinát. Ezzel nem csak saját csemetéjüket veszélyeztetik, hanem közvetlen környezetüket is, benne azokkal az emberekkel, akik egészségi állapotuk vagy fiatal koruk miatt nem kaphatják meg a védőoltást. A napokban megjelent egy újabb tanulmánya témában: a szakértők ezúttal több mint 95 ezer gyermek adatait vizsgálták meg, köztük olyanokat is, akiknek idősebb testvére(i) az autisztikus spektrum valamelyik részére esnek, de még ezen nagy kockázati csoport esetében sem találták nyomát annak, hogy a kanyaró elleni oltás fokozná az idegi-fejlődési rendellenesség kialakulásának valószínűségét.

Galéria megnyitása
Az amerikai járványügyi központ legfrissebb adataiszerint ebben az évben április 17-ig összesen 162 kanyarós esetet regisztráltak 19 államban és Washington városában. Ezen esetek közel háromnegyede a kaliforniai Disneylandből kiindult járványhoz köthető, és a beoltatlan lakosság körében terjed. Bár a betegek közt akadnak olyanok, akik esetében indokoltnak tekinthető az oltás elmaradása (például nagyon fiatal csecsemőknél), sok olyan fertőzött is akad, akiknek szülei elvi megfontolásból, illetve az autizmustól való félelem miatt nem adatták be az oltóanyagot. A kanyaró elleni védőoltást két dózisban, egy éves, illetve 4−6 éves kor körül szokták beadni, és a két injekció együttesen 97 százalékos védettséget biztosít a betegség ellen.

Az említett kutatás során Anjali Jain, a Lewin Group nevű egészségügy tanácsadócég kutatója, és kollégái egy országos adatbázis vonatkozó információit elemezték. Összesen 95 727 idősebb testvérrel rendelkező gyermeket vontak be a vizsgálatba. A gyermekek kicsit több mint 1 százalékát diagnosztizálták az autizmus valamelyik formájával, 2 százalékuk esetében pedig az idősebb testvérről derült ki, hogy autista. A vizsgált testvérpárok közt 134 olyan akadt, ahol mindkét gyermek autista.

A kutatócsoport az oltási adatokat is megvizsgálta, és úgy találták, hogy az egészséges idősebb gyermekkel rendelkező szülők 84 százaléka a kisebb gyermek 2 éves koráig beadatja a kanyaró elleni oltást, és ugyanezen gyermekek 92 százaléka legalább az első dózist megkapja 5 éves koráig. Azon gyermekek esetében, ahol az idősebb testvért autizmussal diagnosztizálták, 2 éves korig 73 százalék kapja meg az oltást, 5 éves korra pedig 86 százalékra nő ez a szám, vagyis valóban némileg alacsonyabb az oltási kedv, mint az egészséges testvérrel rendelkezők esetében.

A két adatsor összevetéséből ugyanakkor, ahogy már említettük, az derül ki, hogy az oltás beadása nem növeli meg az autizmus kialakulásának kockázatát, még azokban a családokban sem, ahol az idősebb testvért betegnek találták az orvosok.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére