A Bose új termékekkel, és friss, üde színekkel köszönti a nyarat. A SoundLink termékcsaládban megjelent a SoundLink Plus modell, új generáció jött a SoundLink Micro modellből, és több meglévő SoundLink hangszóróból jött egy új színvariáns.
Az új szín a citrussárga fantázianévre hallgat, és ennek megfelelően a „The Citrus Collection” néven jöttek azok a modellek, amik át lettek festve. A második generációs SoundLink Flex és a topkategóriás SoundLink Max is elérhető lesz citrussárga verzióban, ezeken felül pedig a SoundLink Plus is megkapta ezt a színvariánst.
A teljesen új modell a dizájnt tekintve ugyanolyan, mint az említett társai, csak a kialakítást tekintve csak a pánt másabb, meg persze a méret. A SoundLink Plus a méretét, teljesítményét tekintve a Flex és a Max modellek közé sorol be, kitölti az űrt a két termék között. A tervezőknek bőven volt mozgástere, hiszen a SoundLink Flex (Gen 2) egy egésze kompakt, 150 dolláros hangszóró, míg a SoundLink Max egy 400 dolláros, masszív szerkezet vaskos markolattal a tetején.
A SoundLink Plus nettó 270 dollárba fog kerülni, éppen a két testvére közé ékelődik be. A forgalmazás június 26-án indul, és ezen a napon lesz elérhető a meglévő készülékek új színe is. Ahogy a bevezetőben említettük, jön a SoundLink Micro (Gen 2) modell is, ez viszont csak később fog színre lépni, nem kap citrus verziót, és mindössze 130 dollárt kóstál majd.
A Bose szakemberei a SoundLink Plust egy teljesen új hangarchitektúrával alkották meg. A készülékben egy aktív mély-középhangszóró, egy magassugárzó, és négy darab passzív egység teljesít szolgálatot. Ezzel a felépítéssel egy erőteljes basszust tud elérni, ami szó szerint érzékelhető lesz a hangszóró közvetlen környezetében. Ha a helyzet úgy hozza, kettő SoundLink Plus is társítható, így sztereó hangzást lehet elérni, és még nagyobb zenei teljesítményt kapnak a felhasználók. Arról amúgy a Bose nem beszélt, hogy a teljesítmény számszerűsítve miként alakul.
A kapcsolódó mobilokról lehet vezérelni a készüléket, állítható a hangzása a hangszínszabályozóval. Bluetooth 5.4 modult kapott a SoundLink Plus, és lehet használni USB-C kábellel is vezetékes módban. A készülék IP67 minősítéssel büszkélkedhet, vagyis kiválóan bírja a port és a vizet is. A hangszóró 1,53 kg-ot nyom, táskában jól hordozható, és fel is lehet akasztani a masszív pántnál fogva, ami az oldalára került. Egy töltéssel 20 órán keresztül lehet majd használni, ami egy elfogadható teljesítmény.
Akik egy ultrahordozható hangszóróra vágynak, azoknak lesz jó megoldás a SoundLink Micro (Gen 2). Ez leginkább a JBL Go szériájára adott válasz a Bose részéről. Csak 103 x 103 milliméteres a felülete és 39 milliméter vastag, a tömege is elhanyagolható, így bárhova fel lehet akasztani anélkül, hogy nagyobb terhet jelentene. Ebben a termékben egy aktív hangszóró dolgozik a teljes hangtartományt lefedve, és még kettő darab passzív egységet vonultat fel, amik segítik a mélyhangzás erősítését.
A SoundLink Micro új generációja kapcsán még vannak nyitott kérdések, de azt például már lehet tudni, hogy egy töltéssel 12 órán keresztül lehet majd folyamatosan használni. A Bose applikáción keresztül ennek is alakítható a hangzása EQ-val, de valószínűleg itt azért érdemben nem lesz túl nagy mozgástere a felhasználóknak. Bluetooth 5.4 támogatással lehet számolni itt is, és lehet kettő hangszóró társítani, valamint két különböző forráshoz is lehet egy Micro modellel kapcsolódni. A vizet és a port pedig éppen olyan jól bírja, mint a társa, vagyis IP67 tanúsítvánnyal rendelkezik.