TÚL VAN ELSŐ NAPKÖZELSÉGÉN A SOLAR ORBITER

A napszonda június 15-én 77 millió kilométerre közelítette meg csillagunkat, amivel máris rekordot döntött, ennyire közelről ugyanis még sosem fotózták a Napot.
Jools _
Jools _
2020. jún. 16. 12:32
Túl van első napközelségén a Solar Orbiter

Az Európai Űrügynökség és a NASA közös űreszköze februárban indult útnak, vagyis még küldetése legelején jár. A következő öt hónapban az irányítók a műszerek tesztelésével lesznek elfoglalva, majd ha mindent rendben találnak, ezt követően kezdődik meg a küldetés tudományos szakasza. A szondán 10 különálló műszer, köztük hat kamera kapott helyet, és a projekt elsődleges célja a Nap minden eddiginél közelebbről való tanulmányozása, hogy az észlelések révén a kutatók jobban megértsék csillagunk működését és környezetének dinamikus változásait. Ennek az érdekes célkitűzésnek az előfutára a mostani, a küldetés fő szakaszán még kívül eső napközelség.

„Még sosem készült ennyire közelről fénykép a Napról” – mondja Daniel Müller, az ESA kutatója. „Vannak nagyobb felbontású képeink, például a 4 méteres, hawaii Daniel K. Inouye Naptávcsővel idén készült felvételek. A Földről történő észlelésekkor azonban a légkör jelenléte miatt a Nap teljes spektrumának csak egy szűk része látható.”

Galéria megnyitása

A napkutatásban nagyon izgalmas évek következnek, hiszen már csillagunk körül kering a NASA Parker napszondája is, amely 2018-ban indult útnak. Utóbbin kamerák nincsenek, viszont még jobban módon megközelíti a Napot, és testközelből vizsgálja a napkorona, vagyis a Nap külső légköre viszonyait.

A Solar Orbiter küldetése szempontjából inkább az SDO-hoz, a NASA napdinamikai obszervatóriumához hasonlítható, amely rendszeresen nagyfelbontású képeket készít csillagunkól. Az SDO azonban mindezt nagyjából ugyanabból a távolságból teszi, mint ahol a Föld kering, míg a Solar Orbiter jelenleg feleekkora távolságra, 0,515 csillagászati egységre van csillagunktól.

A fényképek készítésén kívül az új szonda vizsgálja a napkoronát, a helioszférát, a Nap mágneses terét és a napszél részecskéit is. A mostani első napközelség idején készült felvételeket, amelyek várhatóan kétszer nagyobb felbontásúak lesznek az SDO fotóinál, várhatóan júliusban teszik közzé a szakértők.

A szonda a következő években egyre szűkebb elliptikus pályákat ír le csillagunk körül, míg végül 42 millió kilométerre közelíti meg a csillagot (összevetésképpen a Parker legkisebb távolsága 6,1 millió kilométer lesz, de ahogy már említettük, az egy teljesen más jellegű küldetés).

A Solar Orbiter projektjének legnagyobb érdekessége, hogy a Föld és a Vénusz körüli hintamanőverek során a szonda nemcsak egyre közelebb kerül a Naphoz, de menet közben egyre inkább kilép bolygónk pályasíkjából is. A cél egy legalább 24 fokban megdöntött pálya lesz, ahonnan az űreszköznek rálátása nyílik a Nap pólusaira is, amelyeket eddig még sosem volt alkalmuk tanulmányozni a kutatóknak. A szonda várhatóan 2027 januárjában vetheti az első pillantást a Nap északi pólusára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
qny
qny
2020. jún. 18. 10:50
#3
tomm27
tomm27
2020. jún. 16. 21:24
#2

Lucsi hoool vagy? Baszomszadat mikor jonnek egy jot vegre virulni rittig kitiltatod magad..

Meteoreso
Meteoreso
2020. jún. 16. 13:09
#1

Ezzel kapcsolatban arra lennék kiváncsi mennyire tudták belőni a hőmérsékletet amit kap a nap közelbe és ehhez képest mennyi lett..

Meteoreso
Meteoreso
2020. jún. 16. 21:51

@purple99  Ott a pont ;)

Az 5. halmazállapotról miért nem írt ipon cikket? Már libe fórumokba kell beleírnom de ott nem válaszolnak rá ;)

Vissza az oldal tetejére