A TSMC vezetője, CC Wei arról számolt be a napokban, hogy a vállalatnál minden a tervek szerint halad a 7 nm-es gyártástechnológia bevezetésével kapcsolatban. Ezzel a vezető azt a pletykát szerette volna megcáfolni, amely azt állította, hogy nehézségek várhatóak a TSMC-nél 7 nm-es fronton. Nehézségről és csúszásról szó sincs, sőt, már az EUV alapú 7 nm-es gyártástechnológia is szerephez jut az év végén, majd 2019 végén vagy 2020 elején az 5 nm-es gyártástechnológiára történő átállást is elvégzik. A Taiwan Science Park területén található új üzem, ami a FAB18 nevet kapta, a 3 nm-es csíkszélességet is alkalmazni fogja, ám azt még nem árulták el, hogy erre pontosan mikor kerül sor.
A 7 nm-es gyártástechnológia tehát már szolgálatba állt, ami segíteni fog, hogy a TSMC idén 9%-kal több, mintegy 12 millió darab 12 hüvelykes szilícium ostyát gyárthasson. Az új gyártástechnológiára számos partner lapkái épülnek, amelyek közül év vége előtt már legalább 50 érheti el a „tape out” fázist, vagyis a tervekből kézzel fogható, működőképes chip készülhet. A lapkák között sok-sok különböző megoldást találunk, kezdve az AI gyorsítóktól a ktiptovalutákkal kapcsolatos feladatokat végző vezérlőkön át egészen a grafikus lapkákig. A 7 nm-es csíkszélességgel még 5G vezérlők, illetve ASIC lapkák is készülnek majd.
A DigiTimes szerint mégsem ezek, hanem az Apple A12-es SoC egységei lesznek a legfőbb motorjai a termelésnek, amelyek a következő generációs iOS alapú eszközökben kaphatnak helyet. A tajvani bérgyártó ezzel együtt az AMD-től, az Nvidiától, a Qualcommtól és a kriptovaluta-piacon tevékenykedő Bitmain-tól is kapott megrendeléseket.
Ezzel egy időben a 7 mn-eről 5 nm-re történő átállás forgatókönyvei is készen állnak. A vállalat erre a feladatra nagyjából 24 milliárd amerikai dollárnyi összeget költhet, amelynek eredményeként már 2020 elején beindulhat a kísérleti termelés 5 nm-en. Az említett összegből nagyjából 16,5 milliárd dollárt költenek a FAB18, vagyis a legújabb üzem gyártósorainak fejlesztésére, ahol 12 hüvelykes szilícium ostyákat készítenek. A FAB18 építését idén januárban kezdték meg.
A TSMC tehát jól áll, csak úgy, ahogy a GlobalFoundries is, igaz, utóbbi egyelőre nem árulta el, pontosan mikor kezdi meg a 7 nm-es gyártástechnológia tömegtermelésben történő alkalmazását. Az Intelnél ezzel egy időben még mindig nehézségek mutatkoznak a 10 nm-es csíkszélesség beindítása körül, ami már eddig is rengeteget csúszott, így a vállalat régóta a 14 nm-es gyártástechnológiára támaszkodik, ami alaposan behatárolja lehetőségeit. Ráadásul a 14 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorok olyannyira foglaltak, hogy a jelek szerint a Z390-es lapkakészlet gyártását sem tudják megoldani rajtuk, így a vállalat igen meglepő lépésre készül, ha igazak a pletykák.































