Az első marsi helikopter a múlt héten a kilencedik repülését is sikeresen teljesítette, immár 4 repüléssel szárnyalva túl minimális célként kitűzött öt utat. Legutóbb rögzített képei pedig különösen hasznosak lehetnek, mivel a rajtuk megjelenő terep egyes részei a szakértők szerint veszélyt jelenthetnek a Perseverance rover számára. Vagyis a helikopter a technológiai demonstráció végeztével most már azt mutatja be, hogy a Marson nem csak hogy lehetséges repülni, de haszna is lehet a hasonló drónoknak, amelyek nagyban segíthetik és kiegészíthetik a felszíni járművek működését.

Az Ingenuity április 19-én emelkedett először a magasba, és annak kiderítésére küldték a  bolygóra, hogy egyáltalán lehetséges-e egy ilyen kialakítású járművel repülni a Mars ritka légkörében. Az első tesztrepülések aztán olyan sikeresen zárultak, hogy a helikopter küldetését röviddel később meghosszabbították, és a jármű immár a felszínt vizsgáló rover küldetésében segédkezik, egyúttal újabb adatokat gyűjtve a későbbi drónok tervezői számára is.

Galéria megnyitása

A légi jármű július 5-én teljesítette 9. repülését. Ennek során egy szakaszon azon útvonal felett repült, amelyet a Perseverance számára terveztek el a Jezero-kráter felderítése során. A 49 kilométer átmérőjű kráter egykor egy tónak és egy hatalmas folyódeltának adott otthont, így talaja rendkívül jó lehetőséget jelenthet annak vizsgálatára, hogy volt-e valaha mikrobiális élet a vörös bolygón.

Az Ingenuity említett repülése során 10 méter magasságból fotózott egy apró dűnékkel tarkított területet (lásd a nyitóképen). A Séítah névre keresztelt régiót egy méter magasságú homokdombok borítják. Maga terep elvileg nem jelentene gondot a rovernek, de a homokos felszín igen, ugyanis könnyen beragadhatnak a kerekek, ami akár véget is vethet a küldetésnek. Bár a dűnék valamennyire a bolygó körüli pályáról készült képeken is látszanak, így az irányítók eleve óvatosan kezelték a régiót, a helikopter képei megerősítették, hogy ez valóban problémás terep lehet a további útvonaltervezés szempontjából.

Galéria megnyitása

Az Ingenuity ugyanakkor olyan részeket is kiszúrt, ahol a dűnék alól kibukkan az egykori tófenék egy-egy darabkája, amelyek különösen izgalmas vizsgálódási terepet jelenthetnek a rover számára. A helikopter felszínhez közeli képeinek köszönhetően most adott a lehetőség, hogy ezeket a foltokat a lehető legbiztonságosabban közelítse meg a Perseverance.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére