A Dropbox okostelefonos alkalmazása számos új lehetőséggel gazdagodott. A változásban egyaránt érintettek az Apple felhasználók és az androidos eszközzel rendelkezők is. A friss funkcióknak főleg a csoportokban dolgozók veszik majd hasznát, de másoknak is tartogat örömteli módosításokat az applikáció.

A Dropboxon a feltöltött fájloknál meg lehet majd azt nézni, hogy milyen dolgok történtek azokkal, miután felkerültek az online tárhelyre. A fájlok előnézeti felületén az Activity opció megbökésével lehet előhozni az előzményekről „mesélő” felületet. Itt végig lehet követni időrendben, hogy mit csináltak az adott tartalommal azok, akiknek van hozzáférése, és minden művelet mellé kerül időbélyeg is, szóval azt is lehet majd tudni, hogy pontosan mikor történetek az adott műveletek. Egy dokumentumnál például mutatja majd a Dropbox, hogy ki és mikor szerkesztette, vagy ki volt az, aki mappába mentette. A Dropbox Professional és az üzleti felhasználók itt még részletesebb előzményt fognak kapni, mint a normál felhasználók.

Galéria megnyitása

A fájlelőnézetben hozzá is lehet majd szólni a dokumentumokhoz. Ennek köszönhetően a csapatmunka gördülékenyebb lehet, mert például megbeszélhető a fájl alatt, hogy kinek milyen szerkesztéseket kell benne elvégeznie. Elkerülhető, hogy bárki feleslegesen dolgozzon, így jobban tudnak a felhasználók a szükséges munkára koncentrálni. Visszajelzések és akár kritikák is hagyhatóak ezzel a lehetőséggel a tartalmak alatt, amiket szintén megbeszélhetnek itt az érintett felek. Adott esetben pedig annak sincs akadálya, hogy emlékeztetőket hagyjon saját magának a felhasználó.

A megosztásra is ráfeküdtek a fejlesztők, ami leginkább az új megosztási gombban fog megnyilvánulni. A Dropbox szeretné elérni, hogy a felhasználók többet használják ezt a lehetőséget, és éppen ezért sokkal kiemelkedőbb szerepet szán a megosztásnak a frissítésen átesett felületen. Az új megosztási gomb használatával gyorsabban és egyszerűbben lehet hozzáférést biztosítani az ismerősöknek, rokonoknak, munkatársaknak bármihez.

Galéria megnyitása

És egy olyan nyitóképernyőt is létrehozott a vállalat, ami azonnal remek áttekintést nyújt a felhasználók számára minden fontos részlettel, amire csak szükségük lehet. Nem kell az embereknek azzal tölteniük az idejüket, hogy keresgélik, milyen változások történtek például a megosztott fájlokban, hanem szépen kiemeli a program értesítések formájában, ha valaki szerkesztett valamit, vagy esetleg jogot adott egy dokumentum vagy mappa eléréséhez. Rögtön láthatóak továbbá a csillagozással kiemelt tartalmak, és gyorsan hozzáférhetőek a korábban szerkesztett fájlok is. A böngészőben pedig már lehet váltani galérianézetre, melynél nagyméretű előnézeti képek segítenek a feltöltött dolgok között eligazodni. (Egyetlen funkció van, ami csak az iOS-eseket érinti most, ez pedig a „húzd és ejtsd” műveletek támogatása.)

Galéria megnyitása

A felsorolt újítások nem egyszerre jelennek majd meg az Android és az iOS rendszerre szabott alkalmazásokban, de szinte minden funkció hamarosan ott lesz mind a kettő fő platformon. Tehát senkinek nem kell aggódnia, ha valamilyen újítást egyelőre nem lel az applikációban.

Dropbox: iOS | Android

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. máj. 29. 12:17
#1

Nagyon jó... Mikor fognak végre olyan alap dolgokkal foglalkozni inkább mint mondjuk a weblapjuk használhatóvá tétele? Csak mert most egy okádék az egész, és hánynom kell ha egyszer véletlen használnom kell... 20 évvel ezelőtt kezdetleges html eszközökkel ezerszer jobb és funkcionálisabb weblapot csináltak, mint amit ezek összefostak...

Bár jó helyen írom én is, elég csak ránézni erre a weblapra... mire nem képesek így 2018-ban... a legótvarabb phpbb fórummotor is orrba szájba veri ezt a weblapot amit ezek összeollóztattak valami random indiaival 30$ ért upworkon...

Zedz
Zedz
2018. máj. 29. 20:50

Egy dolog a szubjektív nemtetszés, más a technikai hulladék.

Vissza az oldal tetejére