TÍZ NAPIG INGYENES LESZ AZ IGO – ÍGY ÜNNEPEL AZ NNG

A Magyarország térképpel ellátott, SzülinApp névre keresztelt alkalmazás Android és iOS alapú eszközökre telepíthető, és nagy előnye, hogy nem kell neki internet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. ápr. 15. 13:01
Tíz napig ingyenes lesz az iGo – Így ünnepel az NNG

Az iGo névre keresztelt, többféle platformra is elérhető navigációs szoftvert rengetegen ismerik és használják elégedettséggel – talán pont ennek köszönhető, hogy az egykori garázscég mára már multinacionális vállalattá nőtte ki magát, amely több – szám szerint 8 – országban is képviselteti magát egy-egy irodával.

Az iGo 2005-ben indult hódító útjára – az első kiadást egy négy programozóból álló társaság készítette egy kis budapesti lakásban. A klasszikus garázscégként induló vállalkozás mára már nagyon nagyra nőtt, hiszen 4 helyett immár 770 főnek ad munkát, de a létszám idén további 200 fővel bővülhet, ha minden a terveknek megfelelően halad.

Az iGo mögött álló NNG globális szinten is meghatározó szereplő lett a navigációs iparág területén. Ezt remekül szemlélteti az a tény, hogy a vállalat iGo Navigációja több, mint 30 autómárka modelljeiben működik ma is – a skála az egyszerű népautóktól egészen a luxus sportautókig terjed, a navigációt pedig világszerte már több, mint 20 millióan használják a napi szintű közlekedésben.

Az NNG a közelgő tízéves jubileum alkalmából ingyenesen elérhetővé teszi az iGo Navigáció Magyarország térképpel felvértezett speciális változatát, ami stílusosan a SzülinApp nevet kapta. Az alkalmazás iOS rendszerű eszközökre és Android alapú eszközökre egyaránt elérhető, ám fontos megkötés, hogy a képátló nem lehet 7 hüvelykesnél nagyobb. Az app futtatásához iOS 6-os vagy újabb operációs rendszert futtató Apple mobileszközre, vagy Anrodid 4.0-s vagy újabb mobil operációs rendszert futtató androidos okostelefonra, illetve táblagépre van szükség. Különlegesség, hogy a SzülinApp az NNG első, közvetlenül a végfelhasználók számára is elérhető androidos navigációs alkalmazása

A SzülinApp az alapvető navigációs funkciókat kínálja, mint az alternatív útvonalak, parkolási lehetőségek, és az automatikus újratervezés. Egyik legnagyobb előnye, hogy használatához nincs szükség internetkapcsolatra. Az offline alkalmazás nem fogyasztja a mobil adatforgalmat, és olyan területeken is működik, ahol nincs térerő. A SzülinApp alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból illetve Google Play áruházból 2015. április 20-tól egészen április 29-ig. Aki szeretne értesítést kérni, amint elérhetővé válik a szoftver, az itt kérhet: http://www.igonavigation.com/szulinapp

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

31 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
HozeManuel
HozeManuel
2015. ápr. 17. 19:20
#11

Bármire ami magyar, én arra büszke vagyok és alap hogy nem torrentezem le, ha meg is lehet venni. Imperium galactica, haegemonia, swine, heroes 6, armies of exigo, stb. Androidra eddig, tudtommal csak tört iGO volt, már nagyon vártam hogy ha lesz akkor mennyiért adják, erre tessék: SHUT UP AND TAKE OUR NAVI! :DDDDD

Sightseer
Sightseer
2015. ápr. 15. 23:40
#10

Csak én használok innen Garmin-t? O.o Szerintem van olyan jó/jobb, mint a többi...

atiska007
atiska007
2015. ápr. 15. 20:53
#9

Az alkalmazás korlátlan, ingyenes, csak magyarország térképpel.

10 napig lehet ingyenesen letölteni, ez az akciós időtartam. Aki ekkor letölti, utána korlátlan ideig használhatja.

De más térképek nem letölthetőek hozzá. Ezért ajándék a Magyaroknak.

Olvassatok is már, ne csak itt hőzöngjetek, hogy milyen szar lesz, mikor még le sem lehet tölteni...

atiska007
atiska007
2015. ápr. 17. 11:34

Na ja. Nekem is hozzá kellene már szoknom az ilyen tipikus "magyar mentalitáshoz". Semminek nem tudunk örülni, ellenben a fikázás (látatlanban) nagyon megy. Persze van szabad vélemény nyilvánítás, de tegyük már kicsit tisztességesen.

Oké vannak más alternatívák, meg lehet írni, hogy valaki azt használja és mondjuk ajánlja is.

De sz@rozni egy még meg sem jelent terméket...

Inkább örüljünk, hogy kapunk valamit ingyen, ami ráadásul nem is rossz termék.

pocla
pocla
2015. ápr. 15. 20:47
#8

Nem, a navigáció a letöltés után korlátlan ideig használható lesz. Az appot a 10 nap letelte után levesszük az iTunes és a Google Play boltokból, és nem lehet majd letölteni, azonban a letöltött alkalmazás bármeddig tovább használható ingyenesen.

atiska007
atiska007
2015. ápr. 16. 15:25

ez így van. hasonlóan a google playen is. Csak ott a Saját alkalmazások/Összes alatt lesz. Tehát majd eltávolítás után is bármikor vissza lehet tenni.

gabesz9920
gabesz9920
2015. ápr. 15. 17:46
#7

Sziasztok!

Régóta használom már az iGO Primot, teljesen meg vagyok vele elégedve...

Néhány kérdésem lenne :

1 iGO vs. iGO Primo, ugyanaz a kettő? Ha nem, akkor mik a lényeges különbségek?

2 Az akció után végérvényesen jogtiszta terméket kapok?

3 Csak Magyarország térképe ingyenes?

4 Felvidéki magyarként és van lehetőségem ingyenesen hozzájutni? (telefon SK-ban vett és regisztrált)

Előre is köszi.

Lazahunter
Lazahunter
2015. ápr. 16. 23:49

Legalább ne osztanátok hülyeségeket ... ki mondta, h 10 nap után nem lehet használni? De lehet, csak ennyi ideig lehet letölteni ...

"Ezt akkor csak 10 napig használhatom? Utána meg kell vennem a teljes verziót?

Nem, a navigáció a letöltés után korlátlan ideig használható lesz. Az appot a 10 nap letelte után levesszük az iTunes és a Google Play boltokból, és nem lehet majd letölteni, azonban a letöltött alkalmazás bármeddig tovább használható ingyenesen."

5hat7
5hat7
2015. ápr. 15. 17:26
#6

Egy próbát megér az iGO de 11. nap visszakerül a HERE

Resike
Resike
2015. ápr. 15. 16:18
#5

Borzalmasan rossz ez a nav, legalábbis amikor utoljára próbáltam az volt. A legnagyobb vicc, hogy minden felbontásra külön verziót adtak ki, és még most se működik 7 col felett? Milyen nehéz belőni 2 anchor pontot topleft-bottomrightra?

Én ezt tudnám ajánlani:

http://www.sygic.hu/

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.sygic.aura

atiska007
atiska007
2015. ápr. 16. 10:15

a telefonok 99%-a nincs 7"-os... :)

Ha meg tablet... hát akkor evvan. Nexus 7 és jónapot.

7" alatt meg nmint ahogy írtam, nem kell mókolni, hogy megfelelően működjön

gabest
gabest
2015. ápr. 15. 15:21
#4

Itt mindenki taxis?

Gyurkov
Gyurkov
2015. ápr. 15. 14:14
#3

Kinek kell az iGO ha elérhető a HERE már android készülékekre is? Annál jobb offline navigáció nincs szerintem!

atiska007
atiska007
2015. ápr. 15. 16:34

Használd azt... csak a Mo. térkép 200 Mb... Egész EU kb. 10Gb.

Kajafun
Kajafun
2015. ápr. 15. 13:54
#2

Csak annyit mondok, google térkép. :D

BaLee
BaLee
2015. ápr. 15. 16:09

Google térkép ideális ahhoz, hogy agyonszívasd magad vele.

Haverom is istenítette egészen odáig amíg tervezett egy utat Ausztriába (le lehet menteni a térképet, így nem tölt hozzá semmit netről) nem is volt gond odaúton. Visszafelé a térkép elvitte rossz irányba, lement arról az útról ami le volt neki mentve, visszavinni sem tudta, majd egyszer csak egy betontömbbel lezárt úton találta magát. 2 órájába és nem tudom hány km felesleges autókázásba telt visszatalálnia az útra. Külföldi mobilnetet sem tudott rendelni mert valami miatt nem lehetett aktiválni.

Szóval a google térkép meg egyén online térképek ideálisak arra, hogy megszívassanak és elfogyasszák a mobilnet keretedet.

IGO is tudja a legtöbb olyan dolgot amit a google térkép (forgalomfigyelés, kerülőutak, útlezárások stb) de ha ez bármi miatt nem működne vagy nincs net az adott területen akkor ott az offline térkép.

Jöttem már haza Waze navigációval (nem én vezettem) olyan sokadrendű utakon ahol 1 autó alig fért el és ahhoz képest, hogy abban a megyében volt ahol lakom még sosem jártam arra. IGO-val ilyet gond sosem volt.

Merwenus
Merwenus
2015. ápr. 15. 13:40
#1

Ha már egyszer magyar cég, akkor tökeik vakarása helyett lehetne hivatalos Android App, ehelyett a hülyeség helyett.

atiska007
atiska007
2015. ápr. 15. 16:33

Merwenus te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak nekifutásból?

iOS és Androidra jön az ingyenes verzió. De csak 10 napig, utána le lesz szedve mindkét boltból.

Vissza az oldal tetejére