A James Webb rendszereinek áttekintése és alapos tesztelése alapján az űrtávcső kristálytiszta, kiválóan fókuszált képeket tud készíteni mind a négy fedélzeti műszerével, így az irányítók egyhangúan döntöttek az utolsó fázisra való továbblépés mellett. Ez további két hónapot fog igénybe venni, és utána kezdődhet meg a küldetés tudományos szakasza.

A rendszerek tesztelésekor rögzített képeket közzé is tették a szakértők. Ehhez a Nagy Magellán-felhőre, a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisára irányították a Webbet, amely így több százezer csillag sűrű mezejére pillanthatott rá szenzoraival. A mellékelt összefoglaló ábrán a kis képek elrendezése a Webb műszereinek relatív elhelyezkedését demonstrálja a teleszkóp fókuszsíkjához képest. Mindegyik műszer egy kicsit más területet lát az égből a többihez képest, és persze más hullámhosszokon is vizsgálódnak. A NIRCam mellékelt képe a 2 mikronos tartományt ábrázolja, a NIRISS képe 1,5 mikronos hullámhosszú, míg a MIRI a 7,7 mikronos hullámhosszban fotózott. Utóbbi a csillagfény mellett a csillagközi felhők fényének rögzítésére is alkalmas.

Galéria megnyitása

A negyedik műszer, a NIRSpec spektrográf elsősorban spektrográfként üzemel, de képeket is tud készíteni, ilyen az itt megjelenő, 1,1 mikronos felvétel. Ezek a képek elsősorban kalibrálásra és a célpont megtalálására szolgálnak. A NIRSpec képein látható sötétebb régiók a mikrocella-rendszer működéséből adódnak, amelyben több százezer apró, vezérlehető zsaluval irányítható, hogy milyen fény kerüljön a spektrográf szenzoraira.

Végül a Webb finombeállító szenzorai a csillagok mozgását követve biztosítják a pontos képalkotást. Ezt a két szenzort szintén nem tudományos képalkotásra tervezték, de kalibrációs képeket tudnak rögzíteni. A képegyüttes a műszerek beállítása mellett arra is szolgál, hogy a képfeldolgozás során segítsen a kutatóknak azon torzulások kiiktatásában, amelyek abból adódnak, hogy a műszerek a Webb különböző részein foglalnak helyet.

Galéria megnyitása

Az űrtávcső optikai teljesítménye egyelőre meghaladja a mérnökcsapat legmerészebb reményeit is. A tükrök teljesen fókuszált fényt bocsátanak minden műszerre, és minden műszer sikeresen rögzít képeket a rájuk eső fény révén. A képminőség a legjobb, ami fizikailag lehetséges.

A következő, utolsó fázisban a Webb csapata a műszerekre koncentrál majd. Ezek önmagukban is nagyon összetett rendszerek, lencsékkel, maszkokkal, szűrőkkel, amelyek számos beállítást igényelnek. Illetve le is tesztelik őket, minden lehetséges konfigurációban, hogy biztosak legyenek benne, mindenre készen állnak.

A fő optikai rendszer kalibrációjából azonban már csak egy aprócska feladat van hátra: a műszerek konfigurálásának részeként a távcsövet az égbolt különböző részeire irányítják majd, hogy eltérő mennyiségű napfény érje, így tesztelve a rendszer hőmérsékleti stabilitását. A Webbnek egyébként már ezt megelőzően minden műszere működési hőmérsékletére hűlt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. máj. 2. 11:16
#5

Nagyszerű, egyetlen probléma hogy ugyanúgy csak pöttyök látszódnak.

gturke
gturke
2022. máj. 4. 9:19

@pdx006 Mivel a cél a műszerek kalibrációja volt, épp hogy csillagokat azaz pontszerűnek látszó objektumokat kellett fényképezniük, ezeken látszik ugyaninis legjobban (a ponton látszik leghamarabb a torzulás) ha hiba van / állítani kell az optikán. Galaxisok ködök esetén nehezebb lenne kiszűrni, mert nem teljesen tökéletes beállítás esetén is ránézésre viszonylag jónak tűnne a kép - a rendszer persze az elvárt pontossági szinten hibás adatokat szolgáltatna.

Mark29
Mark29
2022. máj. 1. 11:04
#4

Miután elolvastam néhány kommentet egyre nagyobb csodának tünik hogy elhagytuk a kökorszakot.

Szefmester
Szefmester
2022. máj. 2. 17:57

@gogabor a trollokat nem "nem etetni" kell, hanem simán elégetni...

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. máj. 1. 4:50
#3

Ismét nagyot alkottak a művészek PhotoShopban. Fél órába talán ha tellett összdobni ezt a SCAM -et is.
Egy levesestálra rádobnak pár filtert oszt kész az űrteleszkóp. Ez igen!
A sok retardált ember meg megeszi mert finom a mesében élni.

tomm27
tomm27
2022. máj. 1. 20:35

@Kutya_aki_megugatja_az_idiótákat aki csinalta ezt a fiokot egy budosnagy pacsi jar neki <3

Ch00ler
Ch00ler
2022. ápr. 30. 20:47
#2

Vegre. Johetnek a jobbnál-jobb kepek.

_DiEGO_
_DiEGO_
2022. máj. 1. 12:30

@Ch00ler    +++++

fekpat
fekpat
2022. ápr. 30. 17:16
#1

Új frissítést kapott a photoshop?

Salax
Salax
2022. ápr. 30. 23:46

@fekpat Igen, de majd' minden hónapban szokott, ezen nincs mit meglepődni. 

(Ilyen, amikor a trollt megtrollkodják! Megszívtad a 40 centis maláj-barnát, öcsisajt!)

Vissza az oldal tetejére