A Lucy 2021 októberében indult útjára. 12 éves küldetése során legalább 8 aszteroidát tervez meglátogatni, egyet a fő Kisbolygóövben, hetet pedig a Jupiter rendszerében, annak trójai kisbolygóit szemlélve, amelyek a Jupiter és a Nap rendszerének L4 és L5 Lagrange pontjai körül csoportosulnak. A kisbolygók eléréséhez azonban először két gravitációs hintamanővert hajt végre a szonda a Föld körül, 2022-ben, illetve 2024-ben.
Ezt követően 2025-ben éri el első célpontját, a 52246 Donaldjohanson nevű aszteroidát a Kisbolygóövben, majd folytatja útját a Jupiter előtt keringő L4 ponti aszteroidák felé, amelyeket 2027-ben érhet el. 2031-ben aztán egy újabb hintamanőver következik a Föld körül, majd a szonda a Jupiter mögött keringő aszteroidák felé veszi az irányt, amelyeket 2033-ban közelít meg. A küldetés kapcsán a hosszabbítás is elképzelhető, hiszen eddigre a szonda stabil, 6 éves pályára áll az L4 és L5 pontok között.
Ehhez persze nagyon jó lenne, ha a technikai malőröket sikerülne megoldani. A Lucy két kört formáló napelemeivel a felbocsátás után kezdődtek a gondok, a panelek egyike ugyanis csak részlegesen nyílt ki. Az irányítók azonban idén május és június folyamán négyszer újra a kinyitásra utasították a szonda rendszereit, és bár a napelemek még mindig nincsenek végleges pozíciójukban, jelentős előrelépések történtek ebbe az irányba, mondják az irányítók.
A 7,3 méter átmérőjű köröket formáló nappaneleket a fellövés idejére a szonda két oldalára csomagolták legyezőszerűen összecsukva, majd ezeket a fellövés után egy motorral nyitották ki. Az egyik kör azonban 360 fok helyett csak 347 fokra tárult ki. Az űreszköz a jelek szerint ettől függetlenül jól teljesít, de a helyzet nem ideális, mivel az elrendezés így nem stabil. A mérnökök leginkább attól tartanak, hogy a makacskodó panel megsérülhet, ha a szonda beindítja fő hajtóművét.
A NASA ezért döntött úgy, hogy megpróbálják megszerelni az első hintamanőverre készülő, és így a Földhöz közelítő szondát. A paneleket egy főmotor és egy tartalékmotor tudja nyitni, amiket az elmúlt hónapban négyszer is egyszerre indítottak be, hogy nagyobb erőt fejtsenek ki a ki nem nyílt részre. A jelek szerint a panel megmozdult, és minden alkalommal egy kicsit tovább nyílt, a szerkezet pedig egyre nagyobb merevséggel rendelkezik, ami nagyon pozitív eredmény. A kört továbbra sem sikerült zárni, és lehet, hogy ez nem is jön össze, de máris sokkal stabilabb a szerkezet, ami elég lehet a küldetés problémamentes folytatásához, mondják a NASA szakértői.
A Lucy június 7-én végrehajtotta első pályamódosítását a földi hintamanőver előtt, amire október 16-án kerül sor. Vagyis a következő hónapokban lesz lehetőség a napelemekkel való további kísérletezésre is, mielőtt a szonda a Marson túlra indul. A Lucy küldetésének célja a trójai aszteroidák vizsgálatával annak tanulmányozása, hogy hogyan és honnan kerültek ezek az égitestek a Jupiter vonzásába.































