T. rex ‒ nagyot harapott

A Liverpooli Egyetem kutatóinak számítógépes modellja alapján a Tyrannosaurus rex minden kihalt vagy élő állatnál erősebb harapással bírt. 

T. rex ‒ nagyot harapott

A Liverpooli Egyetem kutatói számítógépes modell segítségével igyekeztek rekonstruálni a Tyrannosaurus rex állizomzatát, és eredményeik alapján úgy tűnik, hogy az őskori ragadozó minden kihalt vagy élő állatnál erősebb harapással bírt. Eredményeikről a Biology Letters oldalain számolnak be.

A kutatócsoport a modell segítségével felnagyította az ember, a krokodil, a fiatal T. rex és egy Allosaurus koponyáját a felnőtt T. rex koponyaméretére. A harapás erőssége a vártnak megfelelően növekedett, de egyik esetben sem közelítette meg a felnőtt T. rex erejét.

Korábbi kutatások a T. rex harapását 8000‒13400 Newton közé becsülték, de hatezer kilós testtömegéből sejtették, hogy ennél jóval erősebb is lehetett.

Egy állat harapásának ereje nagyban függ az állkapocs izmainak méretétől. A kutatók több különböző izomvariációt teszteltek, mivel nincsenek pontos információink a dinoszauruszok izomzatának felépítéséről. Minden felállásban jóval magasabb eredményeket kaptak a korábban becsült értékeknél, a „legkisebb” eredmény 20 ezer Newton lett, a legmagasabb pedig 57 ezer.

Az eredményekből az is kiderült, hogy a fiatal T. rex harapása ennél jóval gyengébb volt, így feltételezhető, hogy az állat a növekedés során ugyanúgy változtatta táplálkozási szokásait, ahogy például az ember teszi.

Ahogy Karl Bates kutató elmondta, a T. rex harapóereje sokat vitatott témája a paleontológiának. Mivel csak a csontok állnak rendelkezésre, sokszor csak különféle izomrendszer-variációk alapján, statisztikai analízisre támaszkodva lehet bármiféle információra következtetni az állatok felépítéséről, mozgásáról, harapásának erejéről. Ezek mind indirekt módszerek, így nehéz belelátni abba, hogyan is működtek a dinoszauruszok valójában.

A kutatók által használt modell a T. rex csontvázának anatómiai jellegzetességeiből számításba vette mindazokat, amelyek befolyásolhatták a harapás erejét. A számítógép ezt követően „lejátszotta” a harapást, rögzítve erejét és gyorsaságát. Ezt a tudósok összevetették ismert harapási erejű állatok adataival, és felnagyították ezeket a dinoszaurusz méreteire. Így megállapíthatták, hogy a T. rex harapása ezekhez képest milyen erőt képviselt.

„Az eredmények alapján a T. rex minden idők legveszélyesebb és legerősebb harapású ragadozója volt. Különleges izom-és csontrendszerének tanulmányozása még sok érdekességet tartogat” ‒ mondja Bates.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward