Az új eredményeket a Science oldalain, két tanulmányban foglalták össze a szakértők. Az egyik publikáció újabb szerves molekulák azonosításáról számol be, amelyeket a Gale-kráter négy pontján végzett fúrások során gyűjtött be a Curiosity. Szerves molekuláknak a szenet és hidrogént, esetleg más atomokat, oxigént, nitrogént stb. tartalmazó molekulákat nevezzük. Bár hajlamosak vagyunk ezen molekulákat összekötni az élettel, számos nem biológiai folyamat is létezik, amelyben létrejöhetnek, így ezek jelenléte nem feltétlenül tekinthető az élet jelének.
Bár a vörös bolygó felszíne napjainkban elég barátságtalan, a Curiosity és más űreszközök mérései alapján egyre világosabb, hogy a múltban a Marson létezhettek felszíni vízkészletek, tavak és folyók, amelyek szintén fontos hozzávalói az általunk ismert életnek. A marsjáró egy ilyen tó medrét vizsgálja a Gale-kráter belsejében, és a több milliárd éve sziklákon végzett összetételi elemzései alapján ebben a tóban az élet minden hozzávalója megvolt pár milliárd évvel ezelőtt.
A szakértők szerint kifejezetten biztató jel az élet keresése szempontjából, hogy a talaj felső öt centiméterében sikerült szerves anyagokat kimutatni. Ez azt jelenti, hogy azokból egykor bőségesen lehetett a bolygón, hiszen a marsi felszínt folyamatosan erős kozmikus sugárzás éri, amely bontja ezeket a molekulákat. Így a detektált molekulák is nagyobb szerves molekulák töredékei, és a szén és hidrogén mellett helyenként ként tartalmaznak. A mérések alapján a mintákban a szerves szén koncentrációja eléri a 10 ppm-et, ami már megközelíti a Marsról származó meteoritokban mért szintet, és százszorosa az eddig a marsi felszínen mért legnagyobb értéknek.
A második tanulmány a légköri metánszintről szól. Az elmúlt években többször is találtak metánt a marsi atmoszférában, azonban úgy tűnt, hogy a gáz nagyon furcsán viselkedik. Időnként sikerült ráakadni egy-egy foltra, majd a metánnak nyoma sem volt a következő mérési kísérletkor. A SAM nevű műszer három marsi (nagyjából hat földi) éven át történt mérései azonban most megmutatták, hogy valamennyi metán mindig van a légkörben, legalábbis a Gale-kráter területén, de annak koncentrációja széles határok közt változik, mégpedig az időjárással összhangban.
A kráterben a metán szintje a nyaranta megemelkedik, majd télre drasztikusan lecsökken. „Ez az első alkalom, hogy valami ismétlődőt tudunk felmutatni a marsi metánnal kapcsolatban, ami a gáz eredetének megfejtésében is sokat segíthet” – mondja Chris Webster, a második tanulmány első szerzője. A szakértő hozzátette, hogy az eredmények a hosszútávú küldetésnek köszönhetőek: az évszakos változásokat csak éveken keresztüli adatgyűjtéssel lehetett kimutatni.
Bár továbbra is lehetséges, hogy a metán valamilyen geológiai folyamatban képződik, a biológiai eredetnek sem mondanak ellent az eredmények. Ez és a szerves molekulák jelenléte biztató a Mars 2020 rover és az Európai Űrügynökség ExoMars rovere szempontjából is: remélhetőleg ezek az új marsjárók még több szerves anyagot azonosítanak a felszínen és a talajban is.































