Száz százalékban hatásos egy ebola elleni védőoltás

A guineai betegek hozzátartozóin tesztelt, gyors ütemben kifejlesztett oltóanyag 10 nappal beadását követően teljeskörű védelmet nyújt az ebolával szemben.

Száz százalékban hatásos egy ebola elleni védőoltás

Egy szokatlan klinikai teszt tanúsága szerint 100 százalékban hatásos az az ebola elleni védőoltás, amelyet a Mercklaborjában gyártottak le. A hatóanyag 10 nappal beadásátkövetően teljeskörű védelmet nyújt a fertőzéssel szemben, így nagyon fontos szerepet kaphat az immár több mint másfél éve tartó nyugat-afrikai ebolajárvány felszámolásában.

A közegészségügy történetének egyik legfontosabb mérföldkövéhez értünk, mondja Michael Osterholm, a minnesotai Fertőző Betegségek Kutatóközpontjának igazgatója. Adrian Hill, az Oxford oltóanyag-kutatója szintén azt hangsúlyozza, hogy az ebolajárvány kapcsán tett erőfeszítések maximálisan igazolják, hogy lehetséges nagyon gyorsan valóban hatásos védőoltásokat létrehozni, amelyek már az adott járvány megfékezésében is használhatóak.

A védőoltás „prototípusát” (rVSV-ZEBOV) a Kanadai Közegészségügyi Hivatal kutatói hozták létre, tömeges előállítását és a tesztek levezénylését pedig a Merck szakértői valósították meg. Az oltóanyag az emberre nem, csak más fajokra veszélyes vesicularis stomatitis vírust (VSV) tartalmazza, amelyhez az ebolavírus egyik jellegzetes fehérjéjét kapcsolták hozzá. A védőoltás emberi kipróbálásáról októberben határoztak az illetékesek, a klinikai tesztek azonban csak márciusban kezdődhettek meg. Addigra a fertőzések száma elkezdett visszaesni Guineában, és a betegek nagy területen szóródtak szét, így az ilyenkor szokásos standard randomizált vizsgálat megvalósítására nem volt lehetőség, mivel ehhez egyszerűen nem lehetett elég embert összeszedni.

Ehelyett a szakértők az úgynevezett gyűrűvakcináció kipróbálása mellett döntöttek, amelynek lényege, hogy csak a frissen megfertőződött betegekkel közvetlenül érintkezőket, illetve az ez utóbbiakkal kapcsolatba került embereket oltották be. Az egyes gyűrűk (vagy csoportok) kezelési módjának időzítésekor véletlenszerűen döntöttek a tesztelők: 48 esetben a beteg diagnosztizálását követően a lehető legrövidebb idő alatt beoltották az érintetteket, 42 esetben viszont három hetet vártak a hatóanyag beadásával.

Az egyes gyűrűkben azt vizsgálták, hogy az adott oltási profil mellett hány új ebolás eset bukkan fel. Mivel a kutatók nem voltak biztosan abban, hogy a védőoltás mennyi idő alatt fejti ki hatását, csak a 10 nappal annak beadását követően jelentkező új eseteket számították be az első értékeléskor. Az azonnal beoltott csoportokban (2014 fő) ilyen megbetegedés egyáltalán nem fordult elő, a három hét várakozás után beoltottak között pedig 2380-ból 16-an betegedtek meg. Ez pedig gyakorlatilag teljes, 100 százalékos sikernek könyvelhető el, ami a védőoltás hatásosságát illeti.

A gyűrűvakcinációs módszert eddig soha nem használták védőoltások klinikai tesztelésére, alkalmazása azonban nagyon jó ötletnek bizonyult, mondja Osterholm, hiszen egyértelmű választ tudott adni arra, hogy valóban hatásos-e a hatóanyag. A szakértők közül sokakat meglepett, hogy milyen gyors és világos eredmények születtek, és hogy milyen gyors ütemben sikerült levezényelni a teszteket.

Az eredmények annyira meggyőzőnek bizonyultak, hogy a klinikai kipróbálás ezen szakaszát már fel is függesztették, és a teszteket felügyelő független bizottság azt javasolta, hogy kezdjék meg az új betegek hozzátartozóinak azonnali beoltását. Az oltásokat rövidesen Sierra Leonéban is elkezdik beadni, ahol még szintén akadnak új fertőzések.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója, Margaret Chan egy sajtótájékoztatón rendkívül izgalmasnak nevezte a vizsgálatot, ugyanakkor óvatosságra is intett, hiszen a gyors ütemben elkészült hatóanyaggal kapcsolatban mindenképp további kutatásokra lesz szükség. Ha azonban nincsenek hosszabb távon jelentkező, súlyos mellékhatásai a védőoltásnak, és az valóban tartósan hatásosnak bizonyul, örökre megváltoztathatja a járványok kezelésének módját, tette hozzá Chan.

Az ebolajárvány minden jel szerint lecsengőben van Nyugat-Afrikában: a 2013 decembere óta több mint 11 ezer ember halálát okozó betegséggel a legutóbbi héten mindössze 7 új pácienst diagnosztizáltak. Arra ugyanakkor korábban is volt példa, hogy a fertőzések száma időlegesen visszaesett, majd újra fellángolt a betegség. Az új oltóanyaggal azonban remélhetőleg záros határidőn belül felszámolható lesz a minden idők legsúlyosabb ebolajárványa.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward