Suligének?

Úgy tűnik, hogy a gének kimutathatóan befolyásolják, hogy ki milyen szinten fejezi be tanulmányait, hatásuk ugyanakkor nagyon apró más tényezők befolyásához képest.

Suligének?

1. oldal

Miért van az, hogy egyesek minden gond nélkül elvégzik az egyetemet, míg mások leérettségizni sem tudnak? A dolognak számos nyilvánvaló oka lehet az intelligenciától a motivációig, a társadalmi privilégiumoktól a gondoskodó szülőkig, a jó tanároktól a lógós osztálytársakig. Ezen faktorok mellett azonban egy eddig kevésbé vizsgált tényező, a gének is apró, de meghatározó szerepet játszanak abban, hogy ki meddig jut el tanulmányaiban.

Ez utóbbi tényt egypetéjű ikrekkel kapcsolatos kutatásokból tudjuk, akik iskolai eredményei sokkal hasonlóbbak, mint a kétpetéjű ikerpároké, akik csak génjeik felén osztoznak egymással. Egy új, közel 294 ezer résztvevővel lezajlott nemzetközi kutatás még jobban megvilágította ezt a kérdést, ennek során ugyanis a szakértők 74 olyan gént azonosítottak, amelynek bizonyos variánsai befolyásolhatják az iskolai előremenetelt. Nagyon leegyszerűsítve a kutatás eredményét, arról van szó, hogy aki ezen allélokból többet hordoz, átlagosan több osztályt végez el formális oktatási keretek között.

Az eredmények félreértelmezésének elkerülése érdekében az ezekről beszámoló tanulmány szerzői hosszú kiegészítést tettek közzé azzal kapcsolatban, hogy mire nem válaszol kutatásuk. A legfontosabb, hogy nincsenek „oktatási gének”, mondja Daniel Benjamin, vagyis a gének nem befolyásolják közvetlenül az iskolai eredményeket. A 74 említett gén jelentős része a magzatok agyának fejlődése során aktiválódik, fontos szerepet játszva a neuronok fejlődésében, mozgásában és kapcsolódásaik kialakításában. Ezek a biológiai hatások aztán később befolyással lehetnek az illető pszichológiai profiljára, ami pedig kihat a társas viselkedésre.

A gének azonban nem határoznak meg semmit, mondja Benjamin. Közkeletű tévhit, hogy tulajdonságaink két jól elkülönülő csoportra oszthatók, amelyek egyikébe a génekbe „írt” jellemzők tartoznak, míg a másikba a rugalmasabb, a környezet által és tudatosan is befolyásolható vonások kerülnek. A természet és a nevelés valójában minden esetben együttesen fejti ki hatását, és sokszor a környezet határozza meg, hogy mely gének kapnak fontosabb szerepet életünkben.

A kutatók például úgy találták, hogy a 74 génváltozat sokkal meghatározóbban befolyásolta az iskolai előremenetelt az 1930-as években született svédek, mint az 1950-es évek végén született svédek körében. A két korosztály között a legfőbb eltérést az jelenti, hogy a fiatalabb generáció két évvel tovább volt tanköteles, mint az idősebbek, és sokkal könnyebben részesülhetett középiskolai és egyetemi oktatásban. A genetikai tényezők gyengülő hatása tehát ebben az esetben azzal függ össze, hogy ezek a reformok kiegyenlítettebbé az oktatáshoz való hozzájutás lehetőségét, mondja Benjamin.

Az iskolai siker vagy kudarc tehát nem kenhető a génekre, annál is inkább, mivel a génváltozatok megléte konkrét időtartamra lefordítva legfeljebb 3–9 hét extra tanulásért tehető felelőssé. Az allélok együttesen a teljes populációban megfigyelhető iskolázottsági eltérések mindössze 3 százalékára adnak magyarázatot. „Összehasonlításképpen a hivatásos meteorológusok 95 százalékos biztonsággal jelzik előre a napi hőmérsékleti változásokat” – írják a kutatók. „Az időjósok tehát messze pontosabb előrejelzéseket tesznek, mint amire a genetikusok valaha is képesek lesznek.”

Ennek megfelelően az említett 74 génváltozatot nem lehet arra használni, hogy megjósoljuk, mennyi ideig fog egy gyerek iskolába járni, vagy hogy mennyi segítségre lesz szüksége. Nem erre szolgálnak az adatok, hangsúlyozza Benjamin. Ugyanez persze a rögtön sokakban felmerülő eugenetikai tervekre is igaz, vagyis nem fogunk okosabb gyerekeket kapni, ha kiválogatjuk azokat az embriókat, amelyekben megvannak ezek az allélok, vagy génszerkesztéssel biztosítjuk ugyanezt.

Ha viszont ezekre alkalmatlanok az új eredmények, akkor felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme volt egyáltalán sok munkával azonosítani azokat a génváltozatokat, amelyek olyan apró hatást fejtenek ki, hogy semmi előre jelzésére nem képesek. Benjamin elmondása szerint az egyik cél éppen a genetikai hatás piciny mértékének igazolása volt. Az elmúlt évek során sokan próbálták konkrét génekhez kötni az intelligenciaszintet és az akadémiai eredményességet, az eredményeket gyakran nagyon félreérthető módon prezentálva. Ezen kutatások mögött többnyire nem álltak meggyőző adatok, mivel túlságosan kicsi volt a résztvevők száma. 50–2000 fős vizsgálatokkal képtelenség ezeket a génváltozatokat meggyőzően detektálni.

2. oldal

A problémára a leggyorsabb és legolcsóbb megoldást a kisebb kutatások adatainak egyesítése jelenti. Benjamin és társai pontosan ezt tették, és ennek köszönhetően első tanulmányukban, 2013-ban 101 ezer fő genetikai adatait elemezték, három olyan génvariánst azonosítva, amelyek az iskolázottsági szinthez köthetők. Mostani kutatásukban háromszor ennyi alany génjeit vizsgálták meg, és 71 további releváns allélt találtak, és az eredményeket ellenőrzés céljából összevetették egy 113 ezer fős független vizsgálat adataival is.

A gigászi próbálkozás ellenére a csapat csak 3 százalékban tudta genetikai okokkal magyarázni az iskolázottsági eltéréseket, ami eltörpül a korábban sejteni vélt 20 százalékhoz képest. Elképzelhető persze, hogy ennek az az oka, hogy további génvariánsok várnak azonosításra, amelyek eddig elkerülték a szakértők figyelmét. Az is lehetséges ugyanakkor, hogy a gének mégsem annyira meghatározóak az intelligencia és az iskolázottsági szint alakulásában, mint ahogy azt a kutatók korábban sejtették.

Bármi is legyen az eredmények magyarázata, a kérdést mindenképp érdemes tovább feszegetni, hiszen az azonosított gének jelentős része fontos szerepet játszik az agy fejlődésének alakulásában, amiről még napjainkban is meglehetősen keveset tudunk. Az is érdekes kérdés, hogy ezek a gének hogyan befolyásolják (bár egyelőre úgy tűnik, hogy csak kis mértékben) az iskolai előremenetelt. A kérdésre az egyik lehetséges választ az úgynevezett poligén pontszámok rejthetik. Ezek azt határozzák meg, hogy a kérdéses génvariánsokból egy-egy alany mennyit hordoz, majd a kutatók azt vizsgálják, hogy a pontszám hogyan hozható összefüggésbe specifikus személyiségjegyekkel és mentális képességekkel.

Terrie Moffit, a Duke kutatója Benjamin és társai 2013-as tanulmányát véve alapul már el is végzett egy ilyen vizsgálatot. A szakértő és kollégái olyan új-zélandi lakosokat vizsgáltak, akik életét az 1970-es évek óta részletesen monitorozták. A megállapított pontszámok alapján nagy biztonsággal megbecsülhető volt, hogy ezek az illetők mikor kezdtek el beszélni, milyen gyorsan tanultak meg olvasni, milyen társadalmi osztályból választottak párt maguknak és hogy milyen szinten fejezték be tanulmányaikat. Ez pedig azt sugallja, hogy az iskolázottsággal kapcsolatba hozott génváltozatok valójában más tulajdonságok, az intelligencia, az önuralom és a személyközi kapcsolatteremtési képesség befolyásolása által fejtik ki hatásukat.

Amikor ehhez hasonló eredmények látnak napvilágot, az emberekkel hajlamos elszaladni a ló, mondja Kathryn Ashbury, a Yorki Egyetem kutatója, aki szerint egyelőre egyáltalán nem világos, hogy minek a megállapítására lesznek alkalmasak a hasonló poligén pontszámok. További munkával képesek lesznek előre jelezni, hogy melyik gyerekeknek van szükségük több támogatásra és kiknek tehetséggondozásra? És ha ez a helyzet, biztos, hogy nem okoznak több kárt, mint amennyi hasznot hoznak?

Benjamin valószínűtlennek tartja, hogy a tanárok, a szülők és a gyerekek valaha is közvetlen hasznot hajtanak majd az ilyen eredményekből. Szerinte ezek az egyedi esetek megítélésére nem alkalmasak, társadalmi szinten viszont annál hasznosabbak lehetnek. Képzeljük el például, hogy az illetékesek azt tervezik, hogy ingyen iskolai előkészítőt tartanak a hátrányos helyzetű gyerekek számára, annak reményében, hogy így talán több osztályt végeznek majd el. A terv működőképességének kipróbálása érdekében egyes csoportoknak ingyen kurzusokat tartanak, míg másoknak nem, majd összevetik, hogy ki hogyan boldogul a későbbiekben. (Ilyen kísérletre ténylegesen volt példa.)

Az előzőekben megközelítéssel az a probléma, hogy bár biztosan tudjuk, hogy a gének valamilyen szinten befolyásolják az iskolai előremenetelt, jelenleg ezt még senki sem veszi tekintetbe. Pedig ha a genetikai tényezőket is figyelembe vennék a hasonló oktatási reformok során, a szakértők pontosabb képet kapnának arról, hogy mely hatások köszönhetők a géneknek, és melyek környezeti eredetűek, és mint ilyenek, esetleg módosíthatók, mondja Benjamin. A genetika tehát ebben az esetben elsősorban zajszűrésre szolgál, mivel segíthet precízebb képet alkotni az iskolázottságot a géneknél jóval komolyabban befolyásoló – és éppen ezért változtatásra érdemes – társadalmi tényezőkről, teszi hozzá a kutató.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward