Az ASUS mérnökei előrukkoltak egy új külső SSD házzal, ami igencsak strapabíró kivitelben érkezik, ezzel védve a benne helyet foglaló M.2-es SSD kártyát, illetve az azon található adatokat. A TuF Gaming sorozatba érkező újdonság a TuF Gaming A2 SSD Enclosure nevet viseli, 20 Gbps-os USB-C porttal érkezik, dizájn terén pedig hűen követi a TuF Gaming sorozatra jellemző modern és szemrevaló formavilágot.
Az új külső SSD ház megfelel az amerikai hadsereg által használt MIL-STD-810H szabvány követelményeinek, beleértve azt is, hogy kibírja akár az 1,22 méter magasból történő leejtést is. A külső SSD ház kialakításának köszönhetően IP68-as minősítést is kapott, vagyis a vízzel és a porral szemben tökéletesen ellenáll. Az alumíniumból készített külső SSD ház egy szilikonbevonatot kapott az ütésállóság biztosítása érdekében, valamint megfelelő tömítettséggel is rendelkezik a víz- és porállóság biztosításához.
A házba négy darab csavar eltávolítása után juthatunk be, a termék belsejében egy speciális nyomtatott áramköri lap várja a PCIe NVMe SSD kártyákat, ami az M.2-2280-as mellett az M.2-2260-as, illetve az M.2-2242-es példányokat is fogadja, a kézi játékkonzolok világában oly népszerű M.2-2230-as modelleket viszont nem támogatja. Az SSD kártya rögzítése minden esetben szerszám nélkül történik, csak a Q-Latch funkciót kínáló műanyag rögzítőt kell átpakolni egyik helyről a másikra, attól függően, milyen hosszú SSD kártyát használunk éppen. Az SSD kártya hűtését az alumínium ház végzi, amelyhez hővezető lapkán keresztül kapcsolódhatnak a melegedő komponensek, így az SSD stabilan üzemelhet, élettartama pedig hosszú lehet.
A 116,22 milliméter hosszú, 55,65 milliméter széles és 15,3 milliméter magas külső SSD ház mindössze 148 grammot nyom a mérlegen. Belsejében a gyártó szerint 4 TB-os adattároló kapacitásig kaphatnak helyet az SSD kártyák, az ennél nagyobb adattároló kapacitású termékek nem biztos, hogy működni fognak a hivatalos weboldal szerint.
Az USB 3.2 Gen2 2x2 Type-C kapcsolaton keresztül maximum 2000 MB/s-os adatátviteli sávszélesség elérésére van mód, természetesen attól függően, hogy milyen teljesítményű SSD kártya kerül a házban található slotba. A termék a gyártó szerint kifejezetten jól jöhet a gamerek, a tartalomgyártók, a videósok, illetve minden egyéb olyan terület képviselői számára, akik profitálni tudnak az újdonság egyes tulajdonságaiból.
A Tuf Gaming A2 SSD ház többféle operációs rendszerrel kompatibilis, így a Windows mellett a macOS felhasználók is kamatoztathatják a benne rejlő lehetőségeket, de akár kézi játékkonzolokhoz, PlayStation 5-höz, valamint Xbox Xeries X és S konzolokhoz is bevethető. Az újdonságot még akár különböző mobileszközökkel is lehet használni.
A strapabíró és gyors külső adattároló építéséhez használható TuF Gaming A2 SSD Enclosure rövidesen elérhetővé válhat kereskedelmi forgalomban, ám az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerül majd. Az előző generációs, A1 jelölést viselő modell, ami USB 3.2 Gen2 Type-C csatolófelületet használ, jelenleg 50 dollár körüli áron kapható.