Az AMD Fidelity FX Super Resolution, azaz FSR technológiájának legfrissebb kiadása jelenleg csak és kizárólag a Radeon RX 9000-es sorozat tagjait támogatja, vagyis csak az RDNA 4 alapú videokártyákkal működik. Ennek oka, hogy az architektúra sajátosságait megköveteli az újítás, vagyis FP8-as számítási képességre van szüksége a működéshez és a megfelelő teljesítményhez, ezt viszont natív módon sajnos nem támogatják az RDNA 3-as videokártyák, vagyis a Radeon RX 7000-es széria tagjai.
Ez a jelek szerint nem feltétlenül akadály, legalábbis erre mutatott rá egy lelkes és hozzáértő felhasználó a Reddit virtuális hasábjain keresztül, aki Virtual-Cobbler-9930 becenév alatt nyilvánul meg az említett közösségben. Az FSR 4 működésre bírásához arra volt szüksége, hogy bevesse a legfrissebb linuxos Mesa patchet, ami lehetővé teszi, hogy a régebbi grafikus processzorok használata mellett is elérhető legyen az FP8-as számítási képesség, igaz, csak az FP16-ra támaszkodva, emuláció révén, ami természetesen negatívan hat a teljesítmény alakulására a natív üzemmódhoz képest. Az FSR 4 neurális hálózatot használ a különböző tartalmak felskálázására és a képminőség javítására, ehhez pedig szükség van az FP8-as támogatásra.
A szóban forgó rendszer egy Radeon RX 7900 XTX videokártya köré épült, amihez az OptiScaler DLL Injection Tool segítségével lehetett FSR 4 támogatást csiholni. Ezt az eszközt korábban is használták már a különböző modderek ahhoz, hogy a DLSS 2 vagy XeSS támogatással felvértezett játékokat rákényszerítsék az FSR támogatására. Az eszköz használata mellett néhány parancsra is szükség van a sikerhez, de ezt követően már működik is a funkció, igaz, a teljesítmény nem feltétlenül lesz optimális, pont az emuláció miatt. A tervek szerint a Mesa csapata egy stabil kiadást is készít a frissítés felhasználásával, ami már automatikusan elérhetővé teszi az említett lehetőséget, már amennyiben időközben az AMD azt nem kéri, távolítsák el a funkciót.
Akárhogy is lesz, a Radeon RX 7900 XTX videokártyával szerelt rendszer, ami tartalmazott még egy 65 W-ra korlátozott AMD RYZEN 7 7700X processzort, 128 GB-nyi DDR5-ös rendszermemóriát, valamint egy Arch Linux disztribúciót is, használni tudta az FSR 4 támogatást néhány játék alatt, amelyek között jelen volt a CyberPunk 2077, a The Elder Scrolls IV: Oblivion, illetve a Marvel Rivals is. Az általános tapasztalat azt mutatta, hogy az emuláción alapuló FSR 4 támogatás révén összességében javult a képminőség az egyes játékok alatt, a natív 4K-s felbontáshoz képest pedig gyorsulás is jelentkezett FPS értékek terén. Az FSR 3.1-hez mérve viszont már lassabbnak bizonyult az emulált FSR 4, de ez igazából várható volt.
CyberPunk 2077 alatt az FSR 4 jóvoltából jelentősen javult a képminőség az FSR 3.1-hez képest, viszont az átlag FPS értéke masszívan, nagyjából 33%-kal csökkent, ami azt jelenti, hogy 85,06 FPS-ről 56,28 FPS-re esett vissza, miközben a Quality Preset volt érvényben. Ez persze még mindig játszható teljesítményt jelent. Az Oblivion esetében szintén javult valamelyest a képminőség az FSR 3.1-hez képest, ugyanakkor csökkent a teljesítmény is, méghozzá 46 FPS-ről 36 FPS-re. Marvel Rivals alatt szintén mutatkozott lassulás, ám a képminőség ebben az esetben nem javult, így igazából nem hozott látható előrelépést az FSR 4 alkalmazása.
A Radeon RX 7900 XTX mellett csak akkor van némi értelme az FSR 4 erőltetésének, ha 4K-s felbontás mellett próbál játszani az adott gamer, 1080p alatt nem hoz gyorsulást a funkció, pont a hardver limitje miatt. Nincs kizárva, hogy ez is közrejátszott abban, hogy az AMD csapata úgy döntött, nem teszik elérhetővé kompromisszumos formában az FSR 4-et a régebbi hardverek esetében. Kipróbálni persze így is ki lehet, ha érzünk magunkban némi vállalkozó szellemet – ez a bejegyzés segít majd az elindulásban.