Sarkifény-kutatás rakétával

Az előző hétvégén a NASA kutatói rakétát lőttek ki a sarki fény vizsgálatára. A kutatók célja ‒ a jelenség fizikai hátterének megértésén kívül ‒ a Nap‒Föld-rendszer összetett viszonyainak jobb megismerése. 

Sarkifény-kutatás rakétával

Az előző hétvégén a NASA kutatói kétlépcsős rakétát (MICA, Magnetosphere-Ionosphere Coupling in the Alfvén resonator) indítottak útjára, és a cél ezúttal nem a világegyetem rejtélyeinek vagy a Naprendszer bolygóinak tanulmányozása volt, hanem egy sokkal közelebbi jelenség, a sarki fény vizsgálata, amely a kutatók reményei szerint ‒ a jelenség fizikai hátterének megértésén kívül ‒ újabb ismeretekkel járulhat hozzá a Nap‒Föld-rendszer bonyolult összefüggéseinek megértéséhez.

Ahogy Steven Powell, a Cornell Egyetem kutatója megfogalmazta: „Az úgynevezett űridőjárást tanulmányozzuk. Ennek hátterében a Napból érkező és a Föld mágneses terével kölcsönhatásba kerülő töltött részecskék állnak. Ezek közvetlen hatásait mi magunk ugyan nem érzékeljük, de elektronikus készülékeink igen.”

A rakétát február 18-án lőtték fel Alaszkából 350 kilométeres magasságig, a fedélzeten található műszerek élőben közvetítették a mért adatokat, majd röviddel a fellövés után vissza is tért a felszínre, mintegy háromszáz kilométernyire a kilövés helyétől. A műszerek közben az elektromos és a mágneses mező adatait mérték. A naptevékenységi maximum felé közeledve az űridőjárás egyre gyakrabban van befolyással a GPS-jelekre, a műholdas internetre, illetve a légkörben haladó egyéb jelekre.

„Egyre inkább függünk ezen rendszerek jeleitől” ‒ mondja Powell. „Ez a kutatás segíthet annak megértésében, hogy pontosan milyen módon rontja az űridőjárás a jelminőséget, és hogyan tudnánk ennek hatásait csillapítani a jövőben.”

Más műszerek a Föld ionoszférájának specifikus, Alfvén rezonátornak is nevezett részét vizsgálták. Amikor a napszél eléri a légkört, gitárhúrszerűen „megrezegteti” ezt a keskeny csatornát, amelyben a töltött részecskék a Nap aktuális energiaállapotának ‒ a naplégköri mágneses hullámoknak, az úgynevezett Alfvén-hullámoknak ‒ megfelelő frekvenciát vesznek fel. A kutatók szerint ez a jelenség áll a „tipikus” sarki fény hátterében, amely egy jól meghatározható sávban húzódik keletről nyugatra az égbolton.

Az ionoszférában található a gitárhúr egyik vége, a másik pedig több ezer kilométeres magasságban az űrben. Ahogy a bejövő energia megpendíti, megmérhetjük az alapvető frekvenciákat, és ezen keresztül információkat tudhatunk meg az ionoszféra felett elhelyezkedő mágneses tér és a Nap aktuális állapotáról, magyarázza Lessard, a kutatócsoport egyik tagja.

2009-ben már történt hasonló kísérlet a sarki fény jobb megismerésére. Az akkor fellőtt két rakéta a sarki fény szerkezetét, az abban jelentkező hullámhosszakat és turbulenciákat vizsgálta.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward