A hihetetlen regenerációs képességekkel bíró édesvízi hidrákat elsőként Abraham Trembley svájci természetbúvár tanulmányozta módszeresen több mint 250 évvel ezelőtt. A néhány milliméteres csalánozók testük egy aprócska darabjából is képesek újranöveszteni magukat, és biológiai értelemben gyakorlatilag halhatatlanok. Életük nagy részét egy helyben töltik, és csak akkor mozognak, ha piciny planktonok kerülnek a közelükbe. Ha viszont mégis helyet kell változtatniuk, ezt különös, bukfencező módon teszik, tapogatóik segítségével ragadva meg az útjukba kerülő objektumokat.

A szakértők régóta kíváncsiak arra, hogyan képes a hidra regenerálódni még akkor is, ha összes idegsejtje és őssejtje eltűnik. Ennek kiderítése érdekében a Genfi Egyetem kutatói az állatok génkifejeződését tanulmányozták, és rájöttek, hogy a hidrák az élővilágban kivételesnek számító módon képesek megváltoztatni génjeik működését, és egyes sejteket túlműködésre késztetni, hogy azok új funkciókat lássanak el.

Yvan Wenger és kollégái megfigyelték, hogy a hidra kültakaróját képező hámsejtekben bizonyos esetekben, például amikor extrém regenációra van szükség, olyan gének aktiválódnak, amelyek az idegi működésekhez, és idegi fejlődéshez köthetők. A jelek szerint, amikor a hidra kifogy az őssejtekből, és nem képes új idegsejteket létrehozni, hámsejtjei egy részét meghatározott gének ki- és bekapcsolásával alkalmassá teszi arra, hogy ezek a neuronokhoz hasonlóan működjenek.

Erre azért van szükség, mert az állat idegrendszere szabályozza a mozgást és a táplálkozási viselkedést, magyarázza Brigitte Galliot, a kutatás résztvevője. A kutatók a hámsejtekben összesen 25 olyan gént azonosítottak, amelyek túlműködésbe kezdenek, ha tartósan hiány van az idegsejtekből. Az egyelőre rejtély, hogyan képes az állat ilyen szinten beleavatkozni saját sejtjeinek genetikai programjába.

Tekintve, hogy nagyon primitív felépítésű állatokról van szó, a szakértők úgy vélik, hogy ez a fajta sejtszintű plaszticitás nagyon ősi módja lehet a regenerációnak. Az összetettebb szervezetek magas szinten specializálódott sejtjei már nem képesek hasonlóra, a hasonló kutatások viszont reményt adhatnak arra, hogy az idegrendszer leépülésével járó betegségek más sejtek átprogramozásával egy napon talán gyógyíthatóvá válhatnak. A hidrák természetes génmódosításainak tanulmányozása révén ráadásul az idegrendszer evolúciójáról is többet tudhatunk meg, hiszen a specializálódott idegsejtek elődei szintén hámsejtek voltak, amelyek lassan átalakulva új funkciókat kezdtek ellátni.