Shop menü

RÖVIDESEN KULCSFONTOSSÁGÚ MOBILOKKAL ÁLL ELŐ A HUAWEI

Több felsőkategóriás eszköz is érkezik, és biztosan szó lesz majd a műholdas kommunikációról is az újdonságok kapcsán.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Rövidesen kulcsfontosságú mobilokkal áll elő a Huawei

Még ebben a hónapban be fogja mutatni a Huawei a következő Mate X okostelefont, és a P széria is bővülni fog új tagokkal. A márciusi bejelentés időpontját most tűzte ki a vállalat, és egyelőre nem globális eseményről lesz szó, hanem a hazai piacát veheti célba első körben, de ez nem lenne meglepő az utóbbi trendek fényében.

Egyre nehezebben tudja eladni a Huawei az okostelefonjait Kínán kívül, hiába próbál folyamatosan olyan fejlesztésekkel előállni, amik leegyszerűsítik az életet a Google szolgáltatásai nélkül. Rengeteg pénzt és energiát fordított a cég arra, hogy a felszínen tudjon maradni, de ez nem igazán jött neki össze. Ma már főleg a viselhető kiegészítőkből és más eszközökből próbál magasabb bevételre szert tenni. De erről függetlenül fejleszti az okostelefonokat is, és most kiderült, mikor jönnek a soron következő felsőkategóriás termékek.

Március 23-án fogja a Huawei bejelenteni a Mate X3 hajtogatható mobilt, és a vélekedések szerint a P60 család is bemutatkozhat ezzel együtt.

A rendezvény Pekingben lesz, és online lehet majd figyelemmel kísérni azoknak, akik a helyszínen nem lesznek jelen. A vállalat több felületen fogja közvetíteni az eseményt élőben, magyar idő szerint reggel fél 8-kor.

Galéria megnyitása

A Huawei P60 kapcsán az utóbbi időben már több elhintett információt is lehetett látni, sőt mi több, még tesztképek is végigfutottak a médiában, amik elsődlegesen azt igyekeztek megmutatni, hogy milyen zoomátfogással rendelkezik majd a termék. A P60 Pro előre láthatólag két 50 megapixeles kamerát és egy 64 MPixeles képalkotót vonultat majd fel, a P60 pedig egy 52 megapixeles főkamera mellett egy 50 és egy 16 MPixeles egységet foglalkoztat majd.

Galéria megnyitása

Az új csúcsmodellek a Qualcomm Snapdragon 8 termékcsalád valamelyik tagját használhatják majd, de az még nem teljesen biztos, hogy a Snapdragon 8 Gen 2 fog itt bevetésre kerülni. A Huawei korábban a Snapdragon 8+ Gen 1-et már használta, szóval ennél alább biztosan nem fogja adni, tehát a tempóval egészen biztos, hogy nem lesz gond. De azt hozzá kell tenni, hogy az összes újdonság 5G nélkül érkezik, de persze ez már magától értetődő az USA szankciói miatt.

A Huawei Mate X3 kapcsán érdekes módon olyan túl sok információt nem lehetett hallani. Ez valószínűleg egy nagy külső képernyővel rendelkezik majd, mint a Mate Xs 2, de a Huawei esetében ez közel sem olyan egyszerűn kiszámítható, mint például a Samsungnál volt, mert a kínai mérnökök többféle konstrukciót is fejlesztettek, nem egyetlen kivitelre koncentráltak a kisebb táblagépek méretével vetekedő eszközök esetében.

A műholdas kommunikációra a Mate X széria következő tagja biztosan képes lesz, de talán ezt már az új Huawei P modellek is tudják majd. Tavaly a Huawei egy hajszállal megelőzve az Apple-t, a világon elsőként jelentett be olyan mobilt, ami képes műholdas kapcsolatra támaszkodva üzenetet küldeni. Ebben az esetben kétirányú kommunikáció megvalósítására számíthatunk majd, tehát nemcsak küldeni, hanem fogadni is tudnak majd üzeneteket az eszközök. Igazából mind a mai napig a Mate 50 az egyetlen olyan eszköz forgalomban, ami képes erre, hiába telt el fél év a bemutatása óta.

A hűholdas kommunikáció biztosítását az év második felében jelentheti be több gyártó, és ezt a technológiát csak alapesetben fogják az életmentő funkcióhoz biztosítani. A legtöbb gyártó már abban gondolkodik, hogyan lehet majd ebből plusz bevételt felhajtani, és a Bullitt Group például már bejelentette a saját szolgáltatását az MWC-n.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére