A Microsoft szoftverfejlesztői egy rendkívül hasznos funkcióval bővítik a Windows 11 repertoárját, ami lehetővé teszi, hogy az operációs rendszert újratelepítsük, ha az valami miatt nem hajlandó bootolni és éppen nincs kéznél letöltött Windows 11 telepítő sem. Hasonló funkciót már eddig is el lehetett érni a „Reset this PC”, vagyis a „Gép alaphelyzetbe állítása” opción belül, de ahhoz működő, szerkezetileg intakt Windows telepítésre volt szükség, míg a Cloud Rebuild Recovery immár akkor is segíthet, ha a Windows valamiért összeomlott és nem lehet elindítani – akár egy frissítés, akár más miatt. Azt persze érdemes szem előtt tartani, hogy ez nem egy Szent Grál, vagyis ha SSD-, memória-, alaplap-, vagy egyéb hiba okozta a Windows működésképtelenségét, akkor a Cloud Rebuild Recovery sem tud csodát tenni, ekkor a szokásos diagnosztikára lesz szükség – memória- és SSD-teszt, egyéb mérések.
Az újítást egyelőre még csak bemutató verzióban, teszt jelleggel lehet elérni, ezért opcionális frissítés formájában kezdték meg a terjesztését. A KB5127936-os frissítőcsomag részeként érkező funkció a Windows 11 25H2 és a Windows 11 26H2 alapú rendszerekhez telepíthető, elérése kétféle módon lehetséges. Amennyiben a Windows 11 még képes talpra állni, akkor a Settings->System-> Recovery menüt kell felkeresni, ahol a Rebuilt PC opciónál találjuk; ha viszont már nincs mód a Windows 11 normál elindítására, néhány sikertelen próbálkozást követően elindul majd a Windows Recovery Environment, ahol a Troubleshhot menüponton belül bukkan fel a Cloud Rebuild opció.
Az újítás használata azért is lehet kényelmes, mert a rendszer a felhős újratelepítés alkalmával nemcsak a szükséges rendszerfájlokat szerzi be, hanem az adott konfigurációhoz passzoló drivereket is, így az eszközök többségével nem kell bajlódni. Azoknál az eszközöknél, ahol mindenképpen külön driver telepítésére van szükség, érdemes annak legfrissebb változatát pendrive-on tárolni.
Mivel a Cloud Rebuild funkció a rendszer teljes újratelepítésével jár, az adott partíción található fájlok is eltávolításra kerülnek, ezért érdemes folyamatosan mentést készíteni róluk – és nemcsak ezért, hanem általánosságban is, mert akár egy zsarolóvírus is nagy károkat okozhat, jobb, ha a leglényegesebb fájlokról és tartalmakról van offline mentés, ami nem kapcsolódik folyamatosan a rendszerhez, így a „kártevők” sem érik el akármikor – de ez már egy másik történet.
A Cloud Rebuild segítségével a folyamat végén egy tiszta, működőképes rendszert kaphatunk, amennyiben nincs bármiféle hardverhiba a háttérben, ami hatást gyakorolna a rendszer stabilitására és működőképességére. A folyamatot a beállítások, a személyes fájlok, a fiókok, illetve az egyéb tartalmak sem „élik túl”, egyedül a OneDrive fájlok maradhatnak érintetlenek, amennyiben azok szinkronizálva voltak. Az egyéb partíciókon lévő tartalmak sem lesznek veszélyben. Az opció egyébként nemcsak az adatok eltávolítására, hanem teljes és biztonságos meghajtó-törlésre is képes, maguk a rendszergazdák pedig akár távolról is elindíthatják a folyamatot a Recovery CSP alkalmazásával.
A Microsoft tervei szerint a Cloud Rebuild Recovery széles körű bevezetése lépcsőzetes lesz, az első lépcsőfok az opcionális frissítésként történő felajánlás, később viszont fix funkcióként kerül be a Windows 11 repertoárjába, már amennyiben a széles körű teszt esetén is mindent rendben találnak a működése során.






























