A Xiaomi leleplezte a Redmi márka legújabb kiválóságát, a K100-at. A K-szériában minden eddiginél jobb üzemidőre számíthatnak a vásárlók, miközben egyéb szempontok alapján is jól sikerült a készülék. A Redmi K100 már a harmadik modell ezen a néven, és a sorozat eddigi legolcsóbb tagjaként ismerkedhetünk meg vele.
A K100 Pro és a K100 Pro Max már augusztusban debütált, a K100 azoknál egy fokkal szerényebb a tempót és a kamerákat tekintve, de jobb az üzemideje és olcsóbban lehet hozzájutni, így szélesebb közönséget érhet el. A Redmi K90-hez képest megváltozott recept alapján született meg a K100, hiszen elveszítette egy kameráját, de sokkal nagyobb lett a megjelenítője, ellenállóbbá vált, és ahogy azt már a cím is előrevetíti, hatalmas telepet kapott.
Rövid időn belül ez már a második okostelefon 10 000 mAh-s teleppel, és a Vivo Y600-nál meg is említettük, hogy milyen lendületesen terjednek ezek a megoldások. Viszont a most terítékre került eszköz teljesen más kategóriában áll rajthoz, csak a telep kapacitását tekintve konkurensei egymásnak. Háromnaponta bőven elég lesz tölteni a készüléket még aktívabb használat esetén is.
A töltés pedig nem fog sok időt igénybe venni, mivel 100 W-os teljesítmény (HyperCharge) elérésére képes. Van töltésmegosztásra is mód, ezt akár 27 W-tal tudja abszolválni a Redmi K100, és a kövér telepjéből akár teljesen feltölthet más okostelefonokat. Van bypass táplálási lehetőség is, ami az akkumulátor kímélését segíti, a vezeték nélküli töltést azonban már nem bírta el a büdzsé.
Miután a Redmi K90 még 6,6 col alatt maradt, így éles váltás, hogy az újdonság egy 6,83 hüvelykes, 2772 x 1280 képpontos felbontású OLED panel köré épül, melynek kávája minden irányból rendkívül keskeny. A megjelenítő támogatja a 165 Hz-es képfrissítést, az érintéseket 480 Hz-cel érzékeli és akár 3500 Hz-es PWM vezérlést tud nyújtani. A csúcsfénye eléri a 9000 nitet, és gondoskodik a HDR10+ és a Dolby Vision tartalmak kezeléséről is.
A Xiaomi a HyperOS 4 grafikus felhasználói felülettel indítja el a Redmi K100-at, tehát már alapból az Android 17 operációs rendszert kapják a vásárlók, miközben a korábban bevezetett Redmi K100 Pro modellek még az Android 16-tal rajtoltak el. Itt a vásárlóknak nem kell azonnal a frissítésre várniuk, és már egy sor új szoftveres fejlesztéssel vehetik használatba a terméket, így például az MI fronton is sok lehetőség lesz benne (pl. Xiao AI 2.0).
Szelfik megörökítéséhez egy 20 megapixeles előlapi kamera áll rendelkezésre a Redmi K100-ban. Videózni azonban csak Full HD minőségben lehet ezzel, nem egy vloggereknek szóló termékről beszélhetünk, játék streamek alkalmára viszont elegendő lehet ez a videós képesség is.
A hátlapi kamerarendszert egy 50 megapixeles, Light Fusion 800 szenzort használó, F/1.68-as rekeszértékű, stabilizátoros optikával ellátott egység nyitja. Emellett pedig kapott még a Redmi K100 egy ultraszéles látószögű lencserendszerrel ellátott, 8 MPixeles képalkotót is. Videózni akár 8K Ultra HD felbontáson képes az okostelefon, de van 60 FPS-es opció is 4K minőség mellett. Ezen felül van HDR10+ videózási lehetőség, valamint 960 FPS is elérhető a szuperlassított módban, 1080p-ben.
A Qualcomm Snapdragon 8 Elite rendszerchipje kapott helyet a Redmi K100 motorterében, ami nem a legújabb, de bőven elég lesz a teljesítménye ahhoz, hogy a következő években minden helyzetet gördülékenyen vegyen. A vásárlók itt legfeljebb a helyben futó mesterséges intelligencia fejlesztések egy részéről maradhatnak majd le. A grafikai teljesítményt a Xiaomi saját tervezésű, D2 társprocesszora is segíti. Kiemelte a Xiaomi, hogy több mint 40 játékban hozza a stabil 165 FPS-t a K100, és ez a felhozatal folyamatosan bővülni fog. A “szuperfelbontást” és képkockagenerálást már több mint 100 cím alatt fogja támogatni a D2 chip.
A felsőkategóriás rendszerchiphez 12 vagy 16 GB LPDDR5X “Ultra” RAM kapcsolódik, így ebből a szempontból sem érheti majd kritika a Redmi K100-at. A háttértár 256 vagy 512 GB lehet majd a felhasználó választásának megfelelően, és a tökéletes tempó garantálása érdekében UFS 4.1 chipet használtak a tervezők.
A kapcsolati képességeket tekintve a Redmi K100 sok lehetőséget biztosít, kezdve az 5G modemmel (Sub-6), amit mindkét SIM el tud érni, miután egy Dual-SIM-es masinával van dolgunk. Rendelkezik a mobil Wi-Fi 7-tel, Bluetooth 5.4 modullal, ami az Auracast lehetőséget is felvonultatja, és többsávos, fejlett A-GPS vevő is része a csomagnak. Adott továbbá az NFC chip is, és infravörös portot is kapott, az USB-C aljzat viszont csak USB 2.0 szabványnak felel meg.
A szimpla fekete és fehér változatok mellett egy különleges zöld színben kerül a boltokba a Redmi K100. A masina 162,91 x 77,93 x 8,65 milliméteres méretben öltött testet, a tömege pedig 234,5 gramm lett. A szerkezet teljesíti az IP69K előírásokat, ami azt jelenti, hogy nemcsak elviseli 1,5 méter mélyen a 30 percet, hanem ellenáll a nagynyomású forró vízsugár fürdőnek is. Az ujjlenyomat-olvasó 3D ultrahangos szenzort használ, és a képernyő alatt “rejtőzik”, ezen felül pedig említést érdemel még, hogy sztereó hangzást is nyújt az eszköz, és a Dolby Atmost is támogatja.
A Redmi K100 hivatalos előrendelési időszakát követően október 31-én kerül a boltokba Kínában. A mobilért 3500 jüanos összeget kell kifizetni alapesetben (12/256 GB), ami “csupán” 172 ezer forintnak felel meg, és még induló kedvezményt is ki lehet fogni, így már 3000 jüanért cserébe is megcsíphetők az első készlet tagjai a bevezetés során.







































