A globális memóriakrízis miatt extrém módon megdrágultak a DDR4-es és a DDR5-ös memóriamodulok, a helyzet pedig jövőre tovább romolhat, legalábbis erre számítanak az elemzők és a jelentősebb iparági szereplők is. Ebben a helyzetben eléggé fájdalmas móka a gépépítés és a memóriabővítés, nem is véletlen, hogy mind az AMD, mind pedig az Intel igyekszik DDR4-es alternatívákat biztosítani a gamerek és az átlagfelhasználók számára annak érdekében, hogy valamivel alacsonyabb költségek mellett tudjanak komplett konfigurációt építeni, vagy meglévő rendszerüket részben, a fő komponensek váltásával lecserélni.
A memóriakrízisről főként az AI-láz tehet, illetve az, hogy a memóriagyártók az üzleti szegmens és a szerverpiac felé fordultak a nagyobb profit reményében, ennek pedig természetesen a fogyasztói piac látja kárát: kevesebb memória készül, a fő prioritást az üzleti termékek élvezik, ez pedig kedvezőtlen helyzetet teremt a fogyasztók számára. Ebben a környezetben különösen rossz néven vette a PC-s társadalom Sam Altman szavait, aki az egyik népszerű felhős nagy nyelvi modell, a ChatGPT mögött álló céget, az OpenAI-t vezeti. A cégvezető a Cheeky Pint névre keresztelt podcast vendége volt a minap, ahol tett egy nem túl szerencsés megjegyzést, ez 29 perc környékén hallható a lenti videóban.
Sam Altman úgy látja, hogy rengeteg felhasználó szavaz bizalmat a helyben futó AI modelleknek, és ők úgy gondolják, a probléma meg van oldva, ugyanis vannak, illetve lesznek ütőképes nyílt forrású modellek, amelyek futhatnak saját számítógépeiken. Szerinte ezek a felhasználók úgy látják, a nyílt forrású, helyben futó nagy nyelvi modelleknek köszönhetően nem lesz szükség az adatközpontokban futó felhős AI szolgáltatásokra. Szerinte viszont, ha a képet globális allokáció szempontjából nézzük, akkor meglehetősen szörnyűnek mondható, hogy az amúgy is korlátozott DRAM-készletből mindenkinél ott hever egy adag a saját számítógépében, miközben ezek csak az időnek nagyjából 5%-ában vannak használatban. Szerinte ahhoz, hogy a jelenlegi, szűkös termelés okozta helyzettel meg lehessen birkózni, maximális kihasználtságra van szükség a felhős szolgáltatások esetében, de valahogy a sokak úgy vélik, az ellenkezője a megoldás.
Sam Altman szavai valamilyen szinten érthetőek, hiszen az ő érdeke az, hogy a felhős AI szolgáltatások piaca pörögjön – különös tekintettel az OpenAI termékére, a ChatGPT-re –, a helyben futó nyílt forrású LLM-ek azonban nehezítik a helyzetét, rontják az üzletet, csökkentik a forgalmat, így összességében kifognak némi szelet a felhős AI szolgáltatások vitorlájából. Ez persze nem is véletlen, hiszen a helyi LLM-ek mellett szól az adatvédelem, ugyanis a fontos és esetleg kényes adatok nem kerülnek ki egy távoli szerverre, a kontroll a felhasználónál marad, ami manapság sokak számára kifejezetten lényeges szemponttá vált. A nyílt forrású LLM-eket közben számos nagyvállalat támogatja, ami a felhős AI szolgáltatóknak érthető módon nincs ínyére, mint ahogy az sincs, hogy ezek az LLM-ek egyre hatékonyabbak és egyre több feladatra használhatóak, valamint az őket kiszolgáló hardverplatformok is egyre több lehetőség előtt nyitják meg a kapukat.
Sam Altman kijelentéseit finoman szólva sem fogadták pozitívan, hiszen a gamerek szerint a hozzá hasonló nagyvállalkozók miatt van hiány a memóriapiacon, ennek megfelelően rengeteg mém készült az elmúlt napok folyamán és a lavina valószínűleg még egy darabig mozgásban is lesz.
Sam Altman a fenti interjúban arról is beszélt, hogy a memóriagyártóknak óvatosnak kell lenniük, ha gyártókapacitást bővítenek, mert könnyen túltermelésbe fordulhat a piac, az pedig az árak bezuhanását okozhatja, illetve akár csődhullámot is indíthat a memóriagyártók között – hasonlóra már korábban is volt példa, azért is váltak elővigyázatosabbá a gyártók és azért sem sietnek most a gyárak építésével































