RÖVID TÁVOKON DRÓNOKKAL SZÁLLÍTANÁK A TRANSZPLANTÁLANDÓ SZERVEKET

A Marylandi Egyetem kutatói letesztelték, mi történik, ha egy emberi vesét egy drónnal reptetnek, és úgy tűnik, a módszer alkalmas lehet arra, hogy rövidebb utakon – például egy város két kórháza között – ilyen módon szállítsák a szerveket.
Jools _
Jools _
2018. nov. 21. 18:00
Rövid távokon drónokkal szállítanák a transzplantálandó szerveket

A szervátültetések során egy sor dolognak össze kell jönnie ahhoz, hogy egy betegnek megtalálják a megfellelő donorszervet. És ha az élettani paraméterek stimmelnek, még a logisztikát is meg kell oldani, vagyis hogy a szerv eljusson a pácienshez azon rövidke idő alatt, amíg életképes marad. A gyakorlat ráadásul azt mutatja, hogy minél rövidebb idő telik el a donorszerv eltávolítása és beültetése között, annál nagyobb az esély a sikerre, vagyis nemcsak arról van szó, hogy az ilyen szerveket adott időn belül kell eljuttatni egy helyről egy másikra, hanem szó szerint minden perc számít, hiszen minden eltelt perc rontja az esélyeket.

A szállítással pedig gyakran nem is a nagyobb távolságok esetében van a legtöbb gond, hanem akkor, ha mondjuk egy forgalmas város egyik kórházából egy másikba kellene eljuttatni a szervet. Erre a problémára ötlött ki egy megoldást Joseph Scalea, a Marylandi Egyetem sebésze, aki karrierje során már többször megtapasztalta, hogy egy egyébként teljesen megfelelő donorszerv nem ért elég gyorsan a betegéhez ahhoz, hogy be lehessen ültetni.

Scalea kollégáival, köztük az egyetem repülőmérnöki karának munkatársaival arra volt kíváncsi, hogy vajon hogyan lehetne megoldani a szervek drónokkal való szállítását. A kísérletezéshez egy DJI M600 Pro drónra esett a választásuk, többek közt azért, mert erre tudtak úgy felszerelni egy hűtőládát, hogy az a lehető legtávolabb legyen a meleget árasztó motoroktól. A szakértők kifejlesztettek egy vezeték nélküli szenzort, amely folyamatosan mérte a hűtőládában lévő hőmérsékletet, nyomást és rezgéseket, valamint a drón magasságát és pontos helyzetét is, és az adatokat élőben továbbította a kutatóknak.

Galéria megnyitása

Az első kísérletekre márciusban került sor, a kutatók ugyanis ekkor jutottak hozzá egy veséhez, amely a beültetéshez nem volt elég egészséges, de saját tesztjeikhez ideálisnak bizonyult. A szervet 1600 kilométeres távolságból repülővel szállították Baltimore-ba 24 óra alatt, majd következett a drónos repülés, amelynek eredményeit a szakértők most publikálták.

A kísérletek során a vesét összesen 14-szer reptették, ami alatt a szerv együttesen nagyjából egy órát töltött a levegőben. A leghosszabb repülés során a drón 2415 métert tett meg a rakománnyal, ami nagyságrendileg megfelel annak a távolságnak, amit két városi kórház között kellene megtennie a repülő szerkezetnek. A tesztek alatt a hőmérséklet stabilan 2,5 ˚C-on maradt a hűtőládában, és a későbbi vizsgálatok szerint sem a légnyomásváltozások, sem a 67,6 km/óráig terjedő sebesség nem károsította a szervet. Sőt: egy kontrollvizsgálat szerint a vesét a drónon kevesebb rázkódás érte, mintha a szervet kisrepülővel szállították volna.

A kísérlet tehát meggyőzően igazolta, hogy veséket lehetséges hasonló távokon ilyen módon szállítani. A szervek drónnal reptetésének azonban a technikai megvalósításon túl más akadályai is lehetnek. Az Egyesült Államok és több más ország esetében is gondot okozhat például, hogy a jelenlegi szabályozások szerint a drónt a reptetés során végig látnia kell a pilótának, ami ekkora távolságok esetén nem kivitelezhető. A fejlesztők szerint ez azonban olyan probléma, amire idővel az illetékes hatóságokkal egyeztetve minden bizonnyal lehet megoldást találni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2018. nov. 22. 8:19
#1

Nem rossz elképzelések ezek, csak ha a jövőben egyre több ilyen megoldás lesz, gondolni kell valamiféle egységes légi folyosó térképre, ahol az intézmények össze tudják illeszteni a saját repülési útitervüket a többiekével. Másképp előfordulhatnak ütközések stb. Ezt most még nehéz elképzelni, de képzeljük csak el, ha ezresével repkednének ezek a gépek egy város légterében.

Sadenal
Sadenal
2018. nov. 22. 18:05

Lehetne egy online térkép a légi folyosókról, amelyek alapjáraton zölddel meg más színekkel lennének kiemelve, és amelyek vörösre váltanak ha használja őket valamelyik drón. Mondjuk vész-esetben egy ilyen transzplant-csomag prioritást élvezne, szemben mondjuk egy postás vagy pizzaszállító drónnal szemben. :)

Vissza az oldal tetejére