A Földtől 10 ezer fényévre található objektum forgástengelye legalább 40 fokban megdőlt a körülötte keringő törmelék és a szomszédos csillag egyenlítői síkjára merőlegeshez képest. A MAXI J1820+70 katalógusjelű rendszerben egy kisméretű, mindössze nyolc naptömegnyi fekete lyuk és egy csillag található, amelynek tömege fele Napunkénak. A fekete lyuk orientációja azonban roppant furcsa a rendszerben, ahogy már említettük, a forgástengelye erősen meg van dőlve a körülötte keringő anyaghoz képest.

A szakértők szerint a szokatlan helyzetnek a fekete lyuk eredetéhez lehet köze, vagyis ahhoz a hatalmas csillagrobbanáshoz, amelyben az objektum létrejött. „A legfontosabb eredmény, hogy először detektáltunk nagymértékű (több mint 40 fokos) eltérés egy fekete lyuk forgástengelye és keringési tengely között” – mondja Juri Poutanen, a Turkui Egyetem asztrofizikusa, a kutatásról beszámoló tanulmány első szerzője.

A szakértő szerint a ferdeség a keletkezés során fellépő aszimmetrikus neutrínókibocsátásból eredhet, amely a fekete lyuk elődje, egy nagy tömegű csillag összeomlásakor következett be. Vagyis az összeomlást megelőző szupernóvarobbanás során valószínűleg aszimmetrikus volt az anyag kidobódása, ami megbillentette az égitest eredeti, a keringési síkra merőleges forgástengelyét.

A fekete lyuk folyamatosan anyagot von el kisebb csillagszomszédjától, így körülötte egyre sűrűbb akkréciós korong formálódik. Az anyag egy része innen a fekete lyukba hullik, egy része pedig a pólusok mentén formálódott anyagsugarak formájában távozik a rendszerből. Ezekben az anyag a fénysebesség 80 százalékát elérő sebességgel száguld. Ezeknek a relativisztikus jeteknek a jelenléte és szöge hívta fel a figyelmet a szokatlan tengelyferdeségre is.

A nyalábok pozíciója furcsának tűnt a rendszert nézve, így vizsgálni kezdték ezek és a keringési sík egymáshoz képesti helyzetét. Utóbbit az akkréciós korong polarizációja alapján állapították meg, ami új módszernek számít, és a jövőben nagyon érdekes eredményeket hozhat más helyzetekben is, mondják a szakértők.

Poutanen szerint valószínűleg rengeteg hasonlóan csálé helyzetű fekete lyuk létezhet a világegyetemben, de ezeket nem könnyű detektálni. Csapata mindenesetre a jövőben külön figyelmet fordít majd a hasonlóan furcsán orientált rendszerek azonosításának, többek közt a NASA új IXPE röntgentávcsöve segítségével, amely 2021 decemberében indult útnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2022. márc. 5. 2:55
#1

Jó kis PC grafikák.
Mese felnőtteknek.

Terror
Terror
2022. márc. 13. 18:50

@j0ttemlukra Nem kérdés, hogy te.

Vissza az oldal tetejére