RENGETEG KISEBB ÚJÍTÁSON DOLGOZIK A GOOGLE, MELYEKRŐL AZ I/O KERETÉBEN MESÉLT

A Google Térkép, a jelszavak kezelése, a Fotók szolgáltatás funkcionalitása is változik, plusz a kamerát lehet majd használni orvosi célokra.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. máj. 19. 10:40
Rengeteg kisebb újításon dolgozik a Google, melyekről az I/O keretében mesélt

Mindent megtesz azért a Google, hogy az emberek életét a lehető legtöbb téren megkönnyítse. A Google az I/O fejlesztői konferencia keretében elképesztően sok témát érintett. Kicsit olyanra sikerült ez az esemény, mintha több hónap bejelentéseit kellett volna összesűríteni kevesebb, mint két órába. Az alábbiakban azokból a dolgokból fogunk szemezgetni, amik nem kaptak túl nagy hangsúlyt, de azért érdekesek.

Számos szempontból hoz újításokat a Térkép

Folyamatosan finomítja a Google az útvonaltervezési algoritmusokat, és hamarosan már arra is lesz külön opció, hogy melyik útvonal a legbiztonságosabb. Ezt úgy kell érteni, hogy képes lesz azt is figyelembe venni a rendszer, hogy merre van a legnagyobb esély arra, hogy vészfékezni kelljen valamilyen váratlan forgalmi helyzet okán.

Galéria megnyitása

Az utcakép megtekintésekor a kiterjesztett valóság pontosabb lesz. Nemcsak mutatja majd a térképen jelzett helyeket, hanem a fontosabb információkat is rögtön láthatóvá teszi, így lehet majd tudni azonnal a nyitvatartást és az értékeléseket is. Néhány nagyvárosban pedig már olyan részletes lesz a térkép felülnézete, hogy lehet majd látni azt is, hogy hol vannak út közben lámpák és gyalogos átkelők, így a rosszul látható felfestésekről is idejében tájékozódni tud majd az ember.

Galéria megnyitása

A megfelelő távolság betartása napjainkban nagy hangsúlyt kap, és erre is van egy újítása a Térképnek. Tudja majd jelölni azokat a területeket a városokon belül, ahol az átlagosnál nagyobb a forgalom, így ezek a pontok elkerülhetőek például egy kirándulás alkalmával. Annak érdekében pedig, hogy célirányosabban tudjon az eszköz tulajdonosa közlekedni, már lehet majd úgy szűrni a találati listákat - mondjuk boltok keresésekor -, hogy melyek azok a helyek, amik már reggel 7-kor nyitva vannak, vagy még este 8-kor is várják a vendégeket.

Jelszavak cseréje sosem volt egyszerűbb

A Google már képes arra, hogy a jelszókezelője keretében leellenőrizze, hogy a felhasználónak a különböző belépési adatai veszélyben lehetnek-e, és tudja jelezni az ember számára, ha rést talál a pajzson. A jövőben pedig már az esetlegesen kiszivárgott jelszavakat hihetetlenül könnyen cserélhetik majd a fióktulajdonosok.

Galéria megnyitása

A Chrome az okostelefonokon feldobja majd az értesítést arról, hogy feltörhették a jelszavát a felhasználónak, és egyetlen érintéssel egyből át lehet majd lépni arra a lapra, ahol a belépési adatok sérülhettek. Sőt mi több, egészen pontosan oda irányítja majd az embert a rendszer, ahol lehet cserélni a jelszót. És ez még mindig nem minden, mert fel is ajánlja automatikusan az új, biztonságos jelszót, miközben kitölti az aktuális jelszó szövegdobozát.

Csak meg kell nyomnia az érintettnek a jelszó cseréjét intéző gombot, és kész is a művelet. A Chrome beépített jelszókezelője automatikusan elmenti az új belépési adatot, majd szinkronizálja a központi adatbázisával, így más eszközökön sem fog gondot okozni a friss jelszavak használata. A fejlesztés mögött részben a Duplex szolgáltatás áll, ami webes alapon egyre több megoldás mögött bukkan fel.

Titkosíthatóak az érzékeny felvételek a Fotókban

Folyamatosan fejleszti a Google a Fotók szolgáltatást, aminek a kapcsán az I/O fejlesztői konferenciára is jutott egy újítás, aminek biztosan sokan fognak örülni. Mivel a Fotók az ember összes felvételét egyetlen helyen tudják mutatni, így adott esetben olyan képek, videók is szem elé kerülhetnek, amiknek nem kellene.

Galéria megnyitása

A kellemetlen helyzetek elkerülésére a Google bevezeti a jelszóval levédhető mappát. Erre a helyre lehet majd elmenteni azokat a felvételeket, amiket az ember semmi esetre sem szeretne megosztani illetéktelenekkel. Ezt a különleges szekciót csak ujjlenyomatos azonosítást követően lehet majd elérni. Abban a helyzetben sem lesz ez másként, ha már biometrikus beléptetéssel oldották fel a képernyőt, akkor is újra kell majd az ujjlenyomat a védett mappa feloldásához.

Az állóképeket is megmozgatja a Google

Ugyancsak a Fotók szolgáltatást érintő újítás lesz, hogy az egymás után készült állóképeket tudja majd animálni a szolgáltatás. Ehhez a Google gépi tanuláson alapuló technológiát fog alkalmazni. Láttunk már hasonló megoldásokat az elmúlt időszakban, így ez nem lesz annyira ütős látvány, de ettől függetlenül az emberek számára kellemesebb lehet az emlékeket úgy felidézni, hogy az egyszerű fotók mozgásba lendülnek.

Galéria megnyitása

A Google Fotóknak az animációs újítása nem lesz az Android operációs rendszerhez kötött, ezt lehet majd használni az iOS rendszerű eszközökön is.

Diagnózis kamerán keresztül

A Google dolgozik egy olyan újításon is, ami képes lesz a kamera és a kereső használatával felismerni az emberek bőrbetegségeit. A szolgáltatás egyelőre még fejlesztés alatt áll, de a tervek szerint nagy hatékonysággal tudja majd azonosítani például a jellegzetes kiütéseket a szoftver, de nem áll majd meg itt. A körmön észlelhető elváltozásokat és a hajnak a betegségeit is tudja majd azonosítani a funkció a tervek szerint.

Galéria megnyitása

Ez a lehetőség természetesen nem váltja majd ki a szakorvosok vizsgálatát, de segíthet annak a felderítésében, hogy mennyire lehet súlyos egy bőrelváltozás vagy más egyéb kamerával érzékelhető tünet. Ez különösen a mostani időkben érdekes lehet, amikor az orvosokat nem olyan egyszerű felkeresni a pandémia miatt. A Google szerint még hónapok kellenek ahhoz, hogy ez megfelelő szintet érjen el.

Természetesebb bőrszín és hajárnyalat minden körülmények között

A Google arra is időt szentelt, hogy olyan algoritmust készítsen a kamera számára, ami nemcsak átlagos esetekben fog megbízhatóan teljesíteni a megfelelő bőrszínek beállításánál, hanem egyéb körülmények között is. Például egy fekete bőrű ember sötét hajjal ugyanolyan természetes bőrszínt kaphat majd, mint egy fehér ember szőke hajjal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. máj. 19. 13:41
#1

Neger mod a kamerahoz? Wow

Vissza az oldal tetejére