RENGETEG GEFORCE GTX 1650-ES VIDEOKÁRTYA KERÜLT FORGALOMBA

A keddi rendhagyó rajt után ma már végre minden gyártó kínálatában feltűntek a különböző GTX 1650-es modellek. Sok van belőlük.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. ápr. 25. 8:30
Rengeteg GeForce GTX 1650-es videokártya került forgalomba

A GeForce GTX 1650 pályafutása elég nehezen indult, hiszen a keddi rajt előtt maga az Nvidia akadályozta meg a tesztelőket abban, hogy a rajt időpontjára elkészítsék elemzéseiket az új videokártyáról, mert egyszerűen nem adott hozzá megfelelő drivert. Sőt, még dokumentáció sem állt rendelkezésre, így az is csak másnap derült ki, hogy a TU117-es GPU igazából a Volta NVENC motorját kapta meg, nem pedig a Turing sorozatét, így a Pascal család szintjén helyezkedik el, ami a játék streamerek számára mindenképpen rossz hír. Azóta viszont elkészült friss, ropogós tesztünk, amelyből kiderül, mire képes az új videokártya a riválisaival szemben, valamint az egyes gyártók kínálatában is elkezdett feltűnni az újdonság, méghozzá elég sok változatban, ahogy az a lenti összesítésből is kiderül. Érdekesség, hogy a Galax, a Club3D és a KFA2 termékpalettáján hírünk írásakor még egyetlen egy GeForce GTX 1650-es videokártya sem szerepelt.

ASUS

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

EVGA

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Gigabyte

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Inno3D

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Manli

Galéria megnyitása

MSI

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Palit

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

PNY

Galéria megnyitása

Zotac

Galéria megnyitása

A GeForce GTX 1650-es videokártyák szépen lassan kereskedelmi forgalomban is kezdenek feltűnni. Kínálatunkban eddig ezek a modellek jelentek meg. Az árak jelenleg 58 990 forinttól egészen 73 190 forintig terjednek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kean
kean
2019. ápr. 25. 14:46
#3

RX 570 4/8GB ára mellett elég rossz vétel, olcsóbb és jobban teljesít az 570.

hici
hici
2019. ápr. 26. 18:10

Geralt azért megnéznék egy tesztet hogy gyakorlatban az a +30 watt mennyi + hővel járna.

ZoliS
ZoliS
2019. ápr. 25. 13:37
#2

Teljesen mindegy hány jelenik meg, ha nem éri meg ár/teljesítmény arányban. Jelenleg akkor jár legjobban a vásárló, ha külföldről vesz egy használt kártyát.

Chavalier
Chavalier
2019. ápr. 25. 17:03

Oh az kimaradt számomra. Bár abban egyet értek, külföldről én sem szívesen veszek csak ha minden kötél szakad és nem találok magyar eladót. Nyilván az ebay meg stb előnye a szélesebb választék.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. ápr. 25. 13:11
#1

Kínálatunkban eddig ezek a modellek jelentek meg. Az árak jelenleg 58 990 forinttól egészen 73 190 forintig terjednek.

Inkább úgy kellett volna hogy: 39.990Ft-tól --- 59.900Ft tartományban.

Vissza az oldal tetejére