A Google már gőzerővel dolgozik azon, hogy a Pixel 10 okostelefonokkal elkészüljön. Valószínűleg mostanában indulhat ezeknek a sorozatgyártása, amiért a Foxconn felelhet a Google kiemelt partnereként. A cég már dolgozik azon is, hogy megfelelő reklámokkal tudja elindítani az új generációs „referencia” mobilokat.
Egy X felhasználó, Mark Teasdale – aki nem mellesleg fotós – arra lett figyelmes néhány napja egy strandon Kanada partjain sétálva, hogy egy forgatási csapat különleges eszközökkel felvonulva filmez egy mobiltelefont. Hamar kiderült, hogy a Google Pixel 10 van a kamerák kereszttüzében, miután meglátott egy videóvázlatot bemutató táblát is a forgatóstád állomásán.
Nem különösebben foglalkoztak azzal a filmesek, hogy takargassák, amin dolgoztak, így nagyon sokan láthatták, hogy min dolgoznak. Az X felhasználónál volt egy profi kamera, amivel egészen jó képeket tudott készíteni messziről. Ebből kiderült, hogy egy olyan reklámon dolgozott a csapat, ami a okostelefon egy fotós funkcióját mutatja be. A Google Add Me funkcióról volt szó, ami arra nyújt lehetőséget, hogy egy fotóhoz más emberek képeit utólag hozzá lehessen adni. Így egy csoportképet utólag össze lehet állítani úgy, hogy valaki eredetileg lemaradt róla, például a képet készítő személy külön hozzáadható.
Apró érdekesség, hogy forgatáson a filmesek egy Laowa 24 mm T8 2x Pro2be objektívet használtak, ami jól mutatja azt, hogy nem veszik félvállról a munkát az elképzelések lehető legjobb megvalósításában. Ez egy különleges filmes optika, mely egyedülálló makro felvételek készítésére alkalmas. Mindössze 4 milliméter a minimális fókusztávolsága, és a makrólencséktől nem megszokott látószöggel dolgozik, miközben nagy szabadságot nyújt a téma megközelítése során, akár szűk réseken áttolva is lehet vele videózni, fotóni.
A Pixel 10 egy új kék színben tűnt fel a reklámforgatáson. Valószínűleg több új színváltozat is érkezik majd. Egy korábbi Telegram bejegyzésben arról lehetett olvasni, hogy a Pixel 10 fekete, kék, lila és sárga színben kerül majd a boltokba, a Pixel 10 Pro és Pro XL pedig fekete, zöld, kéke szürke és fehér verzióban lesz megvásárolható. A Google új háttérképekkel is készül gyárilag, ezek is kiszivárogtak a napokban. Továbbá van még egy érdekes új információ, ami a képernyővel kapcsolatos.
Sokféle módon lehetnek a kijelzők szemkímélőbbek, és az egyik útja ennek a PWM vezérlés fejlesztése. A impulzusszélesség-modulációt a gyártók a képernyők fényerejének szabályozására alkalmazzák, de sok esetben az alacsony PWM frissítés az embereknél fejfájást, a szemek gyorsabb fáradását eredményezi. Éppen ezért sok cég már évekkel ezelőtt elkezdett egyre magasabb PWM értékeket alkalmazni, a Google azonban nem állt be ebbe a sorba mostanáig. A Pixel 10 szériával viszont ez megváltozni látszik.
Arról nem szólt a fáma, hogy pontosan milyen formában valósíthatja majd meg a Google a jobb PWM vezérlést, de bízunk abban, hogy ez a pletyka valóban megalapozottnak bizonyul majd. A Pixel mobiltelefonok a kezdetek óta OLED képernyőt használtak, és az évek során ezek nagyon sokat fejlődtek. Viszont mindig lesz hova előrelépni ezen a téren, és szerencsére a Google is próbál tenni azért, hogy a felhasználók a lehető legjobb terméket tudják birtokba venni.
A Google a Pixel 10 szériát valószínűleg augusztusban mutathatja be, legalábbis tavaly akkor volt a Pixel 9 modellek leleplezése, és a cég idén még az Android 16-ot is előrébb hozta, így már az új operációs rendszerrel debütálhatnak az eszközök.