A Qualcomm folyamatosan fejleszt több területre is koncentrálva. A chiptervezőnek a mobilok területén nagyon jól megy a sora, annak ellenére, hogy a MediaTek a piaci elsőséget elvette tőlük. A bevétel és a nyereség is rekordot döntött, Cristiano Amon pedig már arról beszél, hogy mit hozhat a jövő.
Tavaly a vállalat bemutatta a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchipet, ami teljesen felborította az eddigi névadási sémát. Korábban nemhogy kettő, hanem még három számjegy jelölte a különböző rendszerchipeket, ami most mindössze egyre lett redukálva. A szakember egy interjúban elmondta, hogy jelen állás szerint, ahol tudnak, felhagynak a több számjegyes lapka megjelölésekkel, és igyekeznek a lehető legátláthatóbbá tenni a kínálatot. Ennek kapcsán pedig azt is megerősítette, hogy a 2023-as szezonban már a Snapdragon 8 Gen 2 lesz majd a reflektorfényben.
Arról nem tett említést Amon, hogy vajon ezzel a döntéssel el lesz-e meszelve a pluszosított időközi frissítés. Az elmúlt években ugyanis mindig volt év közben a csúcslapkából egy kicsit emelt órajeles variáns. Ha most is lesz ilyen, akkor az minden bizonnyal a Snadragon 8 Gen 1+ néven szállhat majd ringbe.
A neveknél lényesen érdekesebb az, hogy Cristiano Amon kitért arra, hogy a Nuvia technológiáit és a saját fejlesztéseit kihasználva a Qualcomm jövőre már lényegesen erősebb kínálattal fog szolgálni. (A Nuvia elképesztően nagy tudással bírt ezen a téren, több olyan mérnököt is foglalkoztatott, akik korábban az Apple rendszerchipjeinek a tervezését segítették.) Tavaly az év első felében derült ki, hogy a Nuvia a Qualcomm égisze alá kerül, és a mérnökök már azon vannak, hogy ennek minél hamarabb meglegyen a kézzelfogható eredménye.
A processzor és a GPU oldalán egyaránt rendkívül potens lapkákra lehet számítani 2023-tól a különböző újítások révén. Állítólag a Qualcomm grafikus feldolgozó egységei rendkívül versenyképesek lesznek a személyi számítógépekben, miközben a Nuvia tudását hasznosítva a CPU is nagyot léphet előre. A PC-k számára az első új generációs lapkák mintáit már idén leszállíthatja a chiptervező, de a sorozatgyártás biztosan csak jövőre lesz beindítva.
Még mielőtt a Qualcomm jobban nekirugaszkodna a személyi számítógépeknek a rendkívül hatékony lapkáival, előtte a gépjárművek igényeinek a kielégítésére fókuszál. Már korábban is beszélt arról a vállalat, hogy az autógyártásban szeretnének jelentősebb beszállítói szerepet elfoglalni, és az idei évben az lesz az egyik legfontosabb céljuk, hogy minél több gyártót megnyerjenek a platformjuk használatára. Ha a digitális alváz pályára állt, akkor fokozatosan nagyobb figyelmet kapnak majd a PC-k is.
A távolabbi jövőben a kiterjesztett és a virtuális valóság is begyűrűzik majd az emberek életébe, és a Qualcommnak arra is lesz majd megfelelő platformja. Illetve egészen pontosan már most is van, de azt még nem lehet pontosan látni a cégvezető szerint, hogy 4-5 év múlva ezek hogyan néznek majd ki. Az első termékek terjedése után egészen biztos, hogy a felhasználói igények is jelentősen fogják azt befolyásolni, hogy a fejlesztések milyen irányba haladnak tovább.
Még arról is említést tett Cristiano Amon, hogy az NFT-k és a kripto világában is igyekeznek aktívan szerepet vállalni - ez pedig már nem is csak a jövőre vonatkozik, hanem már a jelenre is. Már a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchip esetében fel van arra készítve a mobilplatform, hogy lehessen NFT-t létrehozni és megosztani az erre alkalmas felületeken, közvetlenül egy okostelefonról. A jövőben még jobb funkciók lesznek erre a területre, és a kriptovaluták térnyerésére is friss fejlesztésekkel készülnek.


































