JÖVŐRE JÖHET AZ A QUALCOMM CHIP, AMI FELVEHETI A VERSENYT AZ APPLE M SOROZATTAL

A Qualcomm első embere hivatalosan beszélt arról, hogy milyen irányú fejlesztésre kell számítani, de egyelőre még várni kell a kész termékre.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. júl. 6. 11:38
Jövőre jöhet az a Qualcomm chip, ami felveheti a versenyt az Apple M sorozattal

Tavaly az Apple hatalmasat gurított azzal, hogy megalkotta az Apple M1 chipet, és a hozzá tartozó macOS operációs rendszert, aminek a kombinációja óriási meglepetést okozott. Nagyon kevesen hittek abban, hogy ez a felállás jól fog működni, de már nem kérdéses, hogy ez a jó irány. Az Apple szép lassan saját fejlesztésű chipeket fog használni a legtöbb személyi számítógépében, még akár az egészen nagy teljesítményű konstrukciókban is ebbe az irányba indulhat el.

A Qualcomm már a Snapdragon 835 mobilplatform óta próbált ezen a területen érdemi eredményt elérni, és az utóbbi időben már a Microsoft is egyre többet tett azért, hogy a projekt sikert érhessen el, de továbbra sincs olyan ARM alapú, Windows-t futtató gépezet, ami remek felhasználói élményt tudna felmutatni. De most Cristiano Amon leszögezte, hogy ezt a célt továbbra sem adták fel.

A napokban a Qualcomm vezérigazgatója elmondta a Reutersnek adott interjújában, hogy már tisztán látják a cégnél jó irányt, és a következő évben jöhet a megfelelő megoldás. 2022-ben megszülethet az a rendszerchip, ami képes lesz hasonlóan jó felhasználói élményt biztosítani, mint például az Apple M1. És érdekes módon azt is hozzátette a szakember, hogy a Nuvia technológiáját használva fog ez a lapka megszületni.

Galéria megnyitása

A Nuvia egy egészen frissen alapított (2019) processzortervező startup volt, amit felvásárolt mostanra teljes egészében a Qualcomm. Ez a vállalkozás pedig úgy került fel a térképre, hogy az alapítói olyan mérnökök, aki korábban az Apple kötelékében dolgoztak, és egyebek mellett az egyedi processzorok tervezésében is szerepet vállaltak. Manu Gulati, John Bruno és Gerard Williams (alapítók) hatalmas tudással rendelkezik, és meglehetősen nagy, 1,4 milliárd dolláros összeget fizetett ki nemrégiben a Qualcomm a Nuvia megszerzéséért.

Galéria megnyitása

Azt nem részletezte Cristiano Amon, hogy milyen technológiáknak a felhasználásával próbálja majd a Qualcomm elérni, hogy végre egy versenyképes rendszerchippel rukkoljon elő, de azt elmondta a szakember, hogy amennyiben a siker érdekében mások fejlesztéseire kell támaszkodni, akkor úgy fognak eljárni. A Qualcomm jelenleg olyan helyzetben van, hogy élnie kell az összes adódó lehetőséggel. És minden eszközt meg kell ragadnia ahhoz, hogy a lehető legjobb minőségű terméket hozza össze.

„El kell azt érnünk, hogy vezető teljesítményt tudjunk kihozni az akkumulátoros eszközök esetében. Ha az ARM adott esetben jobb processzormag IP-ket tud tervezni, mint amilyeneket mi magunktól képesek vagyunk tervezni, akkor élni fogunk azzal a licencelési lehetőséggel, ami az ARM CPU-k használatához hosszú ideje biztosított. Hiszen a Qualcomm és az ARM sokéves kapcsolatot ápol.” – jelentette ki a Qualcomm vezetője, Cristiano Amon.

Galéria megnyitása

A Qualcommnak most egy igencsak nagy hátrányt kell ledolgoznia, mert hiába adott ki kész laptopot Windows 10-zel, mint az Apple, a cupertinóiak egy lépésben nemcsak, hogy behozták, hanem lekörözték. És az sem elég, ha az Apple M1 ellen valahogy megfelelő konstrukciót alkot a Qualcomm, hiszen idén már jön ennek az utódja, és jövőre pedig már biztos, hogy még magasabbra lesz téve a léc. A Qualcomm az 5G bevetésére is készül, amivel előnyre próbálna szert tenni, de nem lenne meglepő, ha az Apple is számolna ezzel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2021. júl. 7. 0:21
#2

Mar hegyezik a ceruzakat az Apple ugyvedei, az biztos :)

Szerencsetlen Qualcomm meg azzal is hatranyban van, hogy a nyomorult Mikrofossal kellene valamit osszehoznia, ahol minden evben meg akarjak valtani a vilagot, de mindig mashogy. Igy ezt is kukazni fogjak, hiaba nyuszit a Qualcomm. Eselyuk nincs.

Enno
Enno
2021. júl. 6. 17:15
#1

Majd jól beperli őket akkor az alma, hogy mi az hogy kiadnak egy ilyet meg egyáltalán tudnak hozzá technológiát, biztos tőlünk van a licence :D

Enno
Enno
2021. júl. 7. 16:07

@humaniod Hát amennyien őket is beperelték az elmúlt néhány évben, ahogy ők csinálták mindenkivel IS, lehet most elment a kedvük a kedvenc szokásuktól :) és eltekintenek attól ha más is jót csinál nem csak ők. Ja várj ők csak a licenceket vásárolgatták össze kb mindenhonnan nem is ők találták ki, na mind1 ...

Vissza az oldal tetejére