A nem túlságosan barátságos égitestek egyike alig 200 fényévre van tőlünk. A K2-141b egy szuperföld, amelyen egy év mindössze 7 óráig tart – vagyis ennyi idő alatt kerüli meg csillagát a bolygó. A planéta mindössze egymillió kilométerre van csillaga felszínétől (a Nap–Föld-távolság 150 millió kilométer). Ha a K2-141b felszínén állnánk (amennyiben ez egyáltalán lehetséges lenne), az égbolton 50 fokot fogna be a központi égitest korongja, ami százszor nagyobb átmérőt jelentene, mint amekkorának a Napot látjuk a Földről. A felszínen állás ennek megfelelően igen problematikus lenne, hiszen a bolygót egy globális magmaóceán borítja.
Hasonló bolygókból az utóbbi években többet is felfedeztek a szakértők a Tejútrendszerben. Ezek mindegyike annyira közel kering csillagához, hogy felszínük folyamatosan olvadt állapotban van, illetve az erős sugárzás és a nagy hő miatt folytonosan párolog is. Így a légkör is tele van a felszín anyagának aprócska cseppjeivel, amelyeket szuperszonikus szelek hordoznak körbe. Vagyis az ilyen bolygókon se víz, se a földi levegőhöz hasonló nincs, hanem mindenütt különböző halmazállapotú felszíni kőzeteket találni.
A K2-141b azért kiemelkedően érdekes ebben a kategóriában, mert viszonylag könnyen tanulmányozható. A 2018-ban felfedezett bolygó a legrövidebb pályaidejű ismert kőzetbolygó, amely közelsége, és a Földről nézve kedvező pályaorientációja miatt remekül vizsgálható. Egy friss kutatás keretében a Yorki Egyetem, a McGill Egyetem és az Indiai Természettudományi Oktatási Intézet kutatói számítógépen modellezték, hogy az eddigi megfigyelési adatok alapján milyen körülmények lehetnek a bolygón.
Giang Nguyen és kollégái szerint a planéta napos részein 3000 Kelvin-fok körüli lehet a hőmérséklet. A szakértők háromféle légkört (nátrium, szilícium-oxid, szilícium-dioxid) modelleztek a Föld kérgében található ásványok alapján, és mindhárom esetben az derült ki, hogy a légneművé vált kőzetekből álló légkör sokkal vékonyabb a földinél. A legvastagabb variáns, a nátriumlégkör esetében a légnyomás 13,9 kPa (a földi a tengerszinten 103,325 kPa), szilícium-dioxidból álló légkör esetén azonban mindössze 240 Pa a tengerszinti légnyomás. Ehhez elképesztő erejű szelek társulnak: a nátriumlégkörben például 2,3 km/másodperces szélsebességgel lehet számolni.
A szelek a bolygó sötét oldala felé fújnak, amely a kötött keringés miatt állandó sötétségben van. Ezen az oldalon, mivel nem éri napfény, annyival hűvösebb van, hogy a nappal és az éjszaka határvonalára érve a légkörbe került ásványok java visszahullik a felszínre, a magmaóceánba. Ez egyben azt is jelenti, hogy légkörről igazából csak a nappali oldalon beszélhetünk, az éjszakai oldalon nem. A magmaóceán mélysége a modellek alapján akár a 100 kilométert is elérheti, mivel a bolygó tömege ötszöröse a földinek, így a gravitáció duplája a bolygónkon megszokottnak.
A jelenlegi távcsövekkel nincs lehetőség arra, hogy a bolygó légkörének összetételét részleteiben tanulmányozzák a szakértők, de a következő generációs űrtávcsövek – köztük a régóta várt James Webb űrtávcső – képesek lesznek erre is. És hogy miért érdekes az ilyen típusú bolygók vizsgálata ezek egzotikus voltán túl? A K2-141b révén saját múltunkba is betekintést nyerhetünk, hiszen a Föld története során legalább kétszer hasonlóan olvadt állapotban volt. Először közvetlenül formálódása után, másodszor pedig akkor, amikor egy Marshoz hasonló méretű objektum csapódott bele planétánkba. Ennek nyomán a teljes földi kéreg újra megolvadt, és óriási mennyiségű anyag dobódott ki a világűrbe, amelyből aztán összeállt a Hold.
