Shop menü

PERPLEXITY INTEGRÁCIÓVAL JÖTT A TELEKOM ÚJ MOBILJA ÉS TÁBLAGÉPE

A tablet több szempontból is érdekes lett, a mobil viszont kicsit csalódást keltő, mert nem mutat sok fejlődést.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Perplexity integrációval jött a Telekom új mobilja és táblagépe

A Telekom hosszú ideje foglalkozik saját márkás eszközökkel, az utóbbi időben T Phone néven szállított okostelefonokat, és T Tablet címszó alatt kínált táblagépet. Most ezekből megérkezett az új generáció, és a szolgáltató a klasszikus gyártókhoz hasonlóan járt el: a mesterséges intelligencia felé fordult.

A Deutsche Telekom korábban egy komoly együttműködést jelentett be a Perplexity AI csapatával, és ettől függetlenül is komoly erőbedobással kezdett azon dolgozni, hogy a mesterséges intelligenciát biztosítsa az ügyfelei számára. A Telekomnál már évek óta MI fogadja az ügyfeleket is a telefonos központban. Az új mobil és tablet pedig már a Magenta AI grafikus felhasználói felülettel rajtolt el, ami az Android 15-re épít, de sok MI extrát nyújt.

A Magenta AI egyik alappillére a Perplexity szolgáltatásainak integrálása, és itt valóban mélyebbre futnak a mesterséges intelligencia gyökerei, mint amit sok esetben látni lehet.

Galéria megnyitása

A Perplexityvel fejlesztett digitális asszisztens van alapértelmezett használatban a terméken, ennek a képességeit ki lehet használni akár még az online bevásárlásnál is, és biztosít AI Vision funkciót is. Bármikor lehet a kamera által látott képről kérdezni, és így tovább. 1,5 évre ingyen Perplexity Pro, és három hónapra ingyen Picsart Pro előfizetés is része az új T Phone-nak – a T Tablet 2-nek csak az előbbi jár. A Google révén van bekarikázással keresés is, és lehetne még sorolni az extrákat.

Galéria megnyitása

T Phone 3

A T Phone 3 6,58 colos maradt, IPS technológiás képernyőt használ Full HD+ felbontással és 120 Hz támogatással. A karcoknak elvileg kiválóan ellenáll a felületét védő üveg. Az Android operációs rendszer három főverziós frissítést fog kapni a jövőben a Telekom ígérete szerint.

Galéria megnyitása

13 megapixeles előlapi kamerával rendelkezik a mobiltelefon, és 1080p minőségben tud videózni. A hátoldalára kettő képalkotó került. A főkamera optikai stabilizátoros és 50 MPixeles. Ez az egység PDAF támogatással dolgozik, és képes a pixelek összevonására az érzékenysége növelése érdekében. Az egyetlen társkamera mindössze 2 megapixeles, ezt makrózásra lehet használni, de sokat nem érdemes ettől várni.

Galéria megnyitása

A tervezők a Snapdragon 6 Gen 3 lapkát vették itt használatba a Qualcomm kínálatából. A szerény középkategóriás rendszerchipet 6 GB-nyi rendszermemóriával és 128 GB tárkapacitással fűszerezték meg a szakemberek. Nem teszi magasra a lécet a hardveres alap, de a normál napi használatban jól boldogulhat. Van itt 5G támogatás is, és a kapcsolati lehetőségek listáján szerepel a 802.11 b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi, a Bluetooth 5.1 modul, a GPS vevő és az NFC chip is.

Galéria megnyitása

Csak egy színben, ezüstben bukkant fel a T Phone 3, miközben olyan nehéz és vastag, mintha hatalmas akkut rejtene, de erről szó sincs. Egy 5000 mAh-s telep lapul a 9,3 milliméter vastag, 218 gramm tömegű mobiltelefon burkolata alatt. Tölteni 25 W-tal lehet a készüléket. Biztosít még a T Phone 3 sztereó hangzást, Jack csatlakozót és ujjlenyomat-olvasót is. Továbbá elmondható róla, hogy IP54 védettséget élvez, tehát elviseli az esőt, és a portól sem fog károsodni.

Galéria megnyitása

A Telekom a T Phone 3-at számos előfizetős konstrukcióval kínálja, egy összegben kifizetve pedig 65 ezer forintért cserébe lehet birtokba venni.

T Tablet 2

Hírünk másik szereplője a T Tablet 2, amit vélhetően a TCL szállít be a Deutsche Telekomnak, ugyanis a kijelzője elég egyedi. Megkapta a táblagép a NXTPAPER technológiát, ami azt jelenti, hogy a felülete matt, és képes úgy viselkedni, mintha elektronikus papír lenne. Ezt a megoldást a TCL már évek óta fejleszti, és ma már igazán jó élményt tud nyújtani például könyvel olvasásánál.

Galéria megnyitása

Az eszköz egyébként 10,1 colos, 2000 x 1200 képpontos a felbontása, és valójában egy IPS technológiás alapot használ speciális körítéssel, ami a szoftverre is kiterjed. A T Tablet 2 támogatja az érintőtoll kezelését, ennek köszönhetően lehet rajta kényelmesen jegyzetelni, esetleg rajzolni. A T-Pen viszont különálló kiegészítő, ezt igény esetén a vásárlónak kell beszereznie.

Galéria megnyitása

Egy szérián kívüli MediaTek rendszerchip dolgozik a termékben, ez az MT8755 azonosító alatt fut, és a Dimensity 6100+ felépítéséhez hasonló dizájnt használ. Általános használatban itt is korrekt tempóra lehet számítani, de egyébként nem egy erőművész a T Tablat 2. A RAM és a tárhely ebben az esetben is 6/128 GB-os felállást mutat, mint az okostelefonnál. Van 5G modem is, valamint 802.11ac Wi-Fi és Bluetooth 5.3 modul is. Érdekes módon eSIM-et használ a táblagép, a szolgáltató ebből a szempontból mindenre gondolt.

Galéria megnyitása

Táblagépek esetén a kamerára nem szoktak sokat adni, itt sem más a helyzet, de azért érdemes erre a területre is kitérni. Egy-egy 8 megapixeles képalkotó figyel előre és hátra is, sajnos a hátsó kamera mellett nincs LED-es villanó sem. Videózni mind a kettő kamerával 1080p minőségben lehet.

Galéria megnyitása

Általában tartalomfogyasztásra használják az emberek a táblagépeket, ebben pedig jó lesz a T Tablet 2, a különleges képernyő mellé sztereó hangzást is felvonultat erőteljes hangkeltőkkel. Van még 3,5 milliméteres Jack csatlakozó is a kereten az USB-C aljzaton felül. Az üzemidő nem lesz kiemelkedő, mivel csak egy 6000 milliamperórás akkumulátort sikerült a tervezőknek a gépbe pakolni, pedig ez a vas is elég nehéz, 470 gramm, és 8,5 mm-re emelkedik ki a síkból. Gyorstöltésről sem igazán beszélhetünk, hiszen csak 15 W-tal táplálható.

A T Tablet 2 az ígéret szerint akár 5 főverziós frissítésben is részesülhet, és 6 évig fog biztonsági javításokat kapni, ha minden jól megy. Az ára pedig 100 ezer forint, de persze el lehet majd hozni előfizetéssel, kisebb kezdő befizetéssel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére