Parabolatányérral vonzza magához a denevéreket egy növény

A kancsókák nemzetségébe tartozó Nepenthes hemsleyana egy új kutatás eredményei szerint visszaüzen a fölötte szálló denevéreknek, akik ezt guanóval hálálják meg.

Parabolatányérral vonzza magához a denevéreket egy növény

A kancsókák nemzetségébe tartozó Nepenthes hemsleyana egy új kutatás eredményei szerint visszaüzena fölötte szálló denevéreknek, hogy hatékonyabbá tegye a két faj együttélését. A Borneó szigetén élő húsevő növény rokon fajaival szemben meglehetősen rossz a húsevésben. A kancsókák többségének levelekből képzett kelyhe emésztőenzimeket rejt, amelyek lebontják a belsejükbe csalogatott rovarokat, ebből a forrásból fedezve a talajban csak mérsékelt mennyiségben jelenlevő nitrogént.

Az N. hemsleyana kelyhe azonban szokatlanul nagy méretű, folyadékot ugyanakkor alig tartalmaz, és rovarokat csalogató illatanyagokat sem nagyon ereget a levegőbe. Amikor Ulmar Grafe, a Brunei-i Egyetem kutatója megvizsgálta a növényt, annak kelyhében hétszer kevesebb rovart talált, mint a többi hasonló méretű kehellyel rendelkező faj példányaiban. Mint azonban észrevette, rovarok helyett piciny denevérek látogatják a növényt.

Grafe összefogott egy denevérszakértő házaspárral, Caroline és Michael Schönerrel, a Greifswaldi Egyetem kutatóival, és közösen kezdték vizsgálni a különös együttműködés résztvevőit. A kutatás során számos alkalommal találtak Hardwicke-lepkedenevéreket (Kerivoula hardwickii) a növény kelyhében pihenni, és az állatok sokszor kicsinyeikkel együtt bújtak meg a különös rejtekhelyen. A növény pedig minden jel szerint alkalmazkodott ehhez: kelyhe sokkal nagyobb, mint a legtöbb kancsókáé, és ahogy már említettük, sokkal szárazabb is.

És hogy mit profitál a dologból a növény? Guanót. A denevérek ugyanis a kehely belsejébe ürítik nitrogénban gazdag székletüket, így a húsevő növénynek nem is nagyon van szüksége a rovarokra. Ezt a felfedezést 2011-ben publikáltáka kutatók, akik azóta sem hagytak fel a kancsóka és a denevér kettősének vizsgálatával, és nemrég arra is rájöttek, hogyan csalogatja magához a növény a repülő emlősöket.

Ahogy Michael Schöner elmondta, számukra is feltűnő volt, hogy mennyire nehéz megtalálni a növényt a sűrű vegetációban, a radarral tájékozódó denevérek számra pedig ez még nehezebbnek tűnt, hiszen a kibocsátott hullámok össze-visszaverődnek a környezetben. További nehézséget jelent, hogy az N. hemsleyanának van egy hozzá nagyon hasonló kinézetű rokona, amelynek kelyhe azonban nem alkalmas az alvásra.

Dél-Amerikában hasonló gonddal küzdenek néhány növényfaj tagjai, amelyeket a denevérek poroznak be. Ezek úgy vonzzák magukhoz a szárnyas emlősöket, hogy környezetüknél nagyobb hatékonysággal verik vissza a denevérek által kibocsátott jeleket. Schönerék és Grafe ebből kiindulva azt kezdték vizsgálni Ralph Simon, az Erlangen-Nürnbergi Egyetem kutatója segítségével, hogy vajon a kancsókafaj is hasonló stratégiát folytat-e.

Egy speciális hangszóró segítségével sikerült is bemérniük, hogy az N. hemsleyana kelyhének szokatlanul széles hátsó fala parabolaívet formáz, amely erősen visszaveri a beérkező ultrahangokat abba az irányba, ahonnan azok érkeztek. A régióban élő többi kancsókafaj ezzel szemben más szerkezetű kelyhének köszönhetően oldalra szórja szét a jelentősen legyengült hangokat, vagyis az N. hemsleyana az erdei környezetben radarral tájékozódók számára olyan feltűnő jelenség, mint a látóknak egy tűzoszlop.

Annak kiderítése érdekében, hogy valóban így működik-e a különös kapcsolat, a szakértők átformáltak néhány kelyhet, majd ezeket, és a módosítás nélküli növényeket az aljnövényzetbe rejtették. A denevérek a megnövelt, de alakjában nem megváltoztatott, illetve a nem módosított kelyheket találták meg a leggyorsabban, míg a többi kehellyel sokkal nehezebben boldogultak. Amikor egy nagyobb kehely és az N. hemsleyana átalakítatlan kelyhe közt kellett választaniuk, ez utóbbit preferálták, vagyis nemcsak a jel erősségét, hanem annak pontos intenzitását is tekintetbe vették a döntés során, hogy biztosan a megfelelő faj kelyhében kössenek ki.

A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a Hardwicke-lepkedenevérek minden ismert denevérfaj közül a legmagasabb frekvenciájú jeleket adják ki. Erre vélhetően nem a rovarvadászat miatt van szükségük, hiszen a többi rovarevő faj sokkal alacsonyabb frekvenciákon üzemel. A szakértők úgy vélik, hogy a speciális jelek a sűrű környezetben való tájékozódáshoz, még pontosabban az N. hemsleyana kelyhének biztos megtalálásához szükségesek. A két faj tagjai tehát a jelek szerint elképesztő fokon alkalmazkodtak egymáshoz.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward