Shop menü

PANTHER LAKE PROCESSZORRAL ÉS MAXIMUM 64 GB-NYI MEMÓRIÁVAL ÉRKEZIK A DELL LEGÚJABB KOMPAKT ASZTALI SZÁMÍTÓGÉPE

Az asztal lapjának aljára is felszerelhető apróság vPro sorozatú processzorokkal kérhető, vagyis elsősorban üzleti környezetbe szánja gyártója.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Panther Lake processzorral és maximum 64 GB-nyi memóriával érkezik a Dell legújabb kompakt asztali számítógépe

A Dell anno elsők között mutatta be Panther Lake processzorokkal szerelt portékáit, amelyek között egyebek mellett a Pro 5 Micro névre keresztelt kompakt asztali PC is jelen volt. A szóban forgó újdonság immár globálisan is elrajtolt, ennek köszönhetően egyre több és több térségben kapható, elsődleges célközönsége pedig azokból tevődik össze, akik egy helytakarékos, vPro támogatással is rendelkező asztali PC-re vágynak.

Galéria megnyitása

Az új üzleti PC kellően kompakt ahhoz, hogy monitor vagy televízió hátuljára szerelhessük, de akár asztallap aljára, vagy éppen falra is fel lehet applikálni, tradicionálisabb esetekben pedig függőleges vagy vízszintes pozícióban kaphat helyet a monitor mellett a számítógépasztalon vagy az íróasztalon. A mindössze 182 milliméter széles, 178 milliméter mély, illetve 36 milliméter magas PC formájában érkező Pro 5 Micro egy letisztult, egyszerű dizájnnal ellátott műanyag ház formájában érkezik, előlapján és hátlapján nagyméretű szellőzőfelületek segítik a légcserét.

Galéria megnyitása

Az előlapi portok között egy USB 3.2 Gen1 Type-A (5 Gbps), egy USB 3.2 Gen2 Type-C (10 Gbps), valamint egy headset csatlakozó sorakozik, a szélen pedig a bekapcsoló gomb is helyet kapott. A ház belsejében egy Core ultra 5 335 vPro vagy egy Core Ultra 7 366H vPro típusú központi egység kaphat helyet: előbbi 8 maggal és 4,6 GHz-es maximális boost órajellel, míg utóbbi 16 maggal és 4,8 GHz-es maximális boost órajellel dolgozhat. Mindkettő kapott NPU-t is, ami sorrendben 47 TOPs, illetve 50 TOPs teljesítményt nyújt.

A processzor mellé DDR5-ös fedélzeti memória társulhat, ami maximum 2 x 32 GB-os kapacitással rendelkezhet, sebesség terén pedig 5600 MT/s és 7200 MT/s között helyezkednek el az egyes opciók – egycsatornás és kétcsatornás kiépítés egyaránt elérhető. Az adattároló szerepét akár adattitkosítással ellátott SSD is betöltheti, méghozzá akár 1 TB-os kapacitással is, de adattitkosítás nélküli SSD-opciók is rendelkezésre állnak, ugyancsak 1 TB-os kapacitásig bezárólag. Extraként egy második SSD is kérhető a termékhez, természetesen felár ellenében. Az M.2-es bővítőhelyek PCI Express 4.0 szabványúak és M.2-2232-es, illetve M.2-2280-as formátumú SSD kártyát egyaránt fogadnak.

A vezeték nélküli kommunikációban Wi-Fi7 és Bluetooth támogatás segít, itt is többféle opció közül lehet választani, kérhetünk akár Intel, akár MediaTek gyártmányú kártyát, de Wi-Fi és Bluetooth támogatás nélkül is elérhető a termék. Igény esetén billentyűzet és egér is kérhető, illetve portok terén is van némi lehetőség a konfigurálásra.

Galéria megnyitása

A hátlapi portok között alap esetben egy HDMI 2.1-es és egy DisplayPort 1.4a típusú videó kimenet, egy DisplayPort Alt Mode és 100 W-os tápadapter támogatással egyaránt ellátott USB-C port, két USB 3.2 Gen1 Type-A port, két USB 2.0 Type-A port, egy 1 GbE vezérlőhöz kapcsolódó RJ-45-ös port, valamint egy tápcsatlakozó tartozik. A tápcsatlakozóhoz 90 W-os tápadapter jár, de opcionálisan 100 W-os USB-C tápadapter is kérhető. Extra modul formájában extra videó kimenetet (HDMI 2.1, DisplayPort 2.1, vagy D-Sub), vagy két USB 3.2 Gen2 Type-A portot, vagy egy USB 3.2 Gen2 Type-C portot is kérhetünk.

Galéria megnyitása

Az újdonság alaphelyzetben 1409 dollárba kerül a gyengébbik processzorral, 1 x 16 GB-nyi memóriával, 256 GB-nyi tárhellyel, Wi-Fi 7 és Bluetooth támogatással, illetve egérrel és billentyűzettel ellátva, valamint egy Windows 11 Pro licenc is benne van az árban. A teljesen felszerelt rendszer viszont már 4500 dollár feletti áron kerül forgalomba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére