Összeborul a Dropbox és a Google

A Dropbox felhasználók nagy örömére a dokumentumok kezelése lényegesen egyszerűbbé válik a jövőben.

Összeborul a Dropbox és a Google

A Dropbox az egyik legismertebb online tárhely szolgáltatás, rengeteg felhasználó tölti fel és tárolja itt a különböző adatait, köztük természetesen dokumentumokat is. Ha azonban szeretnék az emberek ezeket a fájlokat megnyitni, akkor le kell őket tölteni, ami egy kicsit körülményessé teszi a mentett dolgok kezelését. Ez viszont hamarosan megváltozik.

Bejelentette a vállalat, hogy összefog a Google-lel, és integrálja a Google Dokumentumok, Táblázatok és Diák funkciókat. Ennek az újításnak köszönhetően rögtön a Dropboxból lehet majd dolgozni a szöveges fájlokon, a táblázatokon és a prezentációkon is. A Google Cloud Next 2019 rendezvényen megejtett bejelentés érdekessége, hogy ezzel a keresőóriás lényegében a konkurensét segíti, hiszen így nem kell a Google Drive-ra támaszkodnia a felhasználóknak. Viszont ez valójában nem túlságosan meglepő annak fényében, hogy a vállalat már többször is kiemelte, hogy az irodai programcsomagjának terjesztése kiemelt fontosságú.

A felhasználóknak az újítás révén nemcsak arra nyílik lehetősége, hogy szerkesszék a feltöltött tartalmaikat, hanem arra is, hogy újakat hozzanak létre. Szöveges fájlokat, táblázatokat és diasorokat is lehet majd alkotni a Dropbox felületén a Google szolgáltatásaival, és a friss dokumentumokat pedig bárhova lehet menteni a feltöltött fájlrendszerben, szóval az emberek kiválaszthatják, hogy melyik mappába szeretnék tenni a dolgaikat. A Google Cloud Next 2019 keretében elhangzott, hogy Dropboxon belül a Google-fiókkal is be kell majd jelentkezni ahhoz, hogy az új funkció alkalmazható legyen. A dokumentumokban keresni is lehet majd ennek az újításnak köszönhetően, ami lényegesen megkönnyítheti azoknak a helyzetét, akik nagyon sok fájlt tároltak a Dropboxon – akár teljes szövegrészeket is ki tud majd emelni a rendszer. A megosztott dokumentumokat is meg lehet majd nézni úgy, hogy nem kell elhagyni a Dropbox felületét, és ezekhez a partnerek megjegyzéseket fűzhetnek, a megosztók pedig szabályozhatják a hozzáférhetőséget.

Galéria megnyitása

A Dropbox Business felületén még egyelőre csak béta fázisban van a Google Dokumentumok, Táblázatok és Diák integrálása, de már elérhető és kipróbálható. Először tehát az üzleti felhasználókat érinti a dolog, de ez idővel megváltozhat majd. A vállalat örömmel fogadja a visszajelzéseket az esetleges problémákról, amik valószínűleg most még előfordulnak a rendszerben.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward