Rendszeresen szokott különböző kutatásokat publikálni az Ookla a Speedtest és a Downdetector szolgáltatások révén gyűjtött adatok alapján, és most éppen arról adott ki egy jelentést, hogy mennyi baj volt az utóbbi időben a legnagyobb MI szolgáltatásokkal. Hiszen elég látványos volt az utóbbi hónapokban, hogy megszaporodtak a kiesések a szolgáltatásoknál.

Az utóbbi időben a generatív MI annyira nagyra nőtt, hogy egyre égetőbb problémát okoz, ha a szolgáltatások szünetelnek. Márpedig a jelek szerint egyre többször fordul elő az, hogy kisebb-nagyobb időre elérhetetlenné válik egy-egy eszköz.

3,72 millió Downdetectorba regisztrált felhasználói visszajelzést elemzett az Ookla csapata összesen 471 napot alapul véve az Egyesült Államokban. 2025. január 1-én indult a mostani adatgyűjtés, és április 16-ig tartott. Ez alapján igyekezett a cég feltérképezni, hogy állnak a különböző szolgáltatások a stabilitással. A ChatGPT, a Claude, a Gemini és a Microsoft Copilot kapott kiemelt figyelmet. 

A szakemberek azt állapították meg a vizsgált időszakban, hogy minden szolgáltatásnak akadnak gondjai, de a legnagyobb probléma egyértelműen a Claude háza táján tapasztalható.

2025 első negyedévében még csak 6 napon érzékelt a Downdetector nagyobb kiesést, 2025 negyedik negyedévében viszont már 16 ilyen nap volt, 2026 első negyedévében pedig elsősorban a Claude-nak “hála” már 51 napon lehetett kieséseket tapasztalni Amerikában. Csak az Anthropic szolgáltatásánál 39 napon voltak kisebb-nagyobb fennakadások az utóbbi időben, a Gemini esetén 7 napról beszélhetünk, Copilot és a ChatGPT pedig 3, illetve 2 napon bizonyult problémásnak.

Galéria megnyitása

A legtöbb felhasználói bejelentés egy napon a ChatGPT kapcsán érkezett a Downdetectorban, de ez leginkább annak tudható be, hogy ennek van a legnagyobb aktív tábora az Egyesült Államokban. Tavaly december 2-án csaknem 70 ezer ember jelezte, hogy gond van az OpenAI mesterséges intelligencia chatbotjával, olyan pedig többször is előfordult, hogy 40-50 ezer feletti bejelentést kapott a platform a ChatGPT üzemzavarairól. Mégis a ChatGPT az, ami sokat javult stabilitásban, hiszen tavaly áprilisban a medián probléma-jelentések száma még 2157 volt, idén áprilisban viszont már csak 1166 bejelentésről beszélhetünk napi középértékként.

Galéria megnyitása

A Claude mellett a Gemini az, ahol a fejlesztőknek nagyobb figyelmet kellene szentelniük a stabilitásra. A Google-nek hiába van nagy tapasztalata a jelentős látogatótábor kiszolgálásában, a Gemininél egyre több kiesésről számolnak be az emberek. Itt egy évvel korábban még egyetlen napon sem volt nagyobb szolgáltatás-kiesés, az idei év elején azonban 7 ilyen nap is akadt. Az Ookla beszámolója szerint a Gemini már több mint 900 millió felhasználót szolgál ki havi szinten.

Galéria megnyitása

Kiemelte a vállalat a Downdetector adatai alapján, hogy a felhőszolgáltatóknak hatalmas szerepe van a platformok stabilitásában. A legtöbb kiesést az AWS (Amazon) kapcsán jegyezte fel a rendszer. Az eredmények azt mutatják, az MI eszközök megbízhatóságát egy többszintű, az infrastruktúrától függő modellben kell már vizsgálni, és ez alapján kell a vállalatoknak megtenniük a szükséges lépéseket. 

Galéria megnyitása

Az Ookla szerint a nagy technológiai vállalatoknak a modellek és a különböző eszközök, szolgáltatások képességeinek fejlesztése mellett, minden eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a megbízhatóság garantálására. A Claude-nak például komoly gondjai vannak, amivel mindenképpen kell kezdeni valamit. Ahogy egyre több üzleti partnert, céget kezd kiszolgálni az Anthropic chatbotjával, úgy lesz egyre kínosabb az, ha rendszeres leállások akadályozzák a munkát. Ráadásul megbízhatatlan szolgáltatásra nem akarnak majd építeni a vállalatok, és a hétköznapi előfizetők is inkább a stabilabb megoldások felé fordulhatnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2026. jún. 15. 11:49
#4

Ki hitte volna hogy a nagyfelkapott lófasz éáj rojtosra égeti a bérszerevereket.

up7000
up7000
2026. jún. 13. 14:00
#3

Amennyi időt veszekedni kell ezekkel a sz.r-sz.rokkal, hogy használható válaszokat adjanak, annyi idő alatt én is megoldom a problémát, kevesebb ősz hajszállal gazdagodva. (a fact check-ről meg ne is beszéljünk) Egyben megnyugtat a tudat, hogy talán még sem kell annyira tartani ezektől a debil hülyeségektől. Remélem a google is befürdik az AI search-el rövid időn belül.

Kajafun
Kajafun
2026. jún. 15. 9:02

@Geralt_of_Trivia Ha egy embernek is annyi irsz mondjuk messengeren hogy swift, ő se fog másképp válaszolni. :D

gombabacsi
gombabacsi
2026. jún. 12. 21:25
#2

pár napja a gemini a szívbajt hozta rám. azt mondja, ő nem tud képet generálni mert ő csak egy szöveg alapú AI. mondom neki, hogy de, te tudsz. de nem, ő nem tud. harmadjára aztán elhitte és generált.
a technikai oka valszeg az volt hogy le volt terhelve a képgenerátor része, attól azt a visszajelzést kapta a szöveg alapú része, hogy nincs eredmény, ő meg ügye kimagyarázta. :D

Rhynmei
Rhynmei
2026. jún. 13. 14:11

@gombabacsi Ingyenes Grok is egy hányadék: képet szerkesztettem volna vele, majd a néhányadik után kép helyett bedobta a semmit. Mondom újratervezés, erre "hiba a kép betöltése közben". Rákérdezek, van e valami napi limit az AI használatra? Válasz: nincs.
Másnap persze tökéletesen működött.... pár képig ugyanúgy. Rákérdeztem megint, van e napi kérdés-limit? Hát persze, hogy van, 20 kérdés/nap. Jaaaa, szóval a képre nincs limit, de a kérdésre igen? Na takarodjon...
B*ssza fel az agyam... nem elég, hogy használni is fos, de még hazudik is, így akarnak rávenni, hogy fizessek?

axe
axe
2026. jún. 12. 18:31
#1

el is képzeltem, ahogy egy világszintű leállásnál a grok meg többi "expertek" csak céltalanul bolyongnak az utcákon

Vissza az oldal tetejére
Ookla: Egyre több stabilitási gondja van a nagy MI platformoknak - iPon.hu