A Google leleplezte a legújabb referencia modelljeit, amelyek már eleve az Android 6.0 kíséretében bújnak majd ki a dobozukból a megvásárlásukat követően. Igen ám, de mikor kapják meg a Marshmallow néven futó főverziót azok az okostelefonok, tabletek és egyéb eszközök, amelyek a korábbi Android kiadásokkal érkeztek? A keresőóriás erre a kérdésre is választ adott a rendezvénye során.
Az Android 6.0 már csak egy hetet várat magára, és a régebbi Nexusokra is be fog futni. Ha minden a terv szerint alakul, akkor október ötödikével veszi kezdetét a támogatott készülékek frissítése. A Marshmallow elérhető lesz az LG és a Motorola által tervezett Nexus 5 és Nexus 6 okostelefonokra, az ASUS-tól származó Nexus 7 (2013) táblagépre, valamint a HTC Nexus 9-re, ami szintén egy referencia tablet, és az ASUS médialejátszója, a Nexus Player sem hiányzik a sorból. A Google ezúttal is csak meghatározott korú referencia modelleket támogat, így szomorúan kell tudatnunk a tényt a Nexus 4, Nexus 7 (2012) és Nexus 10 tulajdonosokkal, hogy nekik már nem érdemes hivatalos frissítésre várni. Szintén október 5-ére tehető annak az időpontja is, mikor az Android 6.0 felkerül az (Android Open Source Project) AOSP rendszerébe, és innentől minden fejlesztőpartner számára elérhető lesz.
A Google most is elmondta, hogy fokozatosan történik az Android 6.0 terjesztése, és akár néhány hetet is igénybe vehet a folyamat, melynek során a fent említett Nexusokra OTA (Over The Air) módon bejelentkezik a telepítő csomag. Ha valaki türelmetlenebb, az manuálisan is megejtheti majd ezt, a Google közzé fogja tenni a friss szoftverek forrását, amint elérhetővé válnak.
További friss információ még az Android 6.0 frissítések kapcsán, hogy a HTC-től már kiszivárgott egy lista, amin azok mobilok szerepelnek, amelyek megkaphatják idővel a Marshmallow-t (és vele együtt a Sense 7 grafikus felhasználói felületet). Ezen a lajstromon nemcsak csúcsgépek, hanem középkategóriás megoldások is szerepelnek. Elsősorban persze a HTC One M8, a One M9, és a One M9+ emelendő ki, de elvileg támogatást élvez a HTC One M8s, a One M8 Eye, a One E8, a One ME, a One E9, a One E9+, a Desire EYE, a Desire 816, a Desire 820, a Desire 826, valamint az új Butterfly 3, és még a Butterfly 2 is.
És, ha már itt tartunk, akkor zárásul megemlítendőek a költséghatékony Android One platformra épülő okostelefonok is. A Google támogatásának köszönhetően ezek a mobilok is biztosan mind egy szálig megkapják az Android 6.0-t, de csak a későbbiekben. Az Android One lényege éppen abban áll, hogy a Nexusokéhoz hasonló támogatást nyújtsanak szerényebb összegért cserébe a kevésbé tehetős vásárlóknak.