Az IDC a napokban egy olyan beszámolót tett közzé, ami kifejezetten az androidos tabletek helyzetét vette górcső alá. Ráadásul nem a globális piaci erőviszonyokat mérte fel, hanem azt, hogy az európai, a közel-keleti és az afrikai (EMEA) régióban mi zajlott a második negyedévben.
Ezen a területen az Apple toronymagasan piacvezető, és valószínűleg senki nem tud vele belátható időn belül versenyre kelni. Éppen ezért a többi szereplőnek fontosabb lehet az, hogy pontosabban lássák, hogy mi zajlik az iPadek mögött, az androidos eszközök között, ahol élesebb a verseny. Az IDC erre irányuló kutatásából kiderült, hogy összességében nem áll jól a szegmens.
Éves szinten 10,5 százalékkal csökkentek az eladások a második negyedévben, ami meghaladja a globális visszaesés mértékét is. Nemzetközi szinten 9,9 százalékkal fogyott kevesebb tablet.
Már csak 5,9 millió androidos táblagép talált gazdára az európai, a közel-keleti és az afrikai (EMEA) térségben. Ez borzasztóan kevés, és egyre csak olvadnak az értékesítési mennyiségek. Egyetlen olyan cégről tudott beszámolni az IDC, amelynek sikerült valóban érdemi növekedést összehoznia éves összevetésben, ez a Honor. Az élen viszont a Samsung trónol továbbra is az androidos vállalatok között.
Amennyiben az Apple-t nem vesszük figyelembe, a Samsung 41,3%-os piaci részesedéssel vezet, ami továbbra is nyomasztó a kisebb márkák számára, de egy évvel korábban még 46%-os fölénye volt a dél-koreaiaknak az Android rendszert használó ellenfelei előtt. Szóval azért sokat sikerült faragni a cég előnyén. Éves szinten 19,8%-kal csökkent a Galaxy Tab modellek értékesítése a régiónkban. Ez meglehetősen baljós a Samsung számára.
A második helyen a Lenovo foglal helyet, neki globálisan is sikerült korábban jó pozíciót fognia. Azonban a forgalma éves szinten nem alakult jól, 11,1%-os mínuszba szaladt, tehát mondhatni együtt esett a teljes piaccal, ennek köszönhetően pedig nagyjából szinten maradt a részesedése, 18,6%-os piac felett uralkodik.
A dobogó harmadik fokára a Xiaomi állhatott fel, és neki már valamennyire jól alakult a második negyedév, mert a 2025-ös teljesítményét 3,4 százalékkal képes volt felülmúlni. Mivel a piac zsugorodott, így összességében a részesedése már egészen szépen alakult. 13,9 százalékról fel tudott menni 16%-ra. Főleg az olcsóbb és a jobb ár-érték aránnyal rendelkező termékei révén tudott jó eredményt elérni.
A Honor a negyedik helyen hatalmas sikert hozott össze, 25 százalék feletti növekedést volt képes elérni. Ennek köszönhetően a korábbi 5,5 százalékos részesedése hirtelen 7,7 százalékra duzzadt. Az IDC úgy látja, hogy a Honor sikeresen tudta ökoszisztémában értékesíteni a termékeit, az okostelefonos ismertségét jól kamatoztatta a táblagépek frontján. Sok olyan vevő jelent meg, aki már Honor mobilt használnak, vagy éppen most vásárolnak, és csomagajánlatra csaptak le.
Az IDC mostani összeállításában az Amazon zárt az ötödik helyen, és neki sem volt fényes ez az időszak. 14,1%-os visszaesést könyvelhetett el a cég, és ezzel a piaci részesedése is csökkent egy kicsit. Nagy veszteség ilyen szempontból nem érte, hiszen egyébként is csak 1,8 százalékon áll.
Az európai, a közel-keleti és az afrikai régióban ezek a nagy gyártók dominálnak az Apple-lel karöltve, kisebb cégeknek már nem jut levegő. Az egyéb kategória mindössze 14,6 százalékos részesedéssel bírt ezúttal. A piac kis szeletén jellemzően olyan cégek osztoznak, mint a Huawei, a OnePlus és más kínai gyártók.