A Keió Egyetem kutatója nem az első, aki extra végtagokat applikált magára, sőt, már Saraiji és kollégái is több ilyen rendszert létrehoztak korábban. Előző, MetaLimbs nevű projektjükben például a viselhető plusz karokat lábával tudta irányítani a személy, akire felszerelték ezeket. Olyan koncepció azonban eddig még nem nagyon született ebben a műfajban, amelynek keretében az egyik ember által viselt mesterséges végtagokat valaki más irányítja – távolról.
A Fusion nevű rendszer fejlesztői arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik, ha valaki más részben átveszi az uralmat „testünk” felett, a projekt végső célja pedig valamiféle távolról is megvalósítható kooperáció lenne. A karok egyelőre csak egyszerű dolgokat csinálnak, megölelik viselőjüket, lepacsiznak vele vagy tárgyakat emelgetnek és adnak át neki. Saraiji robotkarjait egy Oculus Rift headsettel és két kézi kontrollerrel lehet távirányítani. A headset révén a másik személy robotkarok viselője szemszögéből látja a világot, és a kontrollerekkel annak plusz karjait is tudja vezérelni.
A fejlesztők szerint a robotkarok hasznosak lehetnek olyan szituációkban, amikor bármilyen „kétemberes” feladatot kell elvégezni, de kevés a hely vagy nincs jelen a másik személy (mondjuk egy életmentő beavatkozásnál vagy veszélyes helyen, mondjuk az űrben való szerelési munkálatoknál), de olyan helyzetekben is, mint a fizikoterápia vagy ha instruálni kell valakit valamilyen tevékenység végrehajtásában. A mechanikus karok a kezeket levéve közvetlenül viselőjük valódi karjaihoz is hozzárögzíthetők, így a távirányítást végző az igazi, hús-vér végtagok felett is átveheti az irányítást.
A robotkarok vezetéknélküli vevője, irányító rendszere és egyelőre csak másfél órát bíró akkumulátora egy hátizsákban kap helyet, és ebből nyúlik ki a két kamerával felszerelt „fej” is, amely a headsetnek szállítja a képi információkat. A karok meglehetősen mozgékonyak, hiszen hét ponton hajlanak, és a kezek is egész ügyesek, mivel a mutatóujjat és a hüvelykujjat külön is lehet kontrollálni.
