Charles El Mir és kollégái vizsgálatuk során a legfrissebb kőzettani és kisbolygókkal kapcsolatos kutatásokat használták fel annak megítélésére, hogy nagyságrendileg mekkora behatásra lenne szükség ahhoz, hogy a többek közt az Armageddon című filmben felvázolt megoldás működjön. És számításaik alapján úgy tűnik, hogy a való életben Bruce Willis nem járna sikerrel, mert nincs az a bomba, amely alkalmas lenne erre a feladatra.
Az alapprobléma az, mondja El Mir, hogy az aszteroidák erősebbek a korábban feltételezettnél, így sokkal nagyobb munka felaprítani ezeket. A kutatócsoport által lefutatott szimulációkban a szakértők azt modellezték, hogy mi történik, ha egy 25 kilométer átmérőjű aszteroida frontálisan ütközik egy 1,21 kilométeres, 5 km/másodperces sebességgel száguldó bazaltdarabbal. (Vagyis egy akkora energiájú „lövedékkel”, amelynek kilövésére jelenleg esélyünk sem lenne.)
A szimulációban egyrészt vizsgálták az ütközés azonnali hatásait, vagyis hogy mennyire repedezik meg és törik össze az aszteroida a becsapódás utáni másodpercekben, illetve azt is, hogy mi történik a darabokkal hosszú távon, vagyis hogy ezek gravitációja hogyan hat egymásra a becsapódás utáni órákban: szétspriccelnek a darabok, vagy inkább újra összeállnak, semlegesítve a becsapódás hatását?
A feltett kérdésekre elég elkeserítő válaszokat szolgáltatott a modell. Az aszteroida egy ennyire brutális becsapódástól sem törne darabokra: bár az égitesten milliónyi mély repedés keletkezne, a becsapódása szimulációk alapján egy erősen sérült, de egyben maradó objektumot hagyna hátra, amely rövidesen vissza vonzana magához minden olyan kisebb darabot is, amely a becsapódás során esetleg kivetődött az űrbe.
A vizsgálatból tehát egyrészt nagyon úgy tűnik, hogy ha egy nagyobb űrszikla kerül a Föld útjába, annak felrobbantása vagy ütköztetéssel való megsemmisítése nem jó megoldás, és valószínűleg inkább az eltérítésre érdemes összpontosítani az erőfeszítéseket, bár az is kérdés, hogy ez mennyire működhet. A kutatás ugyanakkor fontos információkkal szolgálhat a kisbolygók evolúciójával kapcsolatban, vagyis hogy a becsapódások hogyan formálták életük során ezeket az égitesteket.
Az eredményeknek ráadásul pár évtizeden belül közvetlen hasznosulása is elképzelhető, mert bár úgy tűnik, hogy emberileg megvalósítható méretű robbantással vagy ütköztetéssel gyakorlatilag lehetetlen elpusztítani egy ekkora kisbolygót, a szimulációk azt mutatják, hogy az ütközés során az aszteroidából kiszakadó anyag idővel aprított formában visszahullik a felszínre, ami a megkönnyítheti az égitestek tervezett bányászatát.
