Az önvezető személyfuvarozó szolgáltatások frontján továbbra is a Waymo a legmegbízhatóbb szereplő, miközben a Tesla minden erejével azon van, hogy minél szélesebb közönséget tudjon kiszolgálni. A vállalat január végén kezdhette meg a felügyelet nélküli autók üzemeltetését, de könnyen lehet, hogy a hatóságnak be kell majd avatkoznia.

Nyolc hónap telt el azóta, hogy a Tesla megkezdte a Robotaxi szolgáltatás üzemeltetését Austinban. Annak idején Elon Musk nagyon jól hangzó terveket hangoztatott, amiket a vállalat képtelen volt tartani. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi ígéret nem jött össze, de igazából ez nem is olyan fontos. A legtöbb tervről a befektetők sem gondolták már komolyan, hogy megvalósulhat Musk szavainak megfelelően.

Január végére sikerült azt elérni a Teslának, hogy az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) engedélyezze, hogy felügyelet nélküli autók közlekedhessenek azokon a területeken, amelyeken a Tesla megkapta a Robotaxi üzemeltetési engedélyét.

A Tesla nagyon szerette volna már “kirakni” a járművekből a felügyelő személyeket, mert komoly presztízsveszteségként élte meg, hogy a Waymo teljesen felügyelet nélküli robottaxikat üzemeltethet, miközben a Teslákban ott kell ülnie egy dolgozónak a jobb egyben. A cégnek a felügyelet nélküli működést a legújabb Model Y típusokkal sikerült kiharcolni, amelyeken egy zárt FSD szoftver fut.

Galéria megnyitása

A Robotaxik általában nagy kihasználtsággal üzemelnek, éppen ezért magas a szolgáltatás várakozási ideje. Átlagosan nagyjából negyed órát kell várni egy ilyen járműre, miközben a Waymo esetén kb. 6 perc alatt ott teremnek az utazni készülőknél az önvezető autók. Nagyon sokan kíváncsiak továbbra is erre a szolgáltatásra, és még mindig elég kevés kocsival megy a rendszer ahhoz képest, hogy Musk mit szeretett volna elérni. A teljesen felügyelet nélküli autonóm közlekedés élményét pedig még nehezebb átélni egy Model Y-ban, mert ilyen autóból még kevesebb fut Austin utcáin.

Örülhet a Tesla annak, hogy már hagyják teljesen szabadon üzemelni a Robotaxi szolgáltatást, azonban nem lehet teljesen felhőtlen a boldogsága. Friss adatok szerint nagyon megugrott a balesetek száma.

A Teslának rendszeresen kell baleseti jelentéseket küldenie az NHTSA-nak, és az autógyártó legfrissebb beszámolójából az derült ki, hogy miközben elindultak a felügyelet nélküli Robotaxik, sokkal többet hibáznak a járművek. Miközben tavaly összesen kilenc komolyabb incidensbe keveredtek az önvezető Model Y-ok Austinban, addig idén alig több mint egy hónap leforgása alatt öt balesetről volt kénytelen beszámolni a cég.

Az nem derült ki, hogy mennyi esetben keveredhetett balesetbe olyan autó, amiben nem volt felügyelő, de az biztos, hogy ez borzalmasan rossz arány. Persze azt látni kell, hogy már nagyobb területen, több kocsi jár, és a szolgáltatás tesztüzeme elindult Austin mellett San Franciscón belül is, de ezek mellett sem hangzik jól, hogy ennyire rövid idő alatt öt jelentésköteles balesetet szenvedtek a Robotaxik.

Galéria megnyitása

A számítások szerint kb. 57 ezer mérföldre jutott egy baleset az önvezető Tesláknál, ami rettenetes adat. Ez nemhogy nem felel meg a Tesla azon állításának, hogy az FSD hatszor biztonságosabban vezethet, mint egy átlagos sofőr, hanem közel tízszer rosszabb. A rendelkezésre álló adatok szerint az átlagos amerikai vezetők nagyjából félmillió mérföldenként okoznak egy jelentősebb balesetet.

Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit hoznak a következő hónapok a Tesla Robotaxi szolgáltatásnál, de az borítékolható, hogy sokkal lendületesebb terjeszkedésre nem érdemes számítani, mint amit eddig láttunk. Az NHTSA a friss baleseti adatok alapján nagy valószínűség szerint bekeményíthet a Teslával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

88 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
4utem_
4utem_
2026. ápr. 15. 23:39
#8

Test

BiroAndras
BiroAndras
2026. febr. 23. 10:14
#7

Megint hazugság.

  1. Tavaly 10-20 autó üzemelt, most 400 körül járhatnak.
  2. Az incidensek legagyobb része olyan, hogy parkoláskor hozzáért valamihez. Aztán több esetben a másik fél volt a hibás. Úgy tudom csak egy volt ami balesetnek hívható és a robotaxi okozta, az is alacsony sebességnél történt.
  3. A korrekt statisztikából pont az látszik, hogy exponenciálisan javul a biztonság. link link
Resike
Resike
2026. márc. 20. 22:54

@BiroAndras Szóval ennyit ér a nagy tudásod. Nem tudod megmutatni hogy mi hol hogyan és miért lett nulla, csak pofázni róla...
TIPIKUS RETARDÁLT

powerage
powerage
2026. febr. 23. 7:34
#6

Szóval bele van tolva egy rakás lóvé, hardver, szoftver, hájp és még mindig megbízhatatlanabb, mintha Mr Singh ülne a kormány mögött, hagyományos analóg taxisofőrként? Jó, kevésbé curryszagú, ez előny, de megéri a szarakodást?

4utem_
4utem_
2026. ápr. 15. 23:49

@powerage Szerintem te nem vagy képben azzal, hogy ez a rendszer még fejlesztés alatt áll, és hogy mit fog hozni a Tesla konyhájára, amikor ténylegesen ki fogja tudni váltani Mr Singh-ot a kormány mögött.
De hidd el megéri, különben nem csinálnák.

Bihus
Bihus
2026. febr. 23. 0:36
#5

Hát én azt kötve hiszem, hogy az átlag amerikai vezető félmillió méföldenként okozna balesetet. Ez akkora bullshit, hogy nem igaz. MINDEKI, akit ismerek, és sokat vezet, volt már részese többször is balesetnek, vagy elszenvedője, vagy okozója. Mindenki. És az amcsik sokkal szarabbul vezetnek, mint az európaiak.

A robotaxis balesetekre rákerestem, az 5-ből 3-szor tárgynak ütközött, egyiknek kb. 30-cal ment neki, másik kettőbe beletolatott alacsony sebességgel, a 4.-ben egy teherautónak ment 4mph-val, az ötödikben pedig állt, és egy busz ment neki, ezt mondjuk nem értem.

Ja, de most elolvastam még egyszer, az átlag amerikai félmillió mérföldenként okoz JELENTŐS balesetet. A 4mph jelentős baleset, vagy miért azzal van összehasonlítva? Miért nem mindjárt a sorozatgyilkossággal?

Miért kell ilyen cikkeket írni? Ez tök ciki, és tényleg olaj a tűzre, hiszen andrisunk mondhatja, hogy lejárató cikk, és tökéletesen igaza is van. Miért nem lehet a valóságról beszélni? Szerintem az is probléma, de teljesen más színezetet kap a dolog. Lehet, csak több kamera kellene. Lehet, hogy kellene Lidar. Vagy nem érzékelési probléma volt, hanem tárgyfelismerési, szoftveres, nem tudom. Lehet gyorsabb proci kell. Ezekről lehet beszélgetni. Hangulatkeltésről nem lehet.

BiroAndras
BiroAndras
2026. márc. 2. 20:55

@Resike
Akkor lenne könnyebb, ha képes lennél a gondolkodásra.

Tirexi
Tirexi
2026. febr. 22. 20:49
#4

Kár, hogy az emberiség nem jön rá arra, hogy ez a mindent is AI-sítsunk rossz irány.
De hát tudjátok, hogy szól a mondás: Kockázat nélkül nincs győzelem.
Remélem az AI győz és hamarosan Horizon Zero Dawn lesz a Fődön.

Tirexi
Tirexi
2026. febr. 23. 9:57

@Bihus Neked is sok mindenre lenne szükséged, de ide azt nem írhatom le csövesbánat te... XD

gombabacsi
gombabacsi
2026. febr. 22. 15:12
#3

ez azért van, mert az AI nem igazi intelligencia, nincs lelke, csak az egy adatbázis, laposföld.

Resike
Resike
2026. márc. 20. 22:53

@BiroAndras HAHA NYOMORÉK.

Resike
Resike
2026. febr. 22. 14:32
#2

Elonnak volt pofája felkenni a falra a sokmillió mérföldet per balesetenként, erre megint betalál a valóság...

Resike
Resike
2026. febr. 24. 9:16

@BiroAndras Mindeközben a "valóság"...

Terror
Terror
2026. febr. 22. 11:35
#1

Bandi, helyzet van, analízist a népnek, de gyorsan!

4utem_
4utem_
2026. ápr. 15. 23:45

@thestock Tényleg hátráltatja?

Vissza az oldal tetejére