Az AMD még október hetedikén mutatta be a Radeon RX 5500-as videokártyát, amelyből mobil kiadás is érkezett Radeon RX 5500M néven. Mindkét modell NAVI 14-es GPU-val rendelkezik, ahogy akkori hírünkben már összefoglaltuk, ám eddig még egyik sem igazán tűnt fel kereskedelmi forgalomban. A Radeon RX 5500M OEM kiadása egy HP Pavilion konfiguráció részeként persze már kapható, de a partnerek által készített kártyák megjelenésére sajnos még várni kell. Árazás terén hivatalos tájékoztatás továbbra sincs.

Galéria megnyitása

A Heise.de munkatársai megunták a várakozást és úgy döntöttek, szereznek egy OEM Radeon RX 5500-as videokártyát a HP fentebb említett asztali konfigurációjából, így meg tudják mutatni, nagyjából milyen teljesítményre számíthatunk az újdonság esetében. Az aktuális információk szerint ez az OEM modell követi a referencia paramétereket, csak úgy, ahogy a később érkező, DIY piacra szánt megoldások is, így teljesítmény tekintetében relevánsak a gyorsteszt eredményei. Az új videokártya egy Core i7-8700K processzorral és 32 GB-nyi rendszermemóriával felszerelt konfigurációban kapott helyet, teljesítményét pedig egy tuningolt Radeon RX 580-as, valamint egy ugyancsak tuningolt GeForce GTX 1660-as videokártyáéhoz mérték.

Galéria megnyitása

Ahogy az a fenti eredményekből is kiderül, a Radeon RX 5500 ugyan lassabb, mint a Radeon RX 580, cserébe viszont jóval kevesebbet is fogyaszt, ami mindenképpen jól hangzik. A GeForce GTX 1660-as modellhez képest a Radeon RX 5500 lassabb és picivel többet is fogyaszt, de ezt várhatóan ellensúlyozni fogja a sokkal kedvezőbb ár, így már jó vételnek ígérkezhet az AMD újdonsága, amit a korábbi marketinganyagok alapján egyébként a GeForce GTX 1650 ellenfelének szán a cég.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. nov. 25. 17:31
#2

Ez házon belül egy sapphire rx 570 nitro+ szintjét hozza kisebb fogyasztáson és maximum 25%-al lehet  gyorsabb a gtx 1650-nél. Ha, jön a super, akkor kelleni fog az 5500XT, annak viszont ajánlott lesz alaposan meglépni az 580 szintjét, sőt a simát is ide várták.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. nov. 26. 10:32

@punchman  Na, kissé alábecsűltem,de így hivatalos tesztek nélkül inkább, mint sem aztán lesni, hogy gyengébb mint gondolnám. Szóval, ha ezt tudja amit itt, akkor inkább hozza az 580-at, ami már nem is annyira rossz. https://www.youtube.com/watch?v=2lFFwjeSuFc 

Majd meglátjuk, hogy hoz-e ettől jelentősen erősebbet, mert ahogy írod is bőven beférne ide még kártya,de a 460/560-ból "okúlva" én elég pesszimista vagyok, mind a 470 és az 570 hatalmas ugrás volt a kisebb kártyához képest. De, reméljük ezt a baromságot befejezik.

A sima 1650 ellen overkillnek tűnik,azt még az 570-em is lefutja, nem is kicsit. Esetleg a majd megjelenő super megfoghatja,na de ne szaladjunk ennyire előre! :D

cheatergs
cheatergs
2019. nov. 24. 11:10
#1

Az egész Navi az AMD Maxwelljének tűnik. Kár, h ennyi évvel később.

Ssoe fogom megérteni, miért erőltették a full-GCN-t a játékpiacra, ahelyett, h az Nv-hez hasonlóan rögtön a második iterációban kukázták volna a kártyából a prof. piacra szánt egységeket. A kezdetektől hangoztatták a GCN modularitását, aztán vh generációnként a kissujjuknál többet 1x sem mozdították a consumer piac kiszolgálására. Meg is kaptuk az eredményét az elmúlt 6-7 évben...!

Busterftw
Busterftw
2019. nov. 26. 14:49

@andy1977

A Radeon VII mar a 2070 Super szintjet sem mindig hozza.

https://www.techpowerup.com/review/sapphire-radeon-rx-5700-xt-nitro-special-edition/27.html

4K-ban 10%-al le van maradva a 2080-tol.
https://tpucdn.com/review/sapphire-radeon-rx-5700-xt-nitro-special-edition/images/relative-performance_3840-2160.png

Perf/Wattban 30%-al le van maradva a 2080-tol, fogyasztasban meg a 2080TI-t alazza.

Vissza az oldal tetejére