A havonta érkező biztonsági frissítésekkel nemcsak általános hibajavítások szoktak lenni, hanem ezekbe a Google sokszor belecsempész olya javításokat is, amelyekre a Pixel eszközöknek van szüksége. Ebben a hónapban ez különösen nagy hangsúlyt kapott, mind a biztonsági, mint pedig a funkcionális javítások tekintetében.
A Google a szokásos formációt követve állította össze az Android biztonsági javításcsomagját. Ez azt jelenti, van egy általános szint, melyben az Androidot alapvetően érintő hibák lettek orvosolva, emellett pedig van egy olyan szint, ahol már a specifikusabban, például komponensekhez köthetően vannak javítások, foltok. Ezeken felül pedig ott vannak a Pixelek javításait, amik részben biztonsági jellegűek, részben pedig már funkcionálisak.
Az általános javítási szint ezúttal 22 sebezhetőség kiküszöbölését foglalja magában, és ez a 2022-06-01 jelölés alatt fut. Egyetlen olyan sérülékenységet kellett felszámolni, ami a Project Mainline-hoz kapcsolódik, egy média kodek hibát hárított el a Google. Érdekes módon most más sérülékenység nem is lett elhárítva a teljes médiakeretrendszerhez köthetően, de ez az egy kritikus volt. A szimpla keretrendszer öt folttal lett megtoldva, ezek mind magas prioritást élveztek. A rendszer kitettsége volt itt nagy, ezen a téren nem kevesebb mint 16 javítás jött össze, és három is volt kritikus besorolással.
A 2022-06-05 biztonsági szint összesen 18 javítással vonult fel, ami talán egy kicsit kevesebb a megszokottnál. De egyébként szinte minden nagyobb chipdizájnerhez köthetően van itt javítás. A MediaTek és a Qualcomm mellett most az UNISOC neve is megjelent a listában, ami szokatlan. Hat folt került a kernelre, egyet kapott MediaTek komponens Wi-Fi kapcsán, és egyet az UNISOC is egy modemhez köthetően. Ezek mellett pedig még 10 olyan javításról számolhatunk be, melyek Qualcommhoz köthető egységeket érintettek.
A Pixelekhez általában maroknyi egyedi biztonsági javítás szokott lenni, azok is szinte minden esetben moderált prioritással, de most egészen más a helyzet. Közel 80 foltot sorolt fel a Google a kiadási jegyzéknek ezen szekciójában. És nemcsak, hogy magas prioritással is szép számban szerepelnek biztonsági javítások itt, hanem még kritikus besorolású dolgokat is fel lehet fedezni.
Érdemes megnézni, hogy a kritikus sebezhetőségek milyen komponensekhez kapcsolódtak. A Google beszámolója szerint ezek jobbára modemhez kötődtek, de volt olyan is, ami a Titan M biztonsági komponenshez, ami már tényleg viszonylag aggasztónak hangzik. Ezen a ponton viszont megjegyeznénk, hogy a Google-nek nincs tudomása egyetlen visszaélésről sem, tehát minden hibát sikerült időben javítania. A Titan M több magas besorolású javításon is átesett egyébként, de érintett volt még a kamera is a biztonsági foltokban.
Ezzel pedig még mindig nincs vége, hiszen a Pixelek egy sor funkcionális javításon is átestek. Ezeket most nem is sorolnánk fel pontosan, hogy mikre vonatkoztak, ugyanis nem kevesebb mint 35 pontban listázza a Google a foltozásokat. A közelmúltat tekintve egészen biztos, hogy példátlan mennyiség ez, az is elképzelhető, hogy rekordnak számító mennyiségről beszélhetünk.
Csak gyorsan végig szaladva a listán, vannak itt alkalmazások viselkedését érintő foltok, audió hibákat felszámoló frissítések, érintett a biometrikus azonosító, a Bluetooth, a Wi-Fi, a kamera, a kijelző, a fényérzékelő szenzor, a híváskezelő, valamint a grafikus felhasználói felület is. Bőven volt most mivel foglalkoznia a szakembereknek, mire minden hibát felszámoltak.





























