A Microsoft egyre több alkalmazását adja ki más platformokra is, elsődlegesen leginkább az Androidot a célkeresztbe helyezve. És most arról számolhatunk be, hogy a Defender antivírus is beáll a platformfüggetlenségre törekedő szoftverek közé. Ez a megoldás mindkét nagy mobilplatformra elérhetővé válhat még idén.

A Defendert eredetileg Windows Defender néven ismerte meg a világ 14 évvel ezelőtt, de az utóbbi években elképesztően sokat fejlődött a szolgáltatás, és már nem a sor végén kullog a hatékonyságát tekintve. Tavaly vált elérhetővé először a Defener a Windowson kívül más platformra, nevezetesen a macOS-re, és ezért kellett a számára új nevet találni. A hivatalosan már Microsoft Defender Advanced Threat Protection (ATP) névre hallgató megoldás a Mac számítógépeken teljes körű vírus és fertőzés elleni védelmet nyújt olyan lehetőségekkel együtt, mint a háttértár, valamint a rendszer gyors és a teljes vizsgálata.

Belátható időn belül a Defender már elérhető lesz az Android és az iOS operációs rendszerekre is. Azt pontosan nem közölte a vállalat, hogy mikor fogja ezeket az új alkalmazásokat publikálni, de az már biztos, hogy még ebben az évben számítani lehet a rá. Ha minden jól megy, akkor már az RSA konferencia keretében szolgál majd némi előzetessel a Microsoft.

Galéria megnyitása

Nehéz megmondani, hogy pontosan milyen funkcionalitással szolgál majd a különböző mobilplatformokon a Defender, de hamarosan erre vonatkozó információkat is közölhet a Microsoft. Azt már most meg lehet előlegezni, hogy ez a windowsos Defenderhez viszonyítva jelentős eltéréseket mutatnak majd. Különösen az iOS esetében lehet nagy a differencia, hiszen ott eddig egyetlen appnak sem volt arra lehetősége, hogy malware után kutasson. Az Android már egy másik történet, ott sok víruskergető van már, és abba a sorba állhat majd be a Defender a Microsoft hátszelével.

Állítólag a Defender mind a kettő platformon képes lesz megakadályozni az adathalászatot, ami nagyon népszerű napjainkban, és okostelefonokon is számtalanszor előfordul sajnos. Hogy ezt miként teszi majd a szoftver, azt egyelőre nem lehet tudni. De így meg lehetne gátolni azt, hogy a felhasználókat megtévesztve illetéktelenek ellopjanak belépési adatokat és más személyes, érzékeny információkat. A Defendert a cég először az Enterprise Mobile Securtity részeként fogja elérhetővé tenni, szóval nem a hétköznapi felhasználóknak fog szólni.

A Microsoft Defender az év végén érkező androidos Surface Duo esetében már elképzelhető, hogy ott lesz az előre telepített alkalmazások sorában. A kettő kijelzővel szerelt készülék nagy dobása a hajtogathatóságban rejlik majd, amellett persze, hogy nem a Google alkalmazásai élveznek majd itt prioritást, hanem a Microsoft szoftverei, amik gombamód elszaporodtak már a Play Áruházban.

És, ha már itt tartunk, akkor azt is el kell mondani, hogy a Microsoft Defender még a Linuxot sem kerüli el, sőt mi több. A Linuxra (RHEL 7+, CentOS Linux 7+, Ubuntu 16 LTS, SLES 12+, Debian 9+ és Oracle EL 7) tervezett kiadásnak az előzetese mostantól elérhető a felhasználók számára, ez is elsődlegesen vállalakozásoknak lett szánva. A linuxos Defender egy ideig még tesztfázisban lesz, és amikor már megfelelően teszi a dolgát, akkor szélesebb közönségnek is hozzáférhetővé válhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. márc. 2. 23:40
#3

Inkább normális kezelőfelületet fejlesztenének. Nem elég hogy belekontárkodik mindenbe, de még úgy kell kiguglizni hogy a nagybetűs P-ba kell véglegesen kikapcsolni vagy kivételekhez adni valamit. Arról nembeszélve hogy nagyon elszaladtak a memóriazabálással az ms cuccok. Ha fut egy skype meg a defender, már 20%-ka oda a 16GB ram-nak. Érthetetlen.

axe
axe
2020. márc. 2. 20:30
#2

pont erre van a legnagyobb szükség ios-en....

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. márc. 3. 12:53

@axe nyilván a fejében lévő sötétségből indul ki, mit ne mondjak, onnan nézve én is ezt hinném.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. márc. 2. 18:47
#1

Minek? azt is lassicsa?

Vissza az oldal tetejére