Az utóbbi napokban számos országban felbukkant egy nagyon ritkán látott, virális megbetegedés, amely kapcsán egyelőre a szakértők is tanácstalanok. A majomhimlőnek nevezett betegséget e sorok írásáig 26 országban detektálták (393 megerősített esettel). Bár halálos eset egyelőre nem volt, és a virológusok továbbra is alacsonynak tartják annak kockázatát, hogy a helyzet komolyabb fenyegetést jelentsen a lakosság szélesebb rétegeire, az egyre világosabbnak tűnik, hogy valami megváltozott, ami megkönnyíti a vírus emberek közötti terjedését.
A majomhimlő vírusa a fekete himlő kórokozójának közeli rokona, de sokkal kevésbé halálos és fertőzőképes ehhez képest. Az elsődleges tünetek közé a láz és a kiütések megjelenése tartozik, a lefolyás leginkább egy felturbózott bárányhimlőre emlékeztet. A betegség eddig elsősorban Nyugat- és Közép-Afrikában bukkant fel. A vírust először 1958-ban laborban tartott majmokban azonosították, de az azóta elvégzett kutatásokból úgy tűnik, hogy a vadonban elsősorban rágcsálók lehetnek a fő hordozói és terjesztői.
A vírus korábban is átkerült emberre, és az ilyen ugrások az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribbak, az azonban mostanáig rendkívül ritka volt, hogy más kontinensekre is eljutott. Amikor erre sor került, akkor is egyszámjegyű maradt a fertőzöttek száma. A betegség ugyanakkor olykor lehet nagyon súlyos is, 2017–2018 folyamán Nigériában 122 beteget azonosítottak, akik közül 7-en meghaltak.
Hasonló halálozási arányt eddig csak Afrika legszegényebb régióiban tapasztaltak, a kontinensen kívül pedig eddig nincs arra adat, hogy bárki is meghalt volna a betegségben.
Az eddigi egyetlen nagyobb, Afrikán kívüli gócot 2003-ban detektálták, amikor egy Ghánából származó rágcsálószállítmány tagjai háziállatként tartott prérikutyákat fertőztek meg a vírussal. Ezek aztán megfertőzték későbbi gazdáikat, összesen 47-en kapták el tőlük a betegséget. De tavaly például mindössze két esetet jegyeztek az Egyesült Államokban, mindkét esetben Nigériából érkező utazók hurcolták be a vírust, de senkit sem fertőztek meg.
A mostani helyzet azért egyre aggasztóbb, mert nagyon eltérő képet mutat a korábbi majomhimlős eseteknél. Az első azonosított eset még a szokásos mintát követte: a majomhimlőt az Egyesült Királyságban azonosították először május 7-én, egy Nigériából érkezett utazónál. De aztán több olyan páciens is felbukkant, akik nem jártak a közelmúltban Afrikában, és azt sem is lehetett igazolni, hogy találkoztak volna onnan érkezett fertőzöttekkel (mostanáig az egyetlen beteg, aki igazoltan járt a betegség endemikus területén, az első azonosított beteg volt). Ez alapján úgy tűnik, hogy a vírus a korábbi, szórványos esetekhez képest sokkal hatékonyabban terjed emberről emberre.
Ez egyáltalán nem jó hír, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ez a vírus egészen más kalap alá esik, mint a SARS-CoV-2, hiába érint mindenkit érzékenyebben a nyugati világban való felbukkanása a COVID-19-világjárvány 3. évében. A SARS-CoV-2 megjelenésekor teljesen ismeretlen volt a szakértők előtt, a majomhimlő vírusa viszont ismert, így máris nagyon sokat tudni róla, ami akkor is nagyon hasznos lehet, ha a vírus időközben némileg megváltozott.
A legfontosabb információ, ami továbbra is helytállónak tűnik, hogy a vírus nem terjed könnyen: ehhez vagy fertőzött állattal való közvetlen kapcsolat (fertőzött hús fogyasztása, állatharapás) szükséges, vagy a fertőzöttel, illetve annak testfolyadékaival való szoros érintkezés. A korábbi emberről emberre fertőzések során a vírus egy háztartásban élők, illetve betegek és ápolóik között terjedt. A levegőben való terjedés kifejezetten valószínűtlennek tűnik, és erre vonatkozóan részletes kutatások is vannak, vagyis nincs arról szó, ami a SARS-CoV-2 esetében, amelynél eleinte szintén kétségesnek tűnt az aeroszolként való hatékony terjedés, aztán kiderült, hogy ez igen hatékonyan működik.
A szakértők persze a COVID-19 példáján okulva maguk is óvatosak, hiszen egyrészt a majomhimlővel kapcsolatos korábbi információk elég kevés, nagyjából 1500 ismert eseten alapulnak, másrészt a vírus működésében a jelek szerint megváltozott valami, és nem tudni, hogy ez hova vezethet.
A kutatók egyébként évtizedek óta tartanak attól, hogy a majomhimlő gyakoribb emberi betegséggé válhat, és ennek ironikus módon pontosan az adja az alapot, hogy a fekete himlőt sikerült eradikálni.
A himlő elleni védőoltás ugyanis 85 százalékos védettséget ad a majomhimlő ellen is, mivel azonban a fekete himlőt az 1970-es évekre sikerült felszámolni, az ellene kezdeményezett oltási kampányok is véget értek. (Magyarországon 1979-ben szűnt meg a fekete himlő elleni kötelező oltás.) Ennek következményei pedig jól látszanak például a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol az átoltottság csökkenésével párhuzamosan a fekete himlő eltűnése utáni 3 évtizedben 20-szorosára nőtt a majomhimlős esetek száma. És ahogy más vírusok kapcsán már jól tudjuk, a fertőzések számának növekedésével nő annak is az esélye, hogy a vírus úgy mutálódik, hogy az emberre veszélyesebb lesz.
A mostani helyzet kapcsán ugyanakkor egyelőre sok dolog nem világos. Nem tudni, hogy a szokatlanul nagy esetszám egy új, fertőzőképesebb törzs eredménye, vagy egyszerűen azé, hogy a COVID-19-járvány lecsengésével újra szabadabban mozognak az emberek. Az esetszám kétségkívül szokatlan, ugyanakkor annyira nem magas, ami radikálisan fertőzőképesebb vírusra utalna.
A jelenlegi esetek kapcsán komoly kérdések vannak a terjedés módjával kapcsolatban, az eddigi fertőzések alapján úgy tűnik, hogy a többen szexuális érintkezés közben kaphatták el a betegséget, ugyanakkor a korábbi esetek során erre nem nagyon láttak példát. A szakértők így egyelőre nagyon bizonytalanok, hogy egy új transzmissziós módról van-e szó, és továbbra is inkább úgy vélik, hogy a vírus elsősorban a beteg kiütéseiből származó folyadék útján terjed, amihez pusztán szoros érintkezés kell, függetlenül attól, hogy ez milyen körülmények között valósul meg.
A válaszokra remélhetőleg nem kell sokat várni, a szakértők napokon belül elkészülnek a most terjedő vírusváltozat(ok) genetikai elemzésével, ami segíthet feltárni a terjedés útját, és azt is, hogy hordoz-e olyan változásokat a kórokozó, amely megkönnyítheti terjedését.
Ha pedig a vírusról kiderült, hogy komolyabb kockázatot jelent, már van ellene jól működő vakcina, a fekete himlő ellen fejlesztett, de a majomhimlő ellen is engedélyezett, ahogy a betegek kezelésére is rendelkezésre áll egy hatékony antivirális szer (ezt szintén a fekete himlő ellen fejlesztették). A betegség lefolyása ettől függetlenül nagyon kellemetlen, és egy újabb járvány mindenkire komoly terhet róna, ahogy egy újabb nagy oltási kampánynak is meglennének a nehézségei. Így mindenki reméli, hogy nem lesz rá szükség, és rövidesen megtorpan a terjedés.


































