1. oldal
1561. július 21-én a mexikói Mani főterén összegyűlt csapatnyi őslakos tehetetlen dühvel nézte végig, ahogy egy ferences szerzetes meggyújtja a maja könyvek és kódexek tucatjaiból összehordott máglyát. A misszionáriusok által az „ördög művének” titulált szövegek évszázadok természettudományos és matematikai ismereteit őrizték. A pusztítás tovább folytatódott a következő évtizedekben, így napjainkra mindössze négy maja kódex maradt fenn az eredetileg létező több százból.
Ezért is nagyon jelentős, hogy amerikai kutatók egy csoportja nemrégiben eredeti maja forrásokra bukkant, bár ezúttal nem kódexek formájában. William Saturno és kollégái a Bostoni Egyetemről a Science oldalain megjelent tanulmányukban számolnak be a szenzációs leletről, amelyre a Guatemala észak-keleti részén, az őserdő mélyén található Xultún régészeti lelőhelyen bukkantak rá egy 1200 éves lakóépület falán. A falra festett csillagászati táblázatok és egyéb szövegek legalább ötszáz évvel korábban keletkeztek a fennmaradt maja kódexeknél, így mindezidáig példa nélküli betekintési lehetőséget nyújtanak a maja civilizáció fénykorának tudományába. „Az egész szakmát megdöbbentett ez a felfedezés” ‒ mondja Stephen Houston, a Brown Egyetem régésze.
Xultún fénykorában nagy kiterjedésűnek számító maja városállam volt, amelyet hanyatlásától kezdve napjainkig előszeretettel látogatnak a fosztogatók legendás kincsek, és bármi mozdítható után kutatva. Ezúttal részben nekik köszönhető a felfedezés, 2010 márciusában ugyanis Saturno csapatának egyik tagja, Maxwell Chamberlain egy festett falrészletre lett figyelmes, egy olyan területen, ahol előzőleg kincsvadászok keresgéltek. Az ezt követő régészeti feltárás során egy szoba három épségben maradt fala került napvilágra egy nagy valószínűséggel lakóépületként használt építményből. A falakon emberi alakokat ábrázoló festményeket, valamint maja hieroglifákkal írt számoszlopokat találtak a kutatók.
A képekről és a hieroglifákról készült felvételeket David Stuart, a Texasi Egyetem maja írásra szakosodott epigráfusa kezdte el vizsgálni. Elemzése során kimutatta, hogy legalább öt számoszlop fölött a Holdra vonatkozó adatokat jelképező hieroglifa látható, így ezek a számok minden bizonnyal a drezdai kódexben található táblázatokhoz hasonló csillagászati adatokat rejtenek. Ez utóbbi egyike a ránk maradt maja kódexeknek, és részletes előrejelzéseket tartalmaz a várható napfogyatkozásokról, bolygó-együttállásokról, illetve az esetleges társadalmi-természeti katasztrófákról. A szoba falain található más számcsoportokat a Vénusz és a Mars naptári ciklusaival azonosította Stuart.
A régészeti eredmények tanúsága szerint a maja írnokok csillagászati ismereteikre támaszkodva határozták meg a legfontosabb nyilvános ceremóniák időpontjait, például a koronázás vagy a király örökösének kihirdetésének napját. „A maják szerették saját történelmi eseményeiket a kozmikus idő mérföldköveihez kötni” ‒ mondja Saturno. Az írnokok döntötték el tehát, hogy melyik a legcélszerűbb időpont egy-egy nagy esemény megtartására, és ennek meghatározására összetett csillagászati naptárakat használtak, amelyek előre jelezték a fogyatkozásokat és egyéb látványos égi eseményeket.
A következő kérdés az lehet, hogy miért jegyezte fel ezeket a táblázatokat valaki a falra, ahelyett hogy egy papírra írta volna. A falon található egyik szimbólum a feltételezések szerint a dátumot rögzíti, eszerint 813-ban a helyiség még biztosan használatban volt. A kilencedik század elejére a maja civilizáció virágkorának tartott időszak hanyatlásnak indult. Intenzív politikai csatározások folytak a városállamok között, melyek lakossága intenzív növekedésnek indult, problémákat okozva az ellátásban. Ismeretlen okok miatt a korszak végére számos város elnéptelenedett, mások hatalma pedig jelentősen megnőtt. Elképzelhető, hogy ebben a bizonytalan időszakban egy maja írnok úgy döntött, hogy a csillagászati adatokat a papírnál időtállóbb hordozón kell megőrizni. Tulajdonképpen mindegy is, hogy miért tette, amit tett, a maja könyvek későbbi sorsát ismerve nagyon jó döntést hozott.
2. oldal
Egy másik elmélet szerint az ilyesfajta „dolgozószobák” minden városban megtalálhatók voltak, bár mindeddig semmi hasonlót nem találtak a többi lelőhelyen. Az írnokok padokon üldögélve szorgalmasan gyártották a városállam jövőjére vonatkozó előrejelzéseiket, és számításaik alapjául a falon látható táblázatokat használták, valahogy úgy, ahogy ma a kémiai feladatok megoldásához előkapjuk a periódusos rendszert.
A maják különböző naptári ciklusokat használtak, ezek egyike volt a 260 napos ünnepi naptár, a 365 napos szoláris naptár, a Vénusz 584 napos, valamint a Mars 780 napos ciklusa. A falakon látható táblázatok közül egy a holdfázisokat követi nyomon, és jelzi előre, más számsorok pedig a holdidőszakokat igyekeznek összeegyeztetni a szoláris naptárral. Ez létfontosságú volt a holdfogyatkozások előrejelzésére, amelyek pedig, mint már említettük, nagy jelentőséggel bírtak az állami ceremóniák időpontjainak kijelölésében. A fal egyik részén pirossal festett számok láthatók, ezek valószínűleg a mellettük látható számítások korrekciói.
A számításokban felbukkanó dátumok hétezer évnyire nyúlnak a jövőbe, így erősen kétséges, hogy a maják azt gondolták volna, hogy a világ 2012-ben véget ér. Mindössze arról lehet szó, hogy egy naptári ciklus fejeződik be idén. A világvége várása egyébként is teljesen idegen a maja civilizációtól, magyarázza Saturno. „Mi talán a véget várjuk, de a maják azt próbálták bizonyítani, hogy semmi sem változik. Ez pedig alapvetően eltérő mentalitást tükröz.” A maják ciklikus időszemlélete régóta ismeretes a tudományterület kutatói számára, a mostani felfedezés azonban ezen felfogás legkorábbi ismert bizonyítéka.
A maja írnokokra a kilencedik század ezen vészterhes időszakában a szokásosnál is nagyobb felelősség nehezedhetett. Fő feladatuk az állami ceremóniák időpontjának kijelölésén túl a társadalmi, gazdasági, természeti folyamatok előrejelzése volt. Ehhez múltbéli eseményeket kombináltak össze a csillagászati történésekkel és ciklusokkal bonyolult számításokat végrehajtva közben. Ennek fényében a most felfedezett szoba a maják történelmének jelentős fordulópontjaira is adatokkal szolgálhat, hiszen ezek alapján jósolták meg az eljövendő történéseket.
Ezen információk nagy részét valószínűleg sosem ismerhetjük meg. Az írásjelek jelentős része nagyon halvány vagy sérült, és a lelőhelyet a hetvenes években olyan alaposan kifosztották, hogy a puszta, illetve szerencsés esetben kevésbé puszta falakon kívül nem sok más támpont maradt. Ezen okok miatt a régésztársadalom nagy része már le is mondott a lelőhelyről, a mostani felfedezés azonban újabb lökést adhat a feltárásnak.
Ahogy Stephen Houston megfogalmazta a felfedezés különlegességét az adja, hogy bepillantást enged a maja tudósok gondolkodásába, akik a jelek szerint nem is különböztek annyira a ma gondolkodóitól. „Amit itt látunk az nem más, mint az emberi természet azon alapvető igényének kifejeződése, amely a világ látszólag egymástól független szabályszerűségeit egyetlen elegáns, matematikailag leírható rendszerbe kívánja foglalni.”
