Mindannyian saját mikrobáink felhőjében járkálunk

A minket körülvevő baktériumok és vírusok alapján ráadásul egy napon akár azonosíthatóak is lehetünk.

Mindannyian saját mikrobáink felhőjében járkálunk

A tisztaságmániások legrosszabb félelmei igazolódtak be egy új kutatás eredményeivel, az Oregoni Egyetem tudósai ugyanis igazolták, hogy mindannyiunkat egy baktériumokban gazdag felhő vesz körül. A körülöttünk lebegő mikrobák egy része ráadásul legintimebb testhajlatainkból és testüregeinkből származik. „Amikor kezet rázunk egy másik emberrel, benne állunk az ő mikrobiális felhőjében is” ‒ mondja James Meadow, a kutatás vezetője.

Testünk a becslések szerint nagyjából 100 billió baktériumnak, vírusnak és gombának ad otthont, és mikrobiális „ujjlenyomatunkat” mindenen otthagyjuk, amit csak megérintünk. Meadow és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a testünket körülvevő levegő is hasonlóan jellegzetes összetételű-e.

Ezt úgy vizsgálták, hogy egy steril szobában ültették le kísérletük résztvevőit, majd tőlük egy méterre a levegőből, illetve a padlóról vettek mintákat. A minták DNS-elemzése során kiderült, hogy azokban olyan baktériumok vannak jelen, amelyek rendszerint a bőrön, a szájban, az orrban, a belekben, illetve a hüvelyben élnek. A vizsgált 11 személyből ráadásul 9 esetében a minták olyannyira rájuk jellemző mikrobiális összetételt mutattak, hogy az alapján akár azonosítani is lehetett volna ezeket az embereket.

Meadow és társai szerint könnyen lehetséges, hogy ezeknek a személyes felhőknek fontos szerepük van a betegségek terjesztésében. Korábbi vizsgálatok során egészséges emberek bőrén és orrüregében is találtak methicillin rezisztens Staphylococcus aureust (MRSA), amely valószínűleg ezek mikrobiális felhőjében is jelen van, és hasonló lehet a helyzet a légúti fertőzések vírusaival is, vélik a szakértők.

Ahogy már említettük, a felfedezésnek igazságügyi orvostani haszna is lehet, hiszen a bűncselekmény helyszínéről vett levegőminták alapján elképzelhető, hogy egy napon meg lehet állapítani, hogy a gyanúsított járt-e ott. Ehhez azonban még nagyon sokat kell finomodniuk a módszereknek, hiszen Meadow kísérleti alanyai négy órán keresztül ültek a steril szobában a mintavétel előtt. Egy mások által is kontaminált helyiségben, ahol a bűn elkövetője csak néhány percet töltött, ennél jóval nehezebb lesz megejteni az azonosítást.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward