Tavaly részletesen is foglalkoztunk a szoláris geoengineering kérdéskörével, amelynek lényege, hogy valamilyen vegyi anyagot permeteznek a légkörbe, amelytől megnő annak fényvisszaverő-képessége, így a napsugarakból kevesebb éri el a felszínt. Ennek révén pedig elvileg ellensúlyozni lehetne az üvegházhatású gázok okozta felmelegedést. Egy ilyen tervnek persze nyilvánvalóan vannak kockázatai, de egy új kutatás szerint a módszer óvatosan alkalmazva valóban megoldást jelenthet a felmelegedés okozta gondokra.

Bár az alapötlet több mint fél évszázados, a szoláris bolygóhűtés megvalósításának csak az utóbbi években merült fel komolyan a szakértőkben, amióta nyilvánvalóvá vált, hogy az éghajlatváltozás megállíthatatlanná vált, és a számos faj számára katasztrofális felmelegedést most már akkor sem tudnánk elkerülni, ha egyik napról a másikra teljesen leállnánk a fosszilis tüzelőanyagok használatával.

Az elmúlt években így több mint 100 kutatás foglalkozott a koncepció megvalósíthatóságával, a Harvardon pedig már külön kutatási központja is van ennek az irányzatnak. A harvardi kutatók egyébként még idén belevágnak a világ eddigi legnagyobb szoláris bolygómérnöki kísérletébe, hogy megvizsgálják, a napfényt visszaverő részecskék ténylegesen hogyan viselkednek a légkörben.

De a mostani tanulmány még nem erről szól, hanem egy összetett modell eredményeit mutatja be, amelyben a szakértők azt szimulálták, hogy mi történne, ha a széndioxid-kibocsátás megduplázódna, és ha az ezzel járó hőmérséklet-emelkedést szoláris hűtéssel próbálnák a felére csökkenteni. Az eredmények alapján a kívánt a célon kívül nem sok. Bár a modell természetesen egy egyszerűsített, idealizált eshetőséget mutat be, a vizsgálatok szerint a bolygómérnökség okosan alkalmazva képes lehet arra, hogy úgy hűtse le egységesen a bolygót, hogy közben nem növeli, hanem inkább csökkenti a szélsőséges időjárási események, például az extrém felhőszakadások vagy a hurrikánok gyakoriságát.

Míg a kritikusok részéről a szoláris bolygómérnöki megoldások kapcsán gyakran elhangzik az az aggodalom, hogy egy ilyen beavatkozás elkerülhetetlenül győztesekre és vesztesekre osztaná a bolygót, vagyis bár lennének olyan vidékek, ahol a módszer hatására mérséklődne a hőmérséklet, ennek más területek innák meg a levét. Az új harvardi eredmények viszont az sugallják, hogy a jégmentes szárazföldek kevesebb mint 0,4 százalékán fokozódna az éghajlati stressz, vagyis csak ekkora területen válna szélsőségesebbé az időjárás, és a területek többségén pedig ezzel éppen ellenkező hatást váltana ki a beavatkozás, vagyis mérsékelné a szélsőséges időjárási jelenségeket.

A kutatók persze maguk is hangsúlyozzák, hogy egy egyszerűsített modell alapján nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, és a felmelegedés mérsékléséhez továbbra is az a legfontosabb, hogy az széndioxid-kibocsátás csökkenjen. Mivel azonban úgy tűnik, hogy ez önmagában nem lesz elég, kétségkívül biztató, hogy vannak módszerek, amelyek talán segíthetnek a következő évszázadokra élhetőbbé tenni a bolygót.